

Lábon hordta ki a horrorsérülést
Yasin Ehliznek szétszakadt a füle a német bajnokság negyeddöntőjében. Utána is játszani akart.
Kedden játszották a DEL negyeddöntőinek hetedik mérkőzéseit, ahol a Nürnberg?Augsburg párharcban Yasin Ehlizt, a nürnbergiek fiatal német válogatott támadóját olyan szerencsétlenül találta el csapattársa, Patrick Reimer kapáslövése, hogy szétszakadt a füle. A sérülést követően a ponterős csatár rövid idő múlva visszatért a jégcsarnokba, és pályára is lépett volna.
“Kicsit megszédültem, de azt terveztem, hogy gyorsan összevarrják a fülemet, majd tovább játszom. A fülem konkrétan kettészakadt. A kórházban fél óra alatt összevarrták, vissza akartam térni még azon a meccsen. De a fiúk vezettek, úgyhogy inkább letusoltam. Az utolsó perceket a jégpálya mellől néztem.”
Reimer is reagált a történtekre. “Sosem kellemes dolog kilőni egy játékost, függetlenül attól, hogy az áldozat a csapattársad vagy az ellenfeled. Yasin kiválása után miatta is meg akartuk nyerni a mérkőzést. Ő vitt minket az elődöntőbe. Nem lett volna bölcs dolog a meccs végén visszatérnie. Yasin igazi harcos, más játékos biztosan nem így reagált volna.”
A hetedik mérkőzést a Nürnberg 5-3-ra megnyerte, a találkozó elején még Ehliz egyenlített. Mint arról már írtunk, a DEL elődöntői pénteken kezdődnek, a Nürnberg a Wolfsburgot fogadja. Ha Ehliz átmegy az agyrázkódás-protokollon, jó eséllyel már az első meccsen visszatérhet.
A balesetről a képet és videót szándékosan nem raktuk be a cikkbe, az ilyesmire érzékenyek ne kattintsanak a felvételekért ide.