


Fontos döntéseket hozott az MJSZ elnöksége
A testület pontosította a honosított játékosok válogatottban való szereplésének feltételeit, és kiszélesítette a TAO pályázati lehetőségeket.
A kettős állampolgárok válogatottban való szereplésének eddig meglehetősen pongyolán voltak megfogalmazva a feltételei. A válogatott szakmai stábjának javaslatára a pontosított szöveg alapján a csak magyar állampolgársággal rendelkező játékosok mellett azok a kettős állampolgárok is, akik legalább két összefüggő szezont, azaz 16 hónapot igazolt játékosként a magyar utánpótlás-rendszerben játszottak (tehát pályára léptek valamely U8-U25 korosztály közötti bajnokságban), korlátlanul szerepeltethetők a válogatottban. A 2016/17-es idényben azok közül a kettős állampolgárok közül, akik a fenti feltételeknek nem felelnek meg, összesen 8 fő nevezhető egy-egy válogatott mérkőzésre, míg 2017/18-ban 5 fő. 2018-tól pedig évente, minden év október végéig felül kell vizsgálni a létszámkorlátot.
Mindezek mellett az MJSZ elnöksége döntött a TAO pályázatok lehetőségének kiszélesítéséről is az OB III-as és OB IV-es klubok esetében. A makói Maros Télisport Egyesület és a Kecskeméti Hockey Club felvételével kettővel bővült az MJSZ tagjainak száma.
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni