Gionta

Élesedik a rájátszásért folyó küzdelem

   

Keleten az utolsó két helyre még öt csapat pályázik. Nyugaton azonban tisztult a helyzet, a Dallas és a Winnipeg kiszállt, de a Los Angelesnek sincs már nagy esélye.

Brian Gionta nagy napját hozta a Buffalo?Florida mérkőzés, a Sabres kapitánya stílusosan győztes góllal ünnepelte 1000. mérkőzését. Gionta góljával már hárommal vezetett a Buffalo, ahonnan már nem tudott visszajönni a Florida. A délkeletiek a vereséggel gyakorlatilag készülhetnek a golfszezonra, hét meccsel a vége előtt hét pont a hátrányuk.

Gionta

A rájátszásért folytatott küzdelemben, lépéshátrányba került az Islanders is, amely a vereség ellenére közel sincs olyan rossz helyzetben, mint a Panthers. A brooklyni gárda hazai jégen bukott a Nashville ellen, a Preds minden harmadban egy gólt lőtt, miközben a kapuban Juuse Saros 25 lövésből 24-et védett. Az Islandersnek a Bostonnal szemben kettő, a Torontóval szemben három pont a hátránya.

Fontos pontot hagyott veszni a Carolina a Detroit ellen hazai jégen. A Hurricanes végig szaladt az eredmény után és 52 másodperccel a befejezés előtt, a meccsen duplázó Justin Faulk góljával kiharcolta ugyan a hosszabbítást, ott azonban Andreas Athanasiou gólja döntött a vendég Red Wings javára. A Carolinának nyolc találkozóval a vége előtt négy pont a hátránya a Bostonnal szemben.

A Tampa sem adta még fel a playoffreményeit, hosszabbítás után kulcsfontosságú két pontot szerzett a Chicago ellen. Pedig a Hawks a második harmad elején 4-1-re ment, innen jött vissza a Bolts öt perc alatt szerzett három góllal. 4-4 után már nem változott az eredmény a rendes játékidőben, a hosszabbítás vége előtt fél perccel azonban igen, amikor Yanni Gourde betalált a Chicago kapujába. A Tampának a Bostonnal szemben egy, a Torontóval szemben kettő pont a hátránya.

Folytatta jó szereplését a St. Louis az Arizona ellen, a Blues egymás után a 10. meccsét nyerte a Coyotesszal szemben. A jó sorozat folytatásáról a Jaden Schwartz, Vlagyimir Taraszenko, Alexander Steen sor gondoskodott, a St. Louis sora összesen tíz pontot termelt, amiből Steen volt a legeredményesebb a maga négy előkészítésével.

Steen mellett Sean Monahan is négy ponttal járult hozzá a Calgary sikeréhez a Colorado ellen. A Flames az emberelőnyös játékának köszönheti a sikert, mind a három létszámfölényes helyzetét gólra váltotta.

NHL, 2017. március 27.

Carolina?Detroit 3-4 h.
G.: Faulk (2), Skinner ill. Mantha (2), Tatar, Athanasiou

Buffalo?Florida 4-2
G.: O’Reilly, Bogosian, Gionta, Foligno ill. Marchessault, Huberdeau

NY Islanders?Nashville 1-3
G.: Bailey ill. Fiala, Arvidsson, Johansen

Tampa Bay?Chicago 5-4 h.
G.: Drouin (2), Palát, Stralman, Gourde ill. Panarin, Kane, Jurco, Pánik

St. Louis?Arizona 4-1
G.: Schwartz (2), Pietrangelo, Taraszenko ill. DeAngelo

Calgary?Colorado 4-2
G.: Monahan, Ferland, Brouwer, Gaudreau ill. Andrighetto (2)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN