szka2016dadonov

A 93. percben győzött a SZKA

   

A szentpéterváriak kétszeri hosszabbítás után legyűrték a címvédő Metallurgot.

A SZKA a harmadik mérkőzésre kapust cserélt, az első két meccsel ellentétben most Koskinen kapott lehetőséget a szentpéterváriaknál. Az első harmadban nem sok dolga akadt a finn kapusnak, miután a második találkozóhoz hasonlóan a SZKA megnyomta az első harmadot, háromszor játszhatott emberelőnyben és 18:3-ra nyerte a kapura lövési mutatót, hiába. A középső játékrész elején eljött a Metallurg előnye, amit nem használtak ki a vendégek, sőt a kiegészülés után néhány másodperccel Zubarjev vágott egy félpályás gólt Kosecskinnek. A folytatásban a magnyitogorszkiak hajtottak az egyenlítésért, ez 6 másodperccel a harmad vége előtt összejött, Lee keresztpasszába Kaletnyik pont annyira ért bele, hogy azt Kazionov közelről behúzhassa. A harmadik húsz perc hazai fölényt hozott, a végén Barabanov eldönthette volna a meccset, de a kapu mellé lőtte a korongot.

A párharc során először hosszabbítás következett, amely a második túlórában dőlt el. A ráadásban összességében több veszélyes támadást vezetett a SZKA, míg a Metallurg kétszer is emberelőnyben játszhatott. Az egyre jobban fáradó csapatok közül a hazaiak bírták jobban, a mérkőzés 93. percében Dadonov talált be Kosecskin kapujába. A szentpéterváriak 2-1-re nyertek, így hasonló arányban vezetnek összesítésben.

KHL, 12348 néző.
Koskinen: 96,4% (Sesztyorkin)
K
Kosecskin: 96,7% (Szamszonov)
Belov, Jakovlev, Barabanov, Kovalcsuk, Koskiranta
1
Antyipin, Birjukov, Zaripov, Kovár, Mozjakin
Rukavisnyikov, Hersley, Guszev, Dadonov, Sipacsov
2
Bereglazov, Lee, Osala, Santala, Szjomin
Zub, Zubarjev, Plotnyikov, Prohorkin, Sirokov
3
Tyerescsenko, Habarov, Koszov, Tyimkin, Filippi
Rikov, Hafizullin, Gyergacsov, Kablukov, Ketov
4
Dronov, Kaletnyik, Zselezkov, Kazionov Gy., Platonov
Oleg Znarok
E
Ilja Vorobjov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 24:54 SZK Zubarjev Zub Sirokov
1-1 39:54 MMG Kazionov Gy. Lee Kaletnyik
2-1 92:45 SZK Dadonov Sipacsov Guszev
60 Kapura lövések száma 28
12 Kiállításpercek 12
Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN