Franciaország?Norvégia 2-3

 

A vb társházigazdája vereséggel debütált a párizsi közönség előtt.

Franciaország és Norvégia az első perctől fogva nyílt csatát vívott egymással. A játék eleinte főleg a hazai kapu előtt folyt, majd a harmad közepétől már a franciák veszélyeztettek többet. A második játékrész elején a hazaiak emberelőnybe kerültek, nagy nyomást helyeztek Haugen kapujára, de a norvégok állták a rohamokat. A 26. percben némileg váratlanul a skandinávok megszerezték a vezetést, Thoresen elhozta a bulit, Mathis Olimb levitte a kapu mögé a korongot, testvérének, Ken André Olimbnak passzolt, aki a harmad első norvég lövéséből betalált (0-1). A meccs felénél az északiaknak komoly lehetőségük nyílt az előny növelésére, ugyanis előbb Meunier gáncsolásért, 33 másodperccel később pedig Dame-Malka korongkilövésért kapott büntetést. Közel másfél percen át 5 a 3 ellen játszhatott Norvégia, az első kiegészülés pillanatában betalált a francia kapuba, Mathis Olimb passza után Thoresen közelről lőtt Huet ketrecébe (0-2). A harmad folytatásában háromszor is emberelőnybe kerültek a vendégek, a legutolsó alkalommal viszont Mathis Olimb szabálytalankodott, így nagyjából másfél percig 4 a 4 ellen játszottak a csapatok. A speciális játékhelyzetben szépített Franciaország, Stéphane Da Costa betört Haugen kapuja elé és behúzta a korongot (1-2).

A záró húsz perc óvatosabb játékot hozott. A 48. percben érdekes jelenet zajlott le, Huet-nek nekikorcsolyázott egy norvég játékos, a francia kapus összevérezte a mezét, ezért a harmadik számú hálóőr Quemener mezét kapta meg a mérkőzés hátralévő részére. Két perccel később mesteri akciót vezetett Norvégia, két keresztpassz után Thoresen közelről gólt lőtt (1-3). Szinte a középkezdés után szépített Franciaország, 10 másodperccel a korongbedobás után Stéphane Da Costa kiugrott és belőtte a második hazai gólt (2-3). Petter Thoresen érezte, rendet kell tennie a norvég fejekben, ezért a francia találat után nem sokkal időt kért. Franciaország egyenlítése Damien Fleury botjában maradt, amikor az 57. percben a keresztvasat találta el a csatár. Norvégia 3-2-re nyert, így győzelemmel indította a világbajnokságot, míg a franciák vereséggel debütáltak.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2017. május 5., 16:15 Svédország?Oroszország 1-1 b.
2017. május 5., 16:15 Finnország?Fehéroroszország 3-2
2017. május 5., 20:15 USA?Németország 1-2
2017. május 5., 20:15 Csehország?Kanada 1-4
2017. május 6., 12:15 Lettország?Dánia 3-0
2017. május 6., 12:15 Svájc?Szlovénia 5-4 b.
2017. május 6., 16:15 Szlovákia?Olaszország 3-2 h.
2017. május 6., 16:15 Fehéroroszország?Csehország 1-6
2017. május 6., 20:15 Németország?Svédország 2-7
2017. május 6., 20:15 Norvégia?Franciaország 3-2
2017. május 7., 12:15 Olaszország?Oroszország
2017. május 7., 12:15 Szlovénia?Kanada Sport 2 (élő)
2017. május 7., 16:15 USA?Dánia
2017. május 7., 16:15 Finnország?Franciaország
2017. május 7., 20:15 Lettország?Szlovák
2017. május 7., 20:15 Norvégia?Svájc
2017. május 8., 16:15 Németország?Oroszország Sport 2 (élő)
2017. május 8., 16:15 Fehéroroszország?Kanada
2017. május 8., 20:15 USA?Svédország
2017. május 8., 20:15 Finnország?Csehország Sport 2 (élő)
2017. május 9., 16:15 Olaszország?Lettország
2017. május 9., 16:15 Szlovénia?Norvégia Sport 2 (élő)
2017. május 9., 20:15 Szlovákia?Dánia Sport 2 (élő)
2017. május 9., 20:15 Svájc?Franciaország
2017. május 10., 16:15 USA?Olaszország Sport 2 (élő)
2017. május 10., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2017. május 10., 20:15 Szlovákia?Németország Sport 2 (élő)
2017. május 10., 20:15 Finnország?Szlovénia
2017. május 11., 16:15 Oroszország?Dánia Sport 2 (élő)
2017. május 11., 16:15 Csehország?Norvégia
2017. május 11., 20:15 Svédország?Lettország
2017. május 11., 20:15 Kanada?Franciaország Sport 2 (élő)
2017. május 12., 16:15 Svédország?Olaszország Sport 2 (élő)
2017. május 12., 16:15 Csehország?Szlovénia
2017. május 12., 20:15 Dánia?Németország
2017. május 12., 20:15 Franciaország?Fehéroroszország Sport 2 (élő)
2017. május 13., 12:15 Lettország?USA Sport 2 (élő)
2017. május 13., 12:15 Norvégia?Finnország
2017. május 13., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2 (élő)
2017. május 13., 16:15 Szlovénia?Fehéroroszország
2017. május 13., 20:15 Olaszország?Németország
2017. május 13., 20:15 Kanada?Svájc Sport 2 (élő)
2017. május 14., 16:15 Szlovákia?USA Sport 2 (élő)
2017. május 14., 16:15 Franciaország?Csehország
2017. május 14., 20:15 Dánia?Svédország
2017. május 14., 20:15 Svájc?Finnország Sport 2 (élő)
2017. május 15., 16:15 Dánia?Olaszország
2017. május 15., 16:15 Kanada?Norvégia Sport 2 (élő)
2017. május 15., 20:15 Oroszország?Lettország Sport 2 (élő)
2017. május 15., 20:15 Franciaország?Szlovénia
2017. május 16., 12:15 Svédország?Szlovákia Sport 1 (élő)
2017. május 16., 12:15 Fehéroroszország?Norvégia
2017. május 16., 16:15 Oroszország?USA Sport 2 (élő)
2017. május 16., 16:15 Csehország?Svájc
2017. május 16., 20:15 Németország?Lettország
2017. május 16., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 1 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 1 (23:30)
2017. május 20., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 20., 19:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 21., 16:15 bronzmérkőzés Sport 2 (élő)
2017. május 21., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetőségek a vb megtekintésére:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN