


Németország?Szlovákia 3-2
Az abszolút egyenlő erők csatájából a németek jöttek ki jobban, büntetőkkel nyertek, az egy pontot a szlovákok is bőven megérdemelték.
Kiváló meccset csinált a két válogatott, folyamatosan hullámzott a játék, váltakozva dominált hol az egyik, hol a másik csapat. Az első percek a szlovákokéi voltak, utána a németek jöttek föl, az első gólt mégsem ők szerezték, egy felperdülő korongba Matousek kapott bele, az pattogott egy sort, majd átperdült Greiss mamutja fölött, de alig csorgott át a gólvonalon. A németek kapust cseréltek, hogy miért jött be máris Danny Aus den Birken, nem derült ki. Csakhamar megduplázhatták volna előnyüket a szlovákok, ám Hascak hiába emelte át a teljesen kiszolgáltatott német hálóőrt, telibe lőtte a bal vasat.
A második felvonásban ugyanott folytatódtak dolgok, ahol előtte abbamaradtak, rohantak a felek, mint a veszedelem. Eredményesek megint a szlovákok voltak előbb, Libor Hudacek meghúzta jobbfelől, fel sem nézett, úgy lőtt lehetetlen szögből, Aus den Birken bal lába alatt átcsúszott, jobbal behúzta, ha nem ér hozzá, elmegy keresztbe a pakk. Szlovákia a harmad végéig magabiztosan őrizte a különbséget, ekkor azonban egy magas bot miatt kapott fórt számtalan kihagyott ziccer után értékesítettek a németek, Patrick Reimer bombázott a kékről az eladdig bravúrt bravúrra halmozó Hudacek kapujába. Lendületben maradt a vb-házigazda, fél perccel később Ehliz fonákja átcsúszott kötényben, 2-2-re módosult az állás. Aztán a szlovákoknak lett újabb vasuk, de több gól a második szünetig nem esett.
Sőt az utolsó húsz és a ráadás öt percben sem. A záró harmadban óvatosabbak voltak a csapatok, kicsit visszább vettek a tempóból. A legvégén előbb a szlovákok kezdtek el vigyázni a biztos egy pontra, majd a németek is jobbnak látták, ha nem nyílnak ki. A három a három elleni hosszabbítás szokás szerint jó néhány ziccert kínált, megint csak nagyjából egyforma arányban, azonban nem ment be semmi, jöhettek a rávezetések. Kahun bevágta erőből, Hrnka kihagyta. Macek elrontotta, Bliznak bombája millimétereken múlott, vállal védett Aus den Birken. A harmaik párban Ehliz hibázott, Miklik is, a pluszpont így a németeké lett 3-2-vel.
Németország 5 pontos, Szlovákia 4. Kiesni egyikük sem fog, ám a negyedik negyeddöntős pozícióért sokkal több eséllyel mennek innentől a németek. Dánia is feljöhet még, mégis valószínűbb, hogy a német?lett csata lesz ebből a szempontból sorsdöntő.
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot