


A Pittsburgh és az Anaheim nyerte a hetedik meccset
Kialakult a legjobb négy mezőnye, keleten Senators?Penguins, nyugaton Ducks?Predators meccseket rendeznek a Stanley Kupa-döntőért.
Képtelen volt átlépni a saját árnyékát a Washington, hazai jégen gólt sem tudott ütni a hibátlanul védő Marc-Andre Fleury kapujába. Két meglepetéssel is szolgált Mike Sullivan a hetedik meccs előtt. Kihagyta a csapatból Carl Hagelint, akinek a helyén Scott Wilson játszott, valamint először a rájátszásban Matt Murray ült a kispadon Fleury cseréjeként.
A Verizon Centerben az első harmad kiegyenlített, gól nélküli játékot hozott. Lehetőségek mindkét oldalon voltak, de kimaradtak, és kihasználatlanul maradt egy-egy emberelőny is mindkét csapat részéről. A második húsz percben a Washington rákapcsolt, kétszer annyit lőtt kapura, ennek ellenére a Pittsburgh talált be. A kilencedik perc végén Guentzel tökéletes centerezését Bryan Rust váltotta gólra, megszerezve a vezetést a sárga-feketék számára. A Capitalsnak a gól után megvolt az esélye válaszolni, emberelőnybe került , de akárcsak az első játékrészben, ezt is eltékozolta. A befejező harmad rögtön pittsburghi góllal indult, négy perc után Hörnqvist emelt fonákkal a fővárosiak kapujába a kicsit elalvó Holtby mellett. A kétgólos előny birtokában a Pens nem állt be bekkelni, a legjobb védekezés a támadás alapon folyamatosan nyomás alatt tartotta vendéglátóját. Ovecskinék hiába erőlködtek, az utolsó húsz percben mindössze hatszor lőttek kapura, esélyük sem volt a szépítésre.
A Pittsburgh története során hatodszor is megnyerte a hetedik meccset idegenben, négyszer a Washington ellen, ezzel továbbra is őrzi hibátlan mérlegét. A másik oldalon viszont Justin Williams hét megnyert mindent eldöntő csata után először gratulálhatott az ellenfél játékosainak a tradicionális kézfogás során.
Ami nem sikerült a Washingtonnak, sikerült az Anaheimnek. A Ducks az elmúlt négy évben négyszer, összességében zsinórban ötször bukta a hetedik meccset, de most pontot tett a negatív sorozat végére. A Honda Centerben villámrajtot vett az Oilers, a negyedik perc derekán Drake Caggiula vitatható találatával jutott előnyhöz. A korai gól megadta a lendületet a vendégeknek, többet és jobban támadtak, de nem tudták bevenni a bámulatosan védő John Gibson kapuját. A második húsz percre egy teljesen másik Anaheim jött ki, amely azonnal nekiesett az Edmontonnak. A folyamatos attak a kilencedik percben érett góllá, amikor az NHL vasembere, Andrew Cogliano egalizált. A Ducks tovább nyomott a gól után, de hiába nyerte 16-3-ra a kapura lövéseket a harmadban, nem tudta Cam Talbot mögé juttatni a korongot. A harmadik harmad elején viszont igen, a negyedik percben Nick Ritchie lőtt a kapuba. A folytatásban az Oilers magasabb fokozatba kapcsolt, de minden lehetőségét elrontotta a továbbra is hibátlanul védő Gibsonnak köszönhetően. A Ducks eközben biztonsági játékkal és kontrákkal operált, eredmény nélkül, de számukra fontosabb volt, hogy pörgött az óra. Az utolsó két percre lehozta Talbot-t az Oilers, de nem tudott egyenlíteni, így az Anaheim 1997 után húzta be ismét hazai jégen a mindent eldöntő összecsapást.
Az Anaheim sikerének Dallasban is örültek. A Stars ugyanis Kaliforniába cserélte Patrick Eavest, és az üzletnek volt egy olyan kitétele, hogy amennyiben a Ducks bejut a konferencia döntőjébe, a Dallas az idei drafton egy első körös választással gazdagodik.
A nyugati döntő pénteken indul Anaheimben, a keleti finálé egy nappal később kezdődik Pittsburghben.
NHL, 2017. május 10.
Washington?Pittsburgh 0-2
G.: ? ill. Rust, Hörnqvist
Anaheim?Edmonton 2-1
G.: Cogliano, Ritchie ill. Caggiula
NYUGATI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Chicago (1.)?Nashville (WC 2.) 0-4 | ||||||
0-1 | 0-5 | 2-3 h. | 1-4 | |||
Minnesota (2.)?St. Louis (3.) 1-4 | ||||||
1-2 h. | 1-2 | 1-3 | 2-0 | 3-4 h. | ||
Anaheim (1.)?Calgary (WC 1.) 4-0 | ||||||
3-2 | 3-2 | 5-4 h. | 3-1 | |||
Edmonton (2.)?San Jose (3.) 4-2 | ||||||
2-3 h. | 2-0 | 1-0 | 0-7 | 4-3 h. | 3-1 | |
Elődöntők | ||||||
St. Louis (3.)?Nashville (WC 2.) 2-4 | ||||||
3-4 | 3-2 | 1-3 | 1-2 | 2-1 | 1-3 | |
Anaheim (1.)?Edmonton (2.) 4-3 | ||||||
3-5 | 1-2 | 6-3 | 4-3 h. | 4-3 h. | 1-7 | 2-1 |
Döntő | ||||||
Anaheim (1.)?Nashville (WC 2.) 0-0 | ||||||
05.12 | 05.14 | 05.16 | 05.18 | 05.20 | 05.22 | 05.24 |
KELETI FŐCSOPORT
Negyeddöntők | ||||||
Washington (1.)?Toronto (WC 2.) 4-2 | ||||||
3-2 h. | 3-4 h. | 3-4 h. | 5-4 | 2-1 h. | 2-1 h. | |
Pittsburgh (2.)?Columbus (3.) 4-1 | ||||||
3-1 | 4-1 | 5-4 h. | 4-5 | 5-2 | ||
Ottawa (2.)?Boston (3.) 4-2 | ||||||
1-2 | 4-3 h. | 4-3 h. | 1-0 | 2-3 h. | 3-2 h. | |
Montreal (1.)?NY Rangers (WC 1.) 2-4 | ||||||
0-2 | 4-3 h. | 3-1 | 1-2 | 2-3 h. | 1-3 | |
Elődöntők | ||||||
Washington (1.)?Pittsburgh (2.) 3-4 | ||||||
2-3 | 2-6 | 3-2 h. | 2-3 | 4-2 | 5-2 | 0-2 |
Ottawa (2.)?NY Rangers (WC 1.) 4-2 | ||||||
2-1 | 6-5 h. | 1-4 | 1-4 | 5-4 h. | 4-2 | |
Döntő | ||||||
Pittsburgh (2.)?Ottawa (2.) 0-0 | ||||||
05.13 | 05.15 | 05.17 | 05.19 | 05.21 | 05.23 | 05.25 |
STANLEY KUPA-DÖNTŐ | ||||||
??? | ||||||
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy