


Veretlen letteket vernének a svédek
Ennek a németek örülnének a legjobban. A másik csoportban a norvégok csehek elleni bravúrral juthatnának közelebb a negyeddöntőkhöz. Dánia Oroszországgal szemben próbálhatja meg a lehetetlent. A franciák 2014-ben egyszer már legyőzték Kanadát.
A B csoport délutáni meccsén Csehország méri össze erejét Norvégiával. Három forduló után meglepetésre a skandinávok állnak jobban, hat pontjuk van, míg a cseheknek eggyel kevesebb. A különbség elsődleges oka az eddigi ellenfelek minőségéből adódik. A csehek kikaptak Kanadától, hosszabbításban nyertek Finnország ellen, míg a fehéroroszok nem jelentettek számukra problémát. A norvégok ezzel szemben két középcsapattal és a frissen feljutó Szlovéniával találkoztak eddig. Utóbbiakat fölényesen verték, a franciákat szűken, Svájctól kikaptak. A New York Rangers kiesett a rájátszásból, azonban a legnagyobb erősítés mégsem érkezik meg a kerethez, Mats Zuccarello idén kihagyja a világbajnokságot. Minderről a szövetségi kapitány beszélt a norvég médiának.
Petter Thoresen elmondta, hogy bár nem követte a sorozatot, meglepte, hogy kiesett a Rangers. Természetesen Zuccarello minden csapatnak erősítést jelentene, de tiszteletben kell tartani a klub és a játékos kérését, hogy idén ne tartsanak rá igényt. A kiváló játékos így is bőven 100 fölött jár már, ami az idei meccsszámát jelenti, az olimpiai selejtezőn nagy segítséget jelentett a válogatottnak, megérdemli a pihenést, hiszen fontos, hogy jövőre is jó formában legyen. ?A keretünk pedig így is nagyon jó? ? zárta pozitívan az értékelést a kapitány. A csehekhez viszont érkezik erősítés, Vladimír Sobotka csatlakozik pénteken a kerethez. A KHL-ből az NHL-be a szezon végén átkerült támadó a rájátszás 11 meccsén hat pontot szerzett. Ő tehát még nem játszik a norvégok ellen, de nélküle is igen komoly ellenfél lesz Csehország, de Kanada mögött nagy a tülekedés, egy bravúrral nagy lépést lehet tenni egy kiugró eredmény elérése felé. De megfordítva is igaz lehet mindez, vagyis a csehek könnyen pórul járhatnak, ha nem veszik komolyan Norvégiát, amivel alaposan megnehezítenék a dolgukat a továbbiakban. Tudják ezt ők is, a szövetségi honlap nem véletlenül kezdte azzal a beharangozóját, hogy elmúltak azok az idők, amikor Norvégia könnyű ellenfél volt.
A másik délutáni meccs sokkal egyértelműbb, hiszen a csoport egyik favoritja, Oroszország játszik az utolsó előtti Dániával. Az oroszok egy újabb győzelemmel sokat nyerhetnek, akár az első helyre is ugorhatnak, megelőzve a letteket és az amerikaiakat. A dánokat vigasztalhatja, hogy kedden megszerezték első győzelmüket a tornán, Szlovákiát verték rávezetésekkel 4-3-ra.
Este két igazán parázs meccsre van kilátás, mindkettőn a két aktuális éllovas lép pályára, bár az meglepetés lenne, ha a meccs végén is mindkettő az élen állna. Az A csoportban a mezőny aljához tartozó csapatokon imponáló magabiztossággal átlépő Lettország játszik a svédekkel. Galvinsék a szlovák, dán, olasz hármassal szemben három győzelemmel, 8-2-es gólkülönbséggel végeztek,de számtalanszor megírtuk már, a lényeg számukra csak most következik. A svédek egy büntetőkkel elveszített meccsel kezdtek az oroszok ellen, aztán magabiztosan győzték le a németeket, hogy ismét egy nagyon izgalmas mérkőzésen egyetlen góllal alulmaradjanak az USA válogatottjával szemben. Így ők most jelenleg négy ponttal az ötödik helyen állnak. A lettek azonban a három fontos győzelemmel pszichológiailag kedvező helyzetbe kormányozták magukat, ha a svéd, amerikai, orosz csapatok közül bármelyiket sikerülne meglepniük, azzal nagy lépést tennének a negyedik hely felé. Svédországot most nem is annyira Lettország foglalkoztatja, mint az, hogy Henrik Lundqvist csatlakozik-e a csapathoz azok után, hogy a Rangers kiesett a rájátszásból. A játékos annyit mondott, hogy egyelőre nagyon távol van mindez, fel kell dolgoznia a kiesést. A túllépésben ugyanakkor segíthet egy világbajnoki arany, amely még hiányzik a világ egyik legjobb kapusának gyűjteményéből. A csatlakozás esélyét növeli, hogy a svéd csapat kapitánya testvére, Joel Lundqvist, akivel még soha nem játszottak együtt ilyen rangos tornán. Az ikertestvér küldött is neki a kiesés reggelén egy vigasztaló sms-t, amelyet azzal zárt, hogy Kölnben viszont csodás az idő. Lundqvist új dimenziót adna ennek a bitang erős svéd keretnek is. Lényegében az egyetlen sebezhető posztjuk éppen a kapusé, Viktor Fasth az oroszok ellen jól védett, de az amerikaiak ellen a kapusok között nívó jelentette a különbséget.
A másik mérkőzésen Franciaország játszik Kanadával. A házigazdák botlottak Norvégiával szemben a nyitónapon, de aztán történelmi győzelmet arattak a finnek ellen, majd büntetőkkel múlták felül az addig hibátlan svájciakat. A kétszeres címvédő ellenállhatatlan formában van, három meccs után 9 pont és 17-3-as gólkülönbség áll a neve mellett. Nem a franciáknak áll tehát a zászló, bár 2014-ben Fehéroroszországban már legyőzték őket világbajnokságon, és egy évvel később is csak 4-3-ra kaptak ki. Minszkben Pierre-Edouard Bellemare lőtte a győztes büntetőt, Stéphane Da Costa duplázott. Ők most is itt vannak, és elképesztőek. Svájc ellen néha az volt az érzése az embernek, hogy Bellemare a pálya minden szegletében ott van, jellemző jelenet volt, amikor korongot szerzett a saját kapuja előtt, lepasszolta a hátvédnek, aki nem sokkal később már a középső harmadban tudta indítani őt, a koronggal el is ért az ellenfél kapujáig, ahol kiállítást harcolt ki csapatának. Ezen felül hátrányban is fent voltak végig legalább két harmadon keresztül, nem beszélve természetesen az előnyökről. Szóval a franciák szimpatikus hokit játszanak, hátul talán egy árnyalattal sebezhetőbbek a szokásosnál. Az biztos, hogy a hangulatra csütörtökön nem lesz panasz, akinek még nincs meg a belépője a meccsre, már ne rohanjon Párizsba, jegypénztárat nem talál nyitva.
A kölni csoport állása:
1. Lettország 9 pont (3 mérkőzés)
2. USA 9 (4)
3. Oroszország 8 (3)
4. Németország 5 (4)
5. Svédország 4 (3)
6. Szlovákia 4 (4)
7. Dánia 2 (3)
8. Olaszország 1 (4)
A párizsi csoport állása:
1. Kanada 9 pont (3 mérkőzés)
2. Svájc 9 (4)
3. Finnország 7 (4)
4. Norvégia 6 (3)
5. Franciaország 5 (3)
6. Csehország 5 (3)
7. Szlovénia 1 (4)
8. Fehéroroszország 0 (4)
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2017. május 5., 16:15 | Svédország?Oroszország | 1-2 b. |
2017. május 5., 16:15 | Finnország?Fehéroroszország | 3-2 |
2017. május 5., 20:15 | USA?Németország | 1-2 |
2017. május 5., 20:15 | Csehország?Kanada | 1-4 |
2017. május 6., 12:15 | Lettország?Dánia | 3-0 |
2017. május 6., 12:15 | Svájc?Szlovénia | 5-4 b. |
2017. május 6., 16:15 | Szlovákia?Olaszország | 3-2 h. |
2017. május 6., 16:15 | Fehéroroszország?Csehország | 1-6 |
2017. május 6., 20:15 | Németország?Svédország | 2-7 |
2017. május 6., 20:15 | Norvégia?Franciaország | 3-2 |
2017. május 7., 12:15 | Olaszország?Oroszország | 1-10 |
2017. május 7., 12:15 | Szlovénia?Kanada | 2-7 |
2017. május 7., 16:15 | USA?Dánia | 7-2 |
2017. május 7., 16:15 | Finnország?Franciaország | 1-5 |
2017. május 7., 20:15 | Lettország?Szlovákia | 3-1 |
2017. május 7., 20:15 | Norvégia?Svájc | 0-3 |
2017. május 8., 16:15 | Németország?Oroszország | 3-6 |
2017. május 8., 16:15 | Fehéroroszország?Kanada | 0-6 |
2017. május 8., 20:15 | USA?Svédország | 4-3 |
2017. május 8., 20:15 | Finnország?Csehország | 3-4 b. |
2017. május 9., 16:15 | Olaszország?Lettország | 1-2 |
2017. május 9., 16:15 | Szlovénia?Norvégia | 1-5 |
2017. május 9., 20:15 | Szlovákia?Dánia | 3-4 b. |
2017. május 9., 20:15 | Svájc?Franciaország | 3-4 b. |
2017. május 10., 16:15 | USA?Olaszország | 3-0 |
2017. május 10., 16:15 | Svájc?Fehéroroszország | 3-0 |
2017. május 10., 20:15 | Szlovákia?Németország | 2-3 b. |
2017. május 10., 20:15 | Finnország?Szlovénia | 5-2 |
2017. május 11., 16:15 | Oroszország?Dánia | Sport 2 (élő) |
2017. május 11., 16:15 | Csehország?Norvégia | |
2017. május 11., 20:15 | Svédország?Lettország | |
2017. május 11., 20:15 | Kanada?Franciaország | Sport 2 (élő) |
2017. május 12., 16:15 | Svédország?Olaszország | Sport 2 (élő) |
2017. május 12., 16:15 | Csehország?Szlovénia | |
2017. május 12., 20:15 | Dánia?Németország | |
2017. május 12., 20:15 | Franciaország?Fehéroroszország | Sport 2 (élő) |
2017. május 13., 12:15 | Lettország?USA | Sport 2 (élő) |
2017. május 13., 12:15 | Norvégia?Finnország | |
2017. május 13., 16:15 | Oroszország?Szlovákia | Sport 2 (élő) |
2017. május 13., 16:15 | Szlovénia?Fehéroroszország | |
2017. május 13., 20:15 | Olaszország?Németország | |
2017. május 13., 20:15 | Kanada?Svájc | Sport 2 (élő) |
2017. május 14., 16:15 | Szlovákia?USA | Sport 2 (élő) |
2017. május 14., 16:15 | Franciaország?Csehország | |
2017. május 14., 20:15 | Dánia?Svédország | |
2017. május 14., 20:15 | Svájc?Finnország | Sport 2 (élő) |
2017. május 15., 16:15 | Dánia?Olaszország | |
2017. május 15., 16:15 | Kanada?Norvégia | Sport 2 (élő) |
2017. május 15., 20:15 | Oroszország?Lettország | Sport 2 (élő) |
2017. május 15., 20:15 | Franciaország?Szlovénia | |
2017. május 16., 12:15 | Svédország?Szlovákia | Sport 1 (élő) |
2017. május 16., 12:15 | Fehéroroszország?Norvégia | |
2017. május 16., 16:15 | Oroszország?USA | Sport 2 (élő) |
2017. május 16., 16:15 | Csehország?Svájc | |
2017. május 16., 20:15 | Németország?Lettország | |
2017. május 16., 20:15 | Kanada?Finnország | Sport 2 (élő) |
2017. május 18., 16:15 | negyeddöntő | Sport 1 (élő) |
2017. május 18., 16:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 18., 20:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 18., 20:15 | negyeddöntő | Sport 1 (23:30) |
2017. május 20., 15:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 20., 19:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 21., 16:15 | bronzmérkőzés | Sport 2 (élő) |
2017. május 21., 20:45 | döntő | Sport 1 (élő) |
További lehetőségek a vb megtekintésére:
CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot