

Finnország?Svájc 3-2
A finnek többek között egy kapuscserének köszönhetően hosszabbításban legyűrték a svájciakat, így pedig mindkét együttes hatalmas lépést tett a negyeddöntő felé.
Már a meccs elejétől érződött, mindkét csapat számára nagy téttel bír a találkozó, nagy tempót diktáltak a felek. Finnország a 3. percben emberelőnybe került, ami nagyon rosszul sült el számukra, ugyanis a büntetőpadról visszatérő Richard Herzognak passzolt, aki egy szép csel után bevágta a korongot a lepkés kesztyű mellett (1-0). A harmad közepén Hollenstein előtt adódott nagy lehetőség, a kaput megkerülve akarta behúzni ki a korongot Korpisalónak, de a finn hálóőr odaért mamuttal. A 11. percben kétgólosra nőtt a svájci előny, a finnek nem tudtak felszabadítani, Genazzi pedig egy bombagólt vert (2-0). Marjamaki kapust cserélt, Korpisalo helyét Sateri vette át. A KHL-es hálóőr egyből a mély vízben találta magát, két perc múlva többek között egy 40 másodperces kettős emberhátrányban kellett tartást adnia csapatának. A 19. percben Ambühl keményen leütközte Kukkonent, a svájci játékos fejre irányuló támadásért 2+10 perces büntetést kapott. A finnek kihasználták az előnyt, Hietanen lőtte be közelről a pakkot (2-1).
A középső játékrész elején Finnország akarata érvényesült, a svájciakon némileg kijött a Kanada elleni szombat esti mérkőzés fáradtsága. A találkozó felénél Pihlström gáncsolt, Svájc kihagyta az előnyt. A kiegészülés után nem sokkal Malgin és Honka összeakaszkodtak, a játékvezetők elejét vették az agressziónak és 2-2 perccel jutalmazták őket, így 4 a 4 ellen zajlott a játék. A finnek hiába játszottak jobban, nem jött össze nekik az egyenlítés a középső húsz percben.
A harmadik harmadban a finnek hajtottak az egyenlítésért, a svájciak az ellentámadásokra építkeztek. A 44. percben Jani Lajunen a kék vonalnál szabálytalankodott, Svájc emberelőnybe került, de nem tudtak érdemben felállni 5 a 4 ellen. Egy perccel a kiegészülés után Finnország került előnybe, a korongjáratás végén Ville Lajunen kék vonalas bombájába Rantanen beleért (2-2). A rendes játékidő utolsó 12 percének így döntetlen állással vágtak neki a felek. Az 52. percben Richard szabálytalankodott, a svájciak kibekkelték a hátrányt. Három perccel a vége előtt Finnország csúnyán elcserélte magát, Svájc nem élt a lehetőséggel.
Hosszabbításra került sor, amiből a finnek jöttek ki jobban. Savinainen fonákkal hátrahagyta a korongot Filppulának, aki betört Genoni kapuja elé és belőtte a győztes gólt. Finnország 3-2-re győzött, ezzel 11 pontos, míg Svájc 12 ponttal áll. Mindkét csapat játék nélkül juthat negyeddöntőbe, ugyanis ha Norvégia hétfő délután nem szerez pontot Kanada ellen, akkor a finnek és a svájciak is bejutnak a legjobb 8 közé.
Időpont | Mérkőzés | Eredmény/Televízió |
2017. május 5., 16:15 | Svédország?Oroszország | 1-2 b. |
2017. május 5., 16:15 | Finnország?Fehéroroszország | 3-2 |
2017. május 5., 20:15 | USA?Németország | 1-2 |
2017. május 5., 20:15 | Csehország?Kanada | 1-4 |
2017. május 6., 12:15 | Lettország?Dánia | 3-0 |
2017. május 6., 12:15 | Svájc?Szlovénia | 5-4 b. |
2017. május 6., 16:15 | Szlovákia?Olaszország | 3-2 h. |
2017. május 6., 16:15 | Fehéroroszország?Csehország | 1-6 |
2017. május 6., 20:15 | Németország?Svédország | 2-7 |
2017. május 6., 20:15 | Norvégia?Franciaország | 3-2 |
2017. május 7., 12:15 | Olaszország?Oroszország | 1-10 |
2017. május 7., 12:15 | Szlovénia?Kanada | 2-7 |
2017. május 7., 16:15 | USA?Dánia | 7-2 |
2017. május 7., 16:15 | Finnország?Franciaország | 1-5 |
2017. május 7., 20:15 | Lettország?Szlovákia | 3-1 |
2017. május 7., 20:15 | Norvégia?Svájc | 0-3 |
2017. május 8., 16:15 | Németország?Oroszország | 3-6 |
2017. május 8., 16:15 | Fehéroroszország?Kanada | 0-6 |
2017. május 8., 20:15 | USA?Svédország | 4-3 |
2017. május 8., 20:15 | Finnország?Csehország | 3-4 b. |
2017. május 9., 16:15 | Olaszország?Lettország | 1-2 |
2017. május 9., 16:15 | Szlovénia?Norvégia | 1-5 |
2017. május 9., 20:15 | Szlovákia?Dánia | 3-4 b. |
2017. május 9., 20:15 | Svájc?Franciaország | 3-4 b. |
2017. május 10., 16:15 | USA?Olaszország | 3-0 |
2017. május 10., 16:15 | Svájc?Fehéroroszország | 3-0 |
2017. május 10., 20:15 | Szlovákia?Németország | 2-3 b. |
2017. május 10., 20:15 | Finnország?Szlovénia | 5-2 |
2017. május 11., 16:15 | Oroszország?Dánia | 3-0 |
2017. május 11., 16:15 | Csehország?Norvégia | 1-0 h. |
2017. május 11., 20:15 | Svédország?Lettország | 2-0 |
2017. május 11., 20:15 | Kanada?Franciaország | 3-2 |
2017. május 12., 16:15 | Svédország?Olaszország | 8-1 |
2017. május 12., 16:15 | Csehország?Szlovénia | 5-1 |
2017. május 12., 20:15 | Dánia?Németország | 3-2 h. |
2017. május 12., 20:15 | Franciaország?Fehéroroszország | 4-3 b. |
2017. május 13., 12:15 | Lettország?USA | 3-5 |
2017. május 13., 12:15 | Norvégia?Finnország | 2-3 h. |
2017. május 13., 16:15 | Oroszország?Szlovákia | 6-0 |
2017. május 13., 16:15 | Szlovénia?Fehéroroszország | 2-5 |
2017. május 13., 20:15 | Olaszország?Németország | 1-4 |
2017. május 13., 20:15 | Kanada?Svájc | 2-3 h. |
2017. május 14., 16:15 | Szlovákia?USA | 1-6 |
2017. május 14., 16:15 | Franciaország?Csehország | 2-5 |
2017. május 14., 20:15 | Dánia?Svédország | 2-4 |
2017. május 14., 20:15 | Svájc?Finnország | 2-3 h. |
2017. május 15., 16:15 | Dánia?Olaszország | |
2017. május 15., 16:15 | Kanada?Norvégia | Sport 2 (élő) |
2017. május 15., 20:15 | Oroszország?Lettország | Sport 2 (élő) |
2017. május 15., 20:15 | Franciaország?Szlovénia | |
2017. május 16., 12:15 | Svédország?Szlovákia | Sport 1 (élő) |
2017. május 16., 12:15 | Fehéroroszország?Norvégia | |
2017. május 16., 16:15 | Oroszország?USA | Sport 2 (élő) |
2017. május 16., 16:15 | Csehország?Svájc | |
2017. május 16., 20:15 | Németország?Lettország | |
2017. május 16., 20:15 | Kanada?Finnország | Sport 2 (élő) |
2017. május 18., 16:15 | negyeddöntő | Sport 1 (élő) |
2017. május 18., 16:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 18., 20:15 | negyeddöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 18., 20:15 | negyeddöntő | Sport 1 (23:30) |
2017. május 20., 15:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 20., 19:15 | elődöntő | Sport 2 (élő) |
2017. május 21., 16:15 | bronzmérkőzés | Sport 2 (élő) |
2017. május 21., 20:45 | döntő | Sport 1 (élő) |
További lehetőségek a vb megtekintésére:
CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot