hawks 2017

A Pittsburgh tízet kapott Chicagóban

   

Saad és Ovecskin triplázott, háromgólos hátrányból nyert az Anaheim, meglepetéssel kezdett a Detroit és a Colorado.

Nincs rá jobb szó, a Chicago felmosta a jeget Crosbyékkal. A Hawks az első harmad első felében kevesebb mint három perc alatt négyszer köszönt be, igen korán eldöntve a meccset. Itt kényelmesen hátra is dőlhettek volna, de nem tették, és mint egy megroggyant bokszolót, úgy ütötték ki a bajnokot. Brandon Saad triplázott, Ryan Hartman öt, Patrick Kane négy pontot tett a közösbe.

A tavalyi év egyik legrosszabb keleti csapata, a Detroit győzelemmel avatta fel új csarnokát. A Red Wings az Anthony Mantha, Mike Green kettősnek köszönheti a győzelmet. A jobbszélső három pontot szerzett, az egykori elithátvéd pedig négy gólpasszal minden hazai találatból kivette a részét.

Nem várt eredmény született a Gardenben, ahol Szemjon Varlamov 37 védéssel ellopta a show-t és győzelemre vezette a Coloradót a Rangers ellen. Az orosz hálóőr mellett az egész nyáron árult Matt Duchene villogott, aki egy-egy gólt és gólpasszt szerzett.

A szezon első szétlövését a Buffalo?Montreal meccs hozta, a pluszpontot a vendégek kapták. A Canadiens Phillip Danault emberhátrányos góljával mentette meg az egyik pontot, a szétlövésekben pedig Jonathan Drouin találatával a másodikat is megszerezte. Carey Price 43 lövést védett, majd még hármat a rávezetések során.

Az egygólos különbség ellenére sima vereséggel indította a szezont a tavalyi döntős Nashville. A Predators már háromgólos hátrányban is volt, és csak az utolsó két percben tudott szépíteni két találattal. A Bruinsban David Krejci három gólpasszt adott, a Chara-utódnak kikiáltott Charlie McAvoy pedig élete első alapszakaszmeccsén egy gólt lőtt és egyet előkészített.

Boston Bruins v Ottawa Senators - Game One

A mesterhármast jegyző Alekszandr Ovecskin és a három gólpasszt kiosztó Jevgenyij Kuznyecov volt a Washington két nyerőembere Ottawában. Az orosz gólgyáros a záró harmadban bő hat perc alatt lőtt triplát, amihez mindhárom esetben honfitársa asszisztált. A 4-4-es eredmény után jöhettek a szétlövések, a két orosz betalált, így az elmúlt két szezon alapszakaszelsője győzelemmel kezdte az új évadot.

Az Arizona hiába vezetett a második harmad közepén 4-1-re az Anaheim ellen, pont nélkül távozott a Honda Centerből. A Coyotesban Alex Goligoski három gólpasszt adott, de nem tudta ellensúlyozni az Andrew Cogliano, Corey Perry, Rickard Rakell hármast, amely kilenc pontot rakott össze igazságosan elosztva.

A játéknap egyetlen shutoutját Jonathan Quick jegyezte, aki 35 védéssel nullázta le a szezont nyugati túrával indító Philadelphiát. A tavalyi idényt sérülése miatt majdnem teljesen kihagyó kapus a harmadik harmadban villogott igazán, amikor a Flyers 17-5-re nyerte a kapura lövéseket.

NHL, 2017. október 5.

Boston?Nashville 4-3
G.: Pastrnák, DeBrusk, McAvoy, Marchand ill. Arvidsson, Hartnell, Forsberg

Buffalo?Montreal 2-3 b.
G.: Pominville (2) ill. Pacioretty, Danault

NY Rangers?Colorado 2-4
G.: Zibanejad (2) ill. Duchene, Rantanen, Barrie, Landeskog

Ottawa?Washington 4-5 b.
G.: Stone (2), Wideman, Brassard ill. Ovecskin (3), Connolly

Detroit?Minnesota 4-2
G.: Mantha, Larkin, Zetterberg, Frk ill. Erksson Ek, Stewart

Chicago?Penguins 10-1
G.: Saad (3), Schmaltz (2), Hartman, Sharp, Kane, Pánik, Seabrook ill. Kessel

Anaheim?Arizona 5-4
G.: Perry (2), Kase, Cogliano, Rakell ill. Duclair, Keller, Domi, Fischer

Los Angeles?Philadelphia 2-0
G.: Lewis, Toffoli ill. ?

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN