


Az UTE számára a helytállás a cél
Nem a magyar csapat a poprádi Visegrádi Kupa-negyeddöntő esélyese, de a jégkorongban minden lehetséges.
Nem akar rossz formába kerülni a HK Poprad, így az Újpesten 4-1-gyel győztes csapat bizakodva várja az UTE elleni összecsapást. Újpesti fellépése óta két mérkőzést játszott a kék-fehér gárda. Előbb a bajnoki címvédő Banska Bystrica ellen nyert drámai meccsen 6-4-re, majd az ugyancsak Visegrád Kupa-résztvevő Zilina ellen 3-2-re, kétgólos hátrányból fordítva. Önbizalomnak tehát aligha van híján a társaság, de ezt már Újpesten is láthattuk. Ráadásként új fiúval is erősítettek. Kedden aláírt a klubhoz a 26 éves szélső, Juraj Majdan. A játékos megfordult már a szlovák válogatottban is, összesen 10 alkalommal ölthette magára a nemzeti mezt. Termékeny hokis, meccsenként közel 1 pontot szállít a szlovák elitben. Korábban 7 évet a cseh élvonalban is eltöltött. A nyarat a VHL-es Metallurg Novokuznyeck edzőtáborában töltötte, de végül nem eljött onnan, a klub honlapjának elmondta, az egyesület körüli káosz egyáltalán nem vonzotta. A tervek szerint az UTE ellen már be is mutatkozik.
fotó: TSH fotó
Az Újpest a Poprad elleni meccset követően azonnal buszra szállt, hogy elutazzon erdélyi túrájára. Ennek első állomásán, Brassóban győzni tudott, ám a Csíkszereda megtréfálta a lilákat, akik így végeredményben 3 ponttal gazdagodtak a hétvégén. Egy hete az UTE rengeteget dolgozva helyezte a poprádi kapu elé a játék súlypontját, de három gólt is ajándékozott ellenfelének. Ezekben a szituációkban kiütközött, hogy a szlovák játékosok mennyivel gyorsabban képesek reagálni egyes helyzetekre, és mennyivel jobb minőségű lövésekkel zárják az akcióikat. Ráadásul Ignatov kapus is ihletett formában védett. Mivel Benkék háromgólos hátrányt szedtek össze, nyomás nélkül játszhatnak. A továbbjutásnak nem esélyesei, a fő cél az kell legyen, hogy egy erős csapat ellen minél jobb mérkőzést játsszanak. Erre van esélyük, különösen, ha magukévá tudják tenni az odavágó tapasztalatait.
A Visegrád Kupa csoportkörének végeredménye
Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)
Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)
A Visegrád Kupa sorsolása
Csoportmérkőzések
2017. augusztus 15.
19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3
2017. augusztus 18.
19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2
2017. augusztus 22.
18:00 HK Nitra?MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE?MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 4-3 h.u.
2017. augusztus 25.
17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-2
19:00 HK Poprad?UTE 4-2
2017. augusztus 27.
17:00 HC Nové Zámky?UTE 1-0
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest?HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina 5-2
2017. augusztus 29.
17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 3-4
18:00 UTE?HK Nitra 3-6
Negyeddöntők:
2017. október 4.
18:00 UTE?HK Poprad 1-4
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 1-5
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 5-4
19:00 MAC Budapest?HK Nitra (Tüskecsarnok) 2-3
2017. október 10.
18:00 HK Nitra?MAC Budapest (Nyitra) 4-4 hu.
18:45 Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 4-0
2017. október 11.
18:00 HK Poprad?UTE (Poprád)
19:00 DVTK Jegesmedvék?MsHK Zilina (Miskolc)
Elődöntők:
2017. november 15. és 29.
Döntő:
2018. január 10. és 17.