Egyre többször előny az emberhátrány

Az NHL-ben átalakul a speciális egységek feladata és összetétele is. Több gólt lőnek a hátrányban lévő csapatok.

Erről a neves edző, Jim Corsi írt publicisztikát az NHL honlapjának hetente jelentkező edzői sarok rovatába. Elmondta, hogy egy este a Columbus Blue Jackets másodedzőjével vacsorázott egy montréali olasz étteremben, és elsőként vele osztotta meg észrevételeit az idei szezon egyik legfontosabb új trendjéről: ?Arra lettem figyelmes, hogy az emberhátrányos egységek manapság gyorsabb, képzettebb játékosokból állnak, mint korábban ? és talán ennek eredményeként a hátrányos védekezés egyre inkább szuperagresszív taktikán alapul, amelynek eredménye, hogy több helyzetet dolgoz ki, de több gólt is ér el a hátrányban lévő csapat, mint az elmúlt néhány szezonban. Ezek a speciális egységek már nemcsak félelmet nem ismerő negyedik soros csatárokból állnak. ?

A képzett játékos tudását és sebességét kihasználva képes lefordulni és szólóban elmenni. Természetesen nem azért nevezték el Corsiról az általa kidolgozott egyik legújabb összetett statisztikai mutatót, hogy mindez megmaradjon a homályos benyomások szintjén. A szezon első 274 meccsén 59 gólt lőttek emberhátrányban, ami meccsenként 0,22-es mutató. A tavalyi év hasonló adata: 45 gól, meccsenként átlagban 0,15. Ha továbbra is ilyen ütemben szerzik a speciális egységek a találataikat, év végére akár 273 hátrányos gól is születhet, ami közel másfélszeres növekedés lenne.

?Régebben ? állítja Corsi ? az emberelőny a játékosok komfortzónájához tartozott. Ma már inkább úgy vannak vele, hogy hűha, akár gólt is kaphatunk. Ez jórészt az emberelőnyök kiszámíthatóságából adódik, hiszen ezek a helyzetek előre megírt forgatókönyvek, begyakorolt figurák alapján zajlanak, az 5-5 elleni játék szervezett káosza helyett. A hátrányos védekezés előnyt kovácsol ebből a kiszámíthatóságból, átveszi a kezdeményezést, agresszív játékkal próbálja a lefordulásokat kierőszakolni.? 1-1-2-es vagy 1-3-as felállással már a semleges zónában igyekeznek nehézzé tenni az előnyben lévő csapat számára a támadóharmadba való bejutást. A csatárok falként állják útját a korongot cipelő játékosnak, aki egyiküket talán még ki tudja cselezni, de a másodikkal nagy valószínűséggel nem boldogul. Szintén gyakran a korongot felhozó játékosnak valósággal utat nyitnak valamelyik szélen, aki be is tör ott a harmadba, de mivel a többiek még a semleges zónában vannak, nem marad más választása, mint körbelőni a korongot.

Corsi szerint a lényeg, hogy palánk melletti közelharcra kényszerítsék a támadó csapatot, ahol a legkönnyebben el lehet tüntetni a létszámhátrányt. Mindeközben gyakran látni, hogy egy védekező csatárt ott hagynak a bedobópontnál, aki kiugrásra készen várja, hogy lecsaphasson egy elpattanó korongra.

A játékosok tehát megpróbálnak hasznot húzni abból, hogy az előnyös játék bizonyos fokig kiszámítható figurákból áll. Corsi ezt harmonikaeffektusnak hívja, a négy mezőnyjátékos és a kapus harmonikaszerűen nyitja-zárja a teret a támadó csapat egysége előtt. Ennek megvannak a maga veszélyei, amit jól mutat az is, hogy nem csak a hátrányos, de az előnyös gólok száma is növekedett az első 274 meccs során: a csapatok átlagban előnyeik 19,2%-át használják ki, szemben a tavalyi 17,8%-kal. A létszámfölényben lévők reakciója erre a taktikára az lehet, ha minél előbb megpróbálják kapura lőni a korongot, a kipattanókból alakítani ki a ?szervezett káoszt?, amiből egyenlő létszám mellett is eredményesek tudnak lenni. Corsi szerint azonban ahogy haladunk előre a szezonban, a hátrányos gólok száma nem fog csökkenni, míg az előnyök kihasználása visszaeshet, hiszen a csapatok egyre több információval fognak rendelkezni ellenfeleik előnyös játékáról, nagyobb sikerrel semlegesíthetik ezeket.