A Progym megszórta a Sportult

 

A gyergyószentmiklósiak 2 meccsen összesen 48 gólt lőttek a romániai bajnokság nyeretlen csapatának, majd kétszer kikaptak a Sportklubtól.

Az Erste Ligába is beleszámító Sportklub?Brassó párharcokon kívül több mérkőzést is játszottak a romániai bajnokság keretein belül. A Progym szombaton és vasárnap a Sportul Studentescet fogadta. Az első meccs 23-3-as, míg a második 25-5-ös gyergyószentmiklósi sikert hozott, előbbi találkozón Vitalij Kiricsenko 6 góllal kiemelkedett, míg a második mérkőzésen jobban eloszlottak a hazai gólok, csak Elekes-Darabont Hunor-Csaba jutott 4 találatig.

Hétfőn komolyabb meccs várt a Progymra, az SC Csíkszereda látogatott hozzá. Az összecsapáson Daradics Csaba góljával a hazaiak szereztek vezetést, ám Pjotr Szcsasztlivij még az első harmadban egyenlített, a második játékrészben pedig Andrej Taratuhin fordított, Radim Valchar pedig növelte a csíkszeredai előnyt. A záró húsz percben még két gólt lőtt a Sportklub, az 5-2-es végeredményt pedig Csergő Hunor állította be. Kedden Csíkszeredában találkoztak a csapatok és nagyon izgalmas csatát vívtak. Az első harmad végén 2-1-re, míg a 27. percben 5-2-re vezetett a Progym, ám a Sportklub a légiósai vezetésével fordított, végül 7-6-ra nyert. A keddi meccsen a hazaiaknál Peter Fabus 2+2, Pjotr Szcasztlivij 2+1 ponttal zárt, míg a vendégektől a nemrég igazolt Danyil Kaszkovot kell kiemelni, aki 2 gólig jutott.

A tabellát a Csíkszereda vezeti 19 meccsen gyűjtött 52 pontjával, a 2. helyen a 16 meccs alatt 31 pontig jutó Progym áll, míg a 3. helyezett Brassó 11 meccs után 20 pontos.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN