


Kai Suikkanen a Bolzano új vezetőedzője
Az 58 éves finn tréner legutóbb a Karpatnél dolgozott.
Az EBEL utolsó helyén álló Bolzano bejelentette: szerződést bontott az eddigi vezetőedzővel, Pat Curcióval, helyére pedig a finn Kai Suikkanent szerződtette az olasz klub. Az 58 éves edző játékosként 2 NHL-meccsig jutott az 1980-as években, pályafutása zömét pedig Sebők Balázs korábbi klubjánál, a Karpat Oulunél töltötte. Edzőként is az ouluiek utánpótláscsapatában debütált, ezt követően pedig a finn másodosztályban dolgozott. Az elmúlt egy évtizedben a TPS-nél és a Pelicansnál volt vezetőedző ? előbbi csapatot 2010-ben bajnoki címig vezette ?, valamint a KHL-es Lokomotivot is irányíthatta. A legutóbbi szezonban a Karpat irányítását bízták rá, a csapattal bejutott a rájátszásba, ám már az első körben búcsúzott, így megköszönték munkáját.
Curcio munkáját egy Klagenfurtban elszenvedett 3-0-s vereség után köszönték meg, Suikkanen pedig pont a KAC ellen debütál hazai jégen, pénteken.
Fotó: Jatkoaika.com
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben