


Bartalis és Nagy Gergő is gólt lőtt
Sebők pedig gólpasszt adott a JYP ellen. Vayék meccse félbeszakadt a jég minősége miatt.
Sebők Balázs és a KalPa pénteken ahhoz a JYP-öt fogadták, amely a legutóbbi 6 meccsét egyaránt megnyerte. A gól nélküli első harmad után Sebőkék a második játékrészben átgázoltak a vendégeken, a 3 gólt és 1 asszisztot jegyző Eetu Luostarinen vezetésével 4-0-ra megléptek. A záró húsz percben egyetlen találat született, Riikola góljánál a magyar csapat gólpasszt adott. Sebők a csapata 5-0-s sikere során szezonbeli 15. asszisztját és 21. pontját gyűjtötte be.
A Bartalis Istvánnal felálló Schwenningen rangadót játszott a Düsseldorffal. A mérkőzés első emberelőnyét gólra váltotta a Wild Wings, a 15. percben Bartalis korongot szerzett, passzolt, majd visszakapta azt és a szólója végén kihasználta a fórt. A hazaiak végig megőrizték a vezetést, a találkozó 4-2-es Schwenningen-sikert hozott. A magyar csatár neve mellé a gólja mellett 4 büntetéspercet is feljegyeztek, miután a meccs felénél részt vett egy tömegjelenetben.
A Sofron Istvánt eltiltás miatt nélkülöző Villach Andrew Sarauerrel a soraiban a Medvescakhoz látogatott. A VSV hiába vezetett a 27. percben 2-1-re, a folytatásban 6 zágrábi gól született, így a Medvescak 7-2-re nyert. Sarauer egy emberelőnyben és egy emberhátrányban kapott gólnál volt a jégen és magas bottal való játékért kétperces büntetést kapott.
Kevin Wehrs csapata, az Innsbruck Salzburgba utazott. A hazaiak hiába vezettek kétszer is, a tiroliak mindkétszer gyorsan egyenlítettek. Két góltalan harmad után hosszabbítás döntött, amiből a vendégek jöttek ki jobban és 3-2-re győztek. Wehrs nem szerzett pontot, fogásért egy kisbüntetést kapott.
Fekete Dániel és a Feldkirch a Bregenzerwaldot fogadta. A találkozó izgalmas véghajrát hozott, a hazaiak 3-2-es győzelmét jelentő gólját az 59. percben lőtt be Kevin Puschnik. Fekete a győztes gólnál és a második kapott találatnál a jégen volt, a meccs végén pedig összetűzésbe került Kauppilával, amiért begyűjtött egy 2+2 perces kiállítást.
Galló Vilmosék kétgólos hátrányból fordítottak Oskarshamnban. A hazaiak a 35. percben 3-1-re vezettek, ám a Timra másfél perc alatt egyenlített. A záró harmad egyetlen gólt hozott, azt a véghajárban a vendégek lőtték, így 4-3-ra nyertek. Galló az első sorban kapott helyet, pontot nem szerzett.
ECHL-es légiósaink közül Vay Ádámék meccse félbeszakadt. Az első harmad után 3-1-re vezetett a Utah, Vay 13 lövésből 10-et védett. A második játékrész viszont nem kezdődött el, ugyanis a jégfelújítás során a rolba annyira belemart a jégbe, hogy nem tudták rendbe hozni, ezért szombaton folytatják a mérkőzést.
Nagy Gergő és a Quad City Sofron korábbi csapatához, a Wichitához utazott. A Thunder a második harmad végén döntötte el a meccset, amikor 39 másodperc alatt 2 gólt lőttek. A Mallards végül 6-3-as vereséget szenvedett, a vendégek második gólját Nagy lőtte a 44. percben, amivel megszerezte idei első ECHL-es találatát.
SPHL-es játékosaink közül Hetényi Zoltán csapata, a Knoxville 6-5-re győzött a Huntsville otthonában, míg Justin Cseter együttese, a Birmingham Bulls 2-1-re nyert a Fayetteville-lel szemben. Játékosaink teljesítményéről nem tudunk információkkal szolgálni, miután a liga statisztikái az SPHL tájékoztatása szerint technikai okok miatt nem elérhetőek.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2017/18:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Bartalis István | Schwenningen | DEL (GER-1.) | 5. (14) | 34 | 5 | 4 | 9 |
Christopher Bodo | Lausitzer Füchse | DEL2 (GER-2.) | ? | 11 | 3 | 5 | 8 |
Karol Csányi | KRS Heilungcsiang | VHL | ? | 4 | 0 | 1 | 1 |
HK Nitra | Extraliga (SVK-1.) | 5. (10) | 19 | 3 | 2 | 5 | |
Justin Cseter | Birmingham Bulls | SPHL | 10. (10) | 5 | 0 | 2 | 2 |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | Alpesi Liga (AUT-2.) | 6. (17) | 26 | 7 | 7 | 14 |
Fekti Ádám | Kitzbüheler EC | Alpesi Liga (AUT-2.) | 13. (17) | 21 | 2 | 2 | 4 |
Galló Vilmos | Timra IK | Allsvenskan (SWE-2.) | 2. (14) | 33 | 5 | 1 | 6 |
Gőz Balázs | Roanoke Dawgs | SPHL | 8. (10) | 10 | 0 | 1 | 1 |
Norfolk Admirals | ECHL | 13. (13.) | 2 | 0 | 0 | 0 | |
Hári Norbert | Nidaros | NOR-2. | ? | 4 | 1 | 5 | 6 |
Hetényi Zoltán | Knoxville Ice Bears | SPHL | 7. (10) | 19 | 57 | 592 | 91,2% |
Izsák Róbert | Furuset | NOR-2. | ? | 9 | 4 | 3 | 7 |
Nagy Gergő | Quad City Mallards | ECHL | 13. (14) | 10 | 1 | 2 | 3 |
Kalvin Sagert | Gherdeina | Alpesi Liga (AUT-2.) | ? | 10 | 1 | 4 | 5 |
Andrew Sarauer | Villach | EBEL (AUT-1.) | 11. (12) | 37 | 9 | 21 | 30 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 8. (15) | 35 | 6 | 15 | 21 |
Sofron István | Wichita Thunder | ECHL | ? | 25 | 4 | 8 | 12 |
Villach | EBEL (AUT-1.) | 11. (12) | 4 | 1 | 1 | 2 | |
Vay Ádám | Iowa Wild | AHL | 7. (16) | 2 | 10 | 66 | 86,8% |
Rapid City Rush | ECHL | 14. (14) | 12 | 48 | 360 | 88,2% | |
Kevin Wehrs | Innsbruck | EBEL (AUT-1.) | 5. (12) | 35 | 3 | 6 | 9 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.