


Hetekre kidőlt Joe Thornton
A San Jose 39 éves veteránja térdsérülést szenvedett.
A Sharks január 23-án hazai jégen játszott a Winnipeg ellen. A találkozóból már egy perc sem volt hátra, amikor Big Joe ütközött csapattársával, Mikkel Bödkerrel és a Jets csatárával, Andrew Copp-pal. Thornton azonnal elhagyta a játszóteret és már vissza sem tért a hosszabbításra, amit egyébként megnyert a csapata. Az elsődleges vizsgálatok szerint Thornton jobb térdében a szalagok sérültek meg, de a súlyosság mértékét csak az MRI-vizsgálatok mutatják majd meg. Az 1493 mérkőzésen 1427 pontot szerző centernek nyolc hónapja a bal térdében volt hasonló sérülése. A tavalyi alapszakasz utolsó négy mérkőzését még lejátszotta sérülten, de a rájátszás első körében az Edmonton elleni első két találkozót kénytelen volt kihagyni és csak a párharc utolsó négy találkozójára tért vissza. A nyolc összecsapáson Thornton erejéből mindössze egy gólpasszra futotta, így nem csoda, hogy a Sharks vele sem tudta megállítani az Edmontont.
A jelenleg futó szezonban Thornton 13 góljával és 36 pontjával második a házi rangsorban. A Shark második a Pacific-csoportban, de a divízió roppant szoros, csak négy pont az előnye az ötödik Anaheimmel szemben, ezért Thornton hosszabb kiválása akár a San Jose idei rájátszásba is kerülhet.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy