bergeron3

A Boston a Gardenben ütötte ki a Rangerst

 

A Bruins a liga legjobb formában lévő csapata, New Yorkban féltucat gólt rámolt be, Lundqvistot ismét lecserélték. Doughty duplán jubilált.

A Rangers hiába vezetett öt perc után a Boston ellen, a folytatásban már csak a vendégek voltak a jégen. A Bruins még a szünet előtt fordított, majd a második harmad első felében hat perc alatt hármat ütött, amiből Patrice Bergeron kettőt vállalt magára. A kegyelemdöfést Sean Kuraly adta meg a Rangersnek a harmadik harmad elején. A Rangers az utolsó kilenc mérkőzéséből nyolcat elvesztett, Henrik Lundqvistot pedig az utolsó öt mérkőzéséből harmadszor cserélték le. A Boston eközben bombaformában van, legutóbbi 23 meccséből a 18-at nyerte és egy pontra megközelítette a ligaelső Tampát, úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A szétlövések hetedik köre döntötte el a Toronto?Nashville összecsapást az Air Canada Centerben. A Leafs szerezte a találkozó első két gólját, de a Predators összekapta magát és a második és a harmadik harmad fordulóján két perc alatt fordított. A szétlövések harmadik körében ismét megszerezte a vezetést a Leafs, Tyler Bozak góljára Ryan Ellis válaszolni tudott. A döntés végül a hetedik körben született meg, amikor a rendes játékidőben is eredményes James van Riemsdyk találatára Viktor Arvidsson nem tudott válaszolni.

A háromgólos különbség ellenére nehezen nyert a Los Angeles az Edmonton ellen. A Kings az első és a második harmad legelején is betalált, amivel 2-0-ra ellépett. A második találatnál, Adrian Kempe góljánál Drew Doughty adta a gólpasszt, amivel a 300. előkészítését és 400. pontját szerezte. A folytatásban Connor McDavid pillanatai jöttek, kiosztott egy gólpasszt, majd egyet maga lőtt, így a mérkőzés felénél 2-2 állt az eredményjelzőn. A lendületbe jött Oilers azonban nem tudta átvenni a vezetést, mert vagy Darcy Kuemper  védett parádésan, vagy a szerencse sietett a Los Angeles segítségére. A rengeteg kihagyott helyzet végül öt perccel a befejezés előtt bosszulta meg magát, amikor Paul LaDue emberelőnyből megszerezte a győztes gólt. Az Edmonton ezután lehozta a kapusát, de két üres kapus találat bebiztosította a Kings sikerét.

doughty

NHL, 2018. február 6.

Toronto?Nashville 3-2 b.
G.: van Riemsdyk, Kapanen ill. Sissons, Arvidsson

NY Rangers?Boston 1-6
G.: Rick Nash ill. Bergeron (2), Riley Nash, Chara, Schaller, Kuraly

Los Angeles?Edmonton 5-2
G.: Clifford, Kempe, LaDue, Iaffalo, Kopitar

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN