andersen2

Andersen 54 védésével nyert a Toronto

 

A dán kapus mellett a Leafs második sora és az öt pontot szerző Nazem Kadri emelkedett ki. Zsinórban 10. hazai meccsét nyerte a Colorado, ami egyben a franchise 3000. találkozója volt.

Frederik Andersen és Nazim Kadri mellett a hatékonyság döntötte el a Toronto?Columbus összecsapást. A találkozón a Jackets 57:28-ra nyerte a kapura lövéseket, ám ennek a hatalmas fölénynek az ellenére 6-3-as vereséget szenvedett az Air Canada Centreben. Az első harmad még közel kiegyenlített játékot hozott a kapura lövéseket tekintve, de a játékrészt 2-1-re a Leafs nyerte. A második húsz percben 22:7 állt a lőlapon, de a harmad ennek ellenére 2-2-es döntetlennel zárult. A Jackets először egyenlített, de a Leafs Kadri egy góljával és gólpasszával 4-2-re ellépett, ez az állás azonban nem maradt meg a harmad végig Jack Johnsonnak köszönhetően. A harmadik húsz percben nem változott a játék képe, a Columbus ment előre, de a fantasztikusan védő Andersen mellett esélye sem volt. A Toronto eközben a kevés lehetőségéből kettőt ismét kihasznált, Kadri megszerezte harmadik gólját és kiosztotta második gólpasszát.

kadri

Még egy kis adalék a torontoi mérkőzéshez mindkét oldalról. Mike Babcock mester január 24-én rakta először össze a Nazem Kadri, Patrick Marleau, Mitch Marner hármast. Az azóta eltelt időben a Leafs 10 meccsből kilencet megnyert, a trió pedig összesen 34 pontot termelt. (Kadri 7+8, Marner 7+5, Marleau 3+4). A Jackets eközben egymás után a harmadik meccsén ért el legalább 50 kapura lövést (Devils 50, Islanders 51, Leafs 57), ez a kapura lövési statisztika 1955-ös bevezetés óta csak a Chicagónak sikerült, éppen 1955-ben.

Denverben is a hatékonyság döntötte el a Colorado?Montreal meccset. A Pepsi Centerben a Canadiens hiába nyerte 44:25-re a kapura lövéseket, Szemjon Varlamov mindent megfogott. A másik oldalon eközben Antti Niemi kétszer is tehetetlennek bizonyult, a második és a harmadik harmad végén Carl Soderberg és Alexander Kerfoot mattolta a finn hálóőrt. A Colorado így nemcsak győzelemmel ünnepelte a 3000. mérkőzését, de beállította a franchise rekordot. Az Avs zsinórban a 10. hazai győzelmét szerezte, korábban erre csak a jogelőd Quebec volt képes még az 1984-es és az 1995-ös szezonban.

A Vancouver hazai jégen botlott a Florida ellen, ezzel utolsó hét mérkőzéséből a hatodikat vesztette el, a Panthers ellenben pont fordított utat jár be, hétből hatot nyert. A Rogers Arenában kinyílt a gólzsák az első harmadban, összesen hat gól született. A Canucks kétszer is vezetést szerzett, de a Panthers kétszer is egyenlíteni tudott, sőt a harmad hajrájában 71 másodperc alatt ütött még kettőt amivel 4-2-re ellépett. A második és a harmadik harmadban a Vancouver mindent megtett az egyenlítésért, de Brock Boeser jóvoltából csak a szépítésre futotta.

NHL, 2018. február 14.

Toronto?Columbus 6-3
G.: Kadri (3), Moore, Marner, Marleau ill. Foligno (2), Johnson

Colorado?Montreal 2-0
G.: Söderberg, Kerfoot ill. ?

Vancouver?Florida 3-4
G.: Del Zotto, Horvat, Boeser ill. Dadonov, McGinn, Petrovic, Bjugstad

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN