elliott flyers

A Flyers elvette a Penguins pályaelőnyét

 

A Winnipeg már kettővel megy, akárcsak a Vegas, amely a második hosszabbítás végén döntötte el a meccset. Kadri három meccsre szóló eltiltást kapott.

A jobb helyzetkihasználásnak, vagy más szóval a két kapus közötti különbségnek köszönhetően egyenlített a Philadelphia a Pittsburgh elleni párharcban. A kétszeres bajnok hiába nyerte 35:20-ra a kapura lövéseket, Brian Elliott parádézott a Flyers kapujában. A másik oldalon viszont Matt Murray csak 15 lövést fogott, ez pedig döntőnek bizonyult a második mérkőzésen. A Philly az első harmad utolsó és a második játékrész első percében is betalált, majd beállt védekezni. A Pens ezután hiába nyomott, Elliott mindent fogott, a Flyers pedig a szórványos ellentámadásokból kettőt kihasznált. A harmadik harmad elején Travis Konecny és a tavalyi draft második választottja Nolan Patrick is betalált, amivel eldőlt a meccs. A Pittsburgh a negyedik vendéggól után szinte azonnal szépített, de ezzel csak Elliott statisztikáját tudta rontani. Elliott mellett Sean Couturier emelkedett ki, aki győztes gólt lőtt és kettőt még előkészített.

Nincs rá jobb szó, a Winnipeg szó szerint bedarálta a Minnesotát és már kettővel megy. A Wild az első harmadban még tartotta a lépést a vendéglátójával, de a Jets a második és a harmadik harmadban 31:8-ra nyerte a kapura lövéseket. Főleg a harmadik húsz perc volt nyomasztó a vendégek számára, amikor csak három lövésre voltak képesek, ellenben 17-et kaptak. A Jets az első harmad derekán szerzett vezetést Tyler Myers góljával. A további folyamatos attak azonban nem hozta meg a gólokat, mert Devan Dubnyk ameddig tudta meccsben tartotta a Minnesotát. A Wild kapusa végül a harmadik harmad felénél tört meg, amikor másfél perc alatt kapott kettőt, a végső döfést pedig kettő perccel a befejezés előtt kapta Patrik Laine góljánál. A vendégek becsületét végül Zach Parise mentette meg az utolsó percben, elvéve Connor Hellebuyck shutoutját. Miután a mérkőzés eldőlt, a játékosok egymáson vezették le a feszültséget, amit a játékvezetők 76 perc büntetéssel honoráltak.

A Vegas története első playoffmérkőzése után a másodikon megízlelte a rájátszás igazi világát, miután hosszabbításban legyőzte a Los Angelest és megduplázta az előnyét a párharcban. A Knights az egész mérkőzésen dominánsabban játszott, amit az 56:30-as lőlap is mutat. Jonathan Quick azonban egészen parádés napot fogott ki, akit csak óriási erőfeszítések árán tudott megtörni a Vegas. A hazaiak az első harmad végén Alex Tuch emberelőnyös góljával szereztek vezetést, amire szintén fórból Paul LaDue válaszolt a másodikban. A folytatásban gyakorlatilag felbillent a pálya, de a Vegas egészen az ötödik játékrész végéig nem találta az utat a Kings kapujához. A meccset végül Erik Haula döntött el a 96. percben. If you want to bet on sports, football or cricket then just download 1xBet on your mobile phone and get a welcome bonus on your first deposit, the application is available in APK format and is free.

Sokba került Nazem Kadri fegyelmezetlensége a Torontónak. Mint beszámoltunk róla, a Leafs csatára Tommy Wingelst ütközte le brutális módon, amiért a liga három meccsre szóló eltiltással sújtotta. Kadri így kénytelen kihagyni a Boston elleni párharc második, harmadik és negyedik mérkőzését is.

haula

NHL, 2018. április 13.

Las Vegas?Los Angeles 2-1 h.
G.: Tuch, Haula ill. LaDue

Pittsburgh?Philadelphia 1-5
G.: Hörnqvist ill. Gostisbehere, Couturier, Konecny, Patrick, MacDonald

Winnipeg?Minnesota 4-1
G.: Myers, Stastny, Copp, Laine ill. Parise

NYUGATI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Nashville (1.)?Colorado (WC 2.) 1-0
5-2 04.14 04.16 04.18 04.20 04.22 04.24
Winnipeg (2.)?Minnesota (3.) 1-0
3-2 04.13 04.15 04.17 04.20 04.22 04.25
Las Vegas (1.)?Los Angeles (WC 1.) 1-0
1-0 04.13 04.15 04.17 04.19 04.21 04.23
Anaheim (2.)?San Jose (3.) 0-1
0-3 04.14 04.16 04.18 04.20 04.22 04.24
Elődöntők
???
???
Döntő
???

KELETI FŐCSOPORT

Negyeddöntők
Tampa Bay (1.)?New Jersey (WC 2.) 1-0
5-2 04.14 04.16 04.18 04.21 04.23 04.25
Boston (2.)?Toronto (3.) 1-0
5-1 04.14 04.16 04.19 04.21 04.23 04.25
Pittsburgh (2.)?Philadelphia (3.) 1-0
7-0 04.13 04.15 04.18 04.20 04.22 04.24
Washington (1.)?Columbus (WC 1.) 0-1
3-4 h. 04.15 04.17 04.19 04.21 04.23 04.25
Elődöntők
???
???
Döntő
???

STANLEY KUPA-DÖNTŐ
???

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN