


Dánia ellen zárjuk a vaujany-i vb-t
Női válogatottunk izgalmas véghajrának lehet részese a divízió 1/A-s világbajnokságon.
Szombaton játssza utolsó vaujany-i mérkőzését a magyar női válogatott. A zárónapon azzal a Dániával találkozunk, mely ugyanúgy 6 pontos, mint mi. A dánokról jó emlékeink lehetnek, ugyanis az eddigi 5 egymás elleni mérkőzésünkön 4 magyar siker született. A két csapat először a barcelonai olimpiai selejtezőtornán találkozott, akkor nagy csatában 4-3-ra nyertek a skandinávok. Azóta háromszor jártak Budapesten, mindannyiszor mi nyertünk. A 2015 februárjában megrendezett Négy Nemzet Tornán 3-2-re győztünk, sikerünkkel megnyertük az eseményt. Egy évvel később újra ellenük ünnepeltünk tornagyőzelmet, ekkor háromgólos hátrányból felállva, büntetőkkel vertük őket 6-5-re. A legutóbbi szezonban, 2016 novemberében egy utolsó percben lőtt góllal, Pintér Lili mesterhármasával nyertünk 4-3-ra, aztán a világbajnokságon 2-0-ra vertük őket.
Franciaország a 2-1-es legyőzésünk után 9 ponttal vezeti a divízió 1/A-s vb-t, de még nem biztos az aranyérme. Mögötte 4 csapat (Magyarország, Dánia, Ausztria és Norvégia) is 6-6 ponttal áll, emiatt a torna egész kimenetele bizonytalan még, akár hármas körbeverés is összejöhet a dobogón. Mire lányaink jégre lépnek Dánia ellen, már ismert lesz az Ausztria?Norvégia mérkőzés eredménye.
A mérkőzés várhatóan az alábbi streamen lesz látható 16 órától.
A magyar válogatott mérkőzései a női divízió 1/A-s vaujany-i világbajnokságon:
2018. április 8., vasárnap, 19:30: Magyarország?Norvégia 5-4
2018. április 9., hétfő, 16:00: Magyarország?Ausztria 4-6
2018. április 11., szerda, 16:00: Magyarország?Szlovákia 8-1
2018. április 13., péntek, 19:30: Magyarország?Franciaország 1-2
2018. április 14., szombat, 16:30: Magyarország?Dánia
A női válogatott kerete a vaujany-i világbajnokságra:
Név | Klub |
Kapusok | |
Horváth Vanessa | Popradske Lisky |
Németh Anikó | KMH Budapest |
Hátvédek | |
Grkovic Jelena | KMH Budapest |
Kiss-Simon Franciska | SZKIF Nyizsnyij Novgorod (RUS) |
Mayer Fruzsina | Vasas SC |
Németh Bernadett | KMH Budapest |
Odnoga Lotti | Vermont Academy (USA) |
Rónai Alexandra | KMH Budapest |
Szamosfalvi Petra | KMH Budapest |
Tóth Enikő | KMH Budapest |
Csatárok | |
Brgles Nóra | SDE Stockholm (SWE) |
Dabasi Réka | KMH Budapest |
Gasparics Fanni | Agigyel Ufa (RUS) |
Alexandra Gowie | Bolzano |
Horváth Tifani | KMH Budapest |
Huszák Alexandra | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Kinga | KMH Budapest |
Jókai Szilágyi Zsófia | Lulea HF (SWE) |
Kiss Andrea | Gepárd JE |
Averi Nooren | KMH Budapest |
Pintér Lili | SDE Stockholm (SWE) |
Ungár Rebeka | KMH Budapest |
A női válogatott szakmai stábja:
Szövetségi kapitány: Marton Tibor
Edző: Mika Vaarala
Kapusedző: Budai Krisztián
Videoedző: Bedő Botond
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Erőnléti edző: Kozák Attila
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Csapatvezető: Jasó Judit
Női szakágigazgató: dr. Kolbenheyer Zsuzsanna
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni