SIC-HUN_2015

Legyen könnyes a szemünk, mert együtt lehetünk

   

Május elsején a szezon méltó zárásaként ismét megrendezik az immár hagyománnyá vált székely-magyar hokigálát.

A Vargyas László ötlete alapján immár ötödször megrendezendő esemény helyszíne ezúttal Csíkszereda lesz, és a helyiek hokiőrületét ismerve borítékolni lehet a telt házat. Szerencsére annak sem kell hoppon maradnia, akinek esetleg nem jut belépő a “nagyok” meccsére. A szervezők számos meglepetéssel készülnek, a program is bővül, ezúttal a székely és a magyar U15-ös és U16-os válogatottak is megmérkőznek egymással, mégpedig összesen három-három alkalommal, így bőven lesz alkalom székely-magyar csatákat nézni április 30-án hétfőn és május 1-én, kedden. Hogy minden a helyén lesz, arra garancia, hogy az egyik főszervező idén Ráduly Róbert, a házigazda Csíkszereda polgármestere, aki Böjte Csaba atyával, a Dévai Szent Ferenc alapítvány vezetőjével együtt a rendezvény védnöki tisztét is elvállalta.

Ezúttal nem lesz jótékonysági licit hokis relikviákból, mert az elmúlt tíz év alatt kicsit kifogytak a játékosok ezekből, de lesz  lehetőség mindkét csapatnál megvásárolni a 23. játékos megtisztelő helyét és címét, ott ülni a játékosokkal a cserepadon, hallgatni a taktikát az öltözőben és pacsizni a meccs végén mindenkivel. A részletekkel hamarosan jelentkezik az esemény közösségi oldala.

SIC-HUN_2015

“Amikor tavaly kisebb nyomásra belefogtunk egy újabb Gála rendezésébe Dunaújvárosban, már az elején megbeszéltük, hogy jó, jó, de ezúttal tényleg kihagyunk majd egy évet – mondta blogunknak az esemény egyik fontos háttérembere, Péter Emese. – Úgy gondoltuk, úgyis annyi hoki lesz a 2017/2018 szezonban, olyan eseménydús lesz a vége ? a világbajnokságot és a köréje szervezett programokat, és a szapporói csoda tíz éves évfordulóját, Gallai László filmjének akkorra időzített debütálását is ideértve ?, hogy mindenkinek a könyökén fog már kijönni. És egyszer kicsit pihennénk mi is majd a szezon után. Kár lenne tagadni, hogy mégis nagyon jól esett, amikor egyre többen érdeklődtek, hogy na, hol és mikor lesz idén a gála, súgjuk meg, nem mondja senki el másnak. Nagyon sok csíki szurkoló érdeklődött Vargyas Lacinál, az esemény ötletgazdájánál,  helyszínnek a Vákár Lajos jégcsarnokot ajánlva ezúttal.

Addig gondolkoztunk, míg ezúttal is győzött a vágy, hogy együtt láthassuk a jégen azokat, akiknek a nevére, a góljaira emlékezve még mindig libabőrösek leszünk ? Ladányi, Szélig, Horváth, Palkovics, Szuper, Vas Marci a régiek közül, csak hogy pár nevet említsek ?, örüljenek és szívesen fogadják a meghívást minél többen az aktív játékosok közül, minden csapatból, mert itt nincsenek ellenfelek, ez a hoki ünnepe. Üljön csak repülőre megint Washingtonban Tardi Attila és családja, ha már Máté fia fogalmazásban is azt írta az ottani iskolában, hogy eddigi 11 éves élete legnagyobb élménye az volt, hogy válogatott mezben láthatta az apját pityeregni a jégen. Jöjjön csak haza Kínából Kozma Zoli, Japánból Kővágó Kristóf, Németországból a legendás csíkszeredai bíró, Györgyicze Levente, csináljunk megint egy hatalmas szezonzárót az idei évadnak. Legyen telt ház, ahogy szokott, Csíkban, zengjenek a himnuszok, lássunk igazi örömhokit, legyen könnyes a szemünk, mert együtt lehetünk és legyen jó kövér jegybevétel, amit átadhatunk Böjte Csaba atyának és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek. ”

A szervezés gőzerővel folyik, mind a székely, mind a magyar válogatott számos korábbi neves játékost és jelenleg is aktív jégkorongozót fog bevetni a hírek szerint. Szélig Viktor, a több, mint 200-szoros magyar válogatott jégkorongozó, aki jelenleg a Fehérvár AV19 általános igazgatója, biztosan ott lesz, ahogy ezt elárulta az M4Sport szombat reggeli adásában.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN