pens caps 2018

Van miért visszavágni Washingtonban a Pittsburghnek

   

Ovecskin élete első konferenciadöntőjéért, Sidney Crosby zsinórban harmadik trófeájáért küzd. Összecsapásukból eddig mindig a kanadai jött ki győztesen.

Ha van két csapat, amely már unja az egymás elleni mérkőzéseket a rájátszásban, akkor az a Pittsburgh és a Washington. Illetve főként a Capitals unhatja, hiszen a Pens 2009-ben, 2016-ban és 2017-ben is a második körben ejtette ki a fővárosi gárdát és végül meg sem állt a Stanley Kupáig. Ovecskinék továbbjutására most azonban nagyobb esély nyílik, mint korábban bármikor. A kétszeres bajnoknál ugyanis egyelőre gyűlnek a viharfelhők, ami nem tudni mikorra oszlik el. Kezdésnek talán ott a legfontosabb dolog: az első mérkőzésről biztosan hiányozni fog Jevgenyij Malkin és Carl Hagelin, ami komoly érvágás a Pingvineknek. Még akkor is, ha az orosz center önmagához képest nem játszott bombaformában a Flyers ellen. Öt meccsen ugyan öt pontot szerzett, ami pont/meccs átlag és amivel bárki más boldog lenne, de Malkintól kevés egy olyan párharcban ahol csapata összesen 28 gólt szerzett.

Másodsorban ott van Phil Kessel és Derick Brassard teljesítménye. Mindkét játékos csak egyszer volt eredményes eddig, tőlük is több kell, és ők is képesek bármikor elkapni a fonalat. Végezetül ott van Matt Murray teljesítménye, ami korántsem olyan meghatározó, mint tavaly és tavalyelőtt, ráadásul nincs mögötte olyan minőségi csere, mint akkor volt Fleury. A Pittsburgh teljesítménye így a Crosby, Guentzel páros vállán nyugszik, akik 13-13 pontot szereztek eddig, de ketten együtt valószínűleg kevesek lesznek a Washington ellen.

Az ellen a Washington ellen, amely a pokol legmélyebb bugyraiból mászott vissza, már-már szokásos playoff formáját idézve. Két hazai bukta után zsinórban négyet nyertek, köszönhetően annak, hogy az egyaránt nyolc ponttal álló Ovecskin, Kuznetsov, Backström trió mellé fel tudott nőni a hátvédsorból John Carlson, aki kilenc pontjával vezeti is a házi tabellát. A négy játékos teljesítménye mellett a legfontosabb momentum az volt, hogy a Caps kapust cserélt. Az első két mérkőzésen kezdő Grubauer a padra került, Holtby pedig vissza állt a vasak közé és Vezina-formában védve négy győzelemre vezette a csapatát.

A pillanatnyi forma és a körülmények tehát a Washington sikerét ígérik, de a Pens éppen azért kétszeres bajnok, hogy ilyen esetekben is bizonyítsa, hogy képes túljutni az akadályon.

pens caps 2018

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN