2018 IIHF Ice Hockey World Championship

Szlovákia?Svájc 0-2

   

A svájciak a shutouttal záró Reto Berra vezetésével legyőzték a szlovákokat.

A két túlórás meccsel rendelkező csapat összecsapását az Ausztriát hosszabbításban 3-2-re legyűrő Svájc kezdte jobban, Niederreiterék többször is a kapujuk elé szorították a ráadásban bukó Szlovákiát. A helvétek fölénye a 12. percben érett góllá, amikor egy korongjáratás végén Gaetan Haas a kék vonalhoz passzolt Mirco Müllernek, aki továbbtette a másik bekknek, Raphael Díaznak, az ő bombájába pedig Tristan Scherwey precízen beleért. Az első harmad végére erőre kaptak a szlovákok is, de nem tudták úgy állandósítani a fölényüket, mint ellenfelük, sőt a nagy rohanásban el is cserélték magukat. Az emberelőny megzavarta Svájcot, nem tudtak felállni a szlovák kapu előtt.

A második játékrész egy áthúzódó szlovák előnnyel indult, mégpedig északi szomszédunk számára rémálomszerűen. A kék vonaluknál korongot vesztettek, Scherwey lecsapott rá, a középütt üresen érkező Müllernek passzolt, aki emberhátrányos gólt lőtt. Pár perccel később Díaz egy késleltetett kiállítás során bejuttatta a korongot Marek Ciliak kapujába, ám a pakkot a kapus lepkés kesztyűre alól ütötte ki, így érvénytelenítették. A folytatásban a elszaporodtak a szabálytalanságok, Svájc közel 1 percen át kettős fórban is játszhatott, később pedig Szlovákia jégkorongozhatott 5 a 4 ellen. Az első húsz perchez hasonlóan a másodikban is idővel magukra találtak a szlovákok, Reto Berrának egyre több dolga akadt a svájci kapuban, de hibátlanul tette a dolgát.

A záró harmadban Szlovákia hajtott a szépítésért, de lendületüket megtörte egy jéghiba, melynek helyrehozása miatt több percen át állt a játék. Az 52. percben érdekes jelenet szakította félbe a játékot: egy cseh zászló repült be a jégre. A végjátékban Ciliak lekorcsolyázott, a svájciak remekül megszűrték a szlovák próbálkozásokat. https://toponlinecasino.pl/

Svájc 2-0-ra győzött, ezzel 2 forduló után 5 ponttal áll, kedd este egy másik közép-európai csapat, Csehország vár rá, míg Szlovákia Ausztriával csap össze, szintén kedden.

2018 IIHF Ice Hockey World Championship

Fotó: IIHF

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország
2018. május 7., 16:15 USA?Németország
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia Sport 1 (22:15)
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN