USA?Németország 3-0

   

Hatalmasat küzdöttek a németek, a meccs nagy részében egyenlő ellenfeleik voltak az amerikaiaknak, ám végül egy gólt sem sikerült szerezniük.

A nyitó harmadban jó tempójú, színvonalas oda-vissza játékot produkáltak a felek. Az első két igazi helyzet meglepetésre a németek előtt adódott, de aztán apránként átvették az irányítást a veretlen tengerentúliak. Gól sokáig nem született, nem utolsósorban azért, mert fergeteges teljesítményt nyújtott Niklas Treutle. A legutóbbi DEL-alapszakaszban 94% fölött fogó Nürnberg-hálóőr ? összesen két találkozó erejéig az NHL-ben is megmutathatta magát korábban ? elképesztő kunsztokat produkált, egy alkalommal bárddal kapott bele Atkinson közeli lövésébe, földöntúli mozdulat volt. A második felvonásban az olimpiai ezüstérmes megnehezítette a saját dolgát, hokisai egymás után követtek el kisbüntetéseket érő szabálytalanságokat. Egy másfél perces három az öt ellen is összejött, ezt kibekkelték még, de nem érkeztek felállni négyen a hátrány maradékára, amikor Patrick Kane csapatkapitány kilőtte a rövid felsőt. Kisvártatva egy újabb USA-előnyben régi ismerősünk, Derek Ryan is megszerezte első vb-gólját, 2-0-ra módosult az állás. A németek mindent megtettek a felzárkózásért a folytatásban is ? bár ugyanúgy adódtak esélyek a különbség növelésére ?, csakhogy nekik sem öt az öt, sem öt a négy, sem öt a három ellen nem sikerült eredményesnek lenniük. A kapusokban végül is nem mutatkozott differencia ? hiszen Keith Kinkaidnek bár kevesebb bravúrra volt szüksége, csak hatástalanított minden kísérletet ?, az előnyös és a hátrányos egységek tekintetében viszont igen. A harmadik gól egyenlő létszám mellett született, a bizonytalankodó német védők eladták a korongot, az amerikaiak visszatették, DeBrincat bevágta. A további német munkálkodásból még kikerekedett egy hatalmas vas az utolsó előtti előtti percben, amelyet a gól- és fényfelelős bent látott, de a videózás nyomán kiderült, hogy tévesen, maradt a 3-0.

A jégkorong nem az a játék, amelyben a végén mindig a németek győznek. Két hosszabbításos vereség ? a dánok és a norvégok elen ? után ismét szépen helytálltak, de maradtak 2 ponton. Dél-Korea ellen talán több szerencsével járnak szerdán. Az USA 8 egységgel vezeti a csoportot.

A koppenhágai csoport állása:

1. Oroszország 9 pont (3 mérkőzés)
2. Svédország 6 (2)
3. Svájc 5 (2)
4. Franciaország 3 (2)
5. Csehország 2 (2)
6. Szlovákia 1 (2)
7. Ausztria 1 (2)
8. Fehéroroszország 0 (3)

A herningi csoport állása:

1. Egyesült Államok 8 (3 mérkőzés)
2. Finnország 6 (2)
3. Kanada 4 (2)
4. Norvégia 3 (2)
5. Németország 2 (3)
6. Dánia 2 (2)
7. Lettország 2 (2)
8. Dél-Korea 0 (2)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia Sport 2
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc Sport 1
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia Sport 1 (22:15)
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország Sport 2
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország Sport 2
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország Sport 2
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország Sport 2
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA Sport 1
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN