


A Stozice száll versenybe a Tivoli helyett
Szlovénia nagyon szeretne divízió 1/A-s világbajnokságot rendezni jövőre.
Mégsem a korábban hírbe hozott Tivoli csarnokkal, hanem a jóval nagyobb, Stozice Arénával pályázik a szlovén szövetség a 2019-es divízió 1/A csoportos világbajnokság megrendezésére. Arról, hogy Szlovénia pályázni fog, már korábban lehetett tudni, de a szóba jöhető opciók közül először a 4000 főt befogadó Tivoli csarnok látszott befutónak. A szlovén szövetség azért tette le a voksát a kicsit szűkösnek tűnő aréna mellett, mert a nagyobb befogadóképességű jesenicei csarnokot nehezebb lett volna megtölteni, a mintegy 10 ezres Stozice pedig nem igazán alkalmas hokimeccsek rendezésére, hiszen a nézőtér egy részéről nem lehet látni a teljes pályát.
Az elmúlt hét közepén Matjaz Rakovec, a szlovén szövetség elnöke azt nyilatkozta, ahhoz, hogy a Tivoli helyet adhasson a világbajnokságnak, fel kell újítani. Viszont kiderült, hogy erre a felújításra nem fog sor kerülni jövő áprilisig. Így marad a Stozice. A szlovének remélik, hogy pénteken az IIHF kongresszusán számukra kedvező döntés születik majd. Mint ismeretes, a másik pályázó a kazah szövetség, ők Asztanában, a Barisz jégcsarnokában rendeznék meg a világbajnokságot. A Stozice volt a házigazdája a 2012-es világbajnokságnak, előtte a szlovének háromszor rendeztek vb-t a Tivoliban, 2001-ben, 2007-ben és 2010-ben. Hétfő óta a teljes mezőny is ismert, Fehéroroszország, Dél-Korea, Szlovénia, Kazahsztán, Magyarország és Litvánia játszik majd a feljutásért, illetve a második vonalban maradásért.
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot