Kanada?Németország 3-0

   

A tengerentúliak mindegyik harmadban 1-1 gólt lőttek, ez elég volt ahhoz a sikerhez, amivel bebiztosították a csoporton belüli 3. helyüket.

Kanada gyorsan prezentálta győzelmi igényét: már a 20. másodpercben megszerezte a vezetést, amikor Nugent-Hopkins centerezését Schenn belőtte Treutle-nak. A harmad első felében a tengerentúliak kihagytak egy emberelőnyt, aztán a folytatásban is maradt a fölényük. A második játékrészben már jobban játszottak a németek, hiába. A kanadaiak a meccs közepén egy kontratámadás során megszerezték a második góljukat, McDavid hátrahagyta a korongot Nugent-Hopkinsnak, aki bebombázta a német kapuba. Miután Ekblad is gólpasszt jegyzett a találatnál, így annak érdekessége, hogy a gólt 1/1-es NHL-draftoltak hozták össze. A harmadik húsz percben is ugyanazt a játékot nyújtották a tengerentúliak, mint a középső harmadban, illetve hétfőn Lettország ellen. A harmad felénél hasonló gólt szereztek, mint a középső játékrészben, egy lendületes ellentámadás végén Jost talált be.

Kanada 3-0-ra nyert, biztosan a herningi csoport 3. helyén végez, negyeddöntőbeli ellenfele a Svédország?Oroszország mérkőzés vesztese lesz.

A koppenhágai csoport állása:

1. Svédország 17 (6 mérkőzés)
2. Oroszország 16 pont (6)
3. Csehország 15 (7)
4. Svájc 12 (7)
5. Szlovákia 8 (6)
6. Franciaország 6 (7)
7. Ausztria 4 (7)
8. Fehéroroszország 0 (6)

A herningi csoport állása:

2. Finnország 16 (7 mérkőzés)
1. Egyesült Államok 16 (7)
3. Kanada 15 (7)
4. Dánia 11 (6)
5. Lettország 10 (6)
6. Németország 7 (7)
7. Norvégia 6 (7)
8. Dél-Korea 0 (7)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5 h.
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország 3-1
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország 3-2 h.
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország 4-3 h.
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada 0-5
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria 5-2
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia 3-0
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország 0-3
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea 13-1
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország 3-4 h.
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország 3-1
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország 4-0
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea 3-1
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc 4-3
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország 1-5
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország 0-6
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA 3-9
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország 3-5
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország 3-2 h.
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia 4-0
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia 0-3
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria 4-3
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország 2-1 h.
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország 5-1
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA 6-2
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország 3-0
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország Sport 1
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2 (20:30)
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2 (18:15)
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN