Lettország?Dánia 1-0

   

A baltiak elrontották a házigazdák örömét, 9 év után először jutottak a legjobb nyolc közé. Egyetlen gól kellett ehhez.

Ezt a gólt még az első harmad 10. percében szerezte Dzerins Indrasis átadásából, és onnantól hiába próbálkoztak a dánok az egyenlítéssel. Klasszikus ki-ki meccs volt ez, bárki bárhogyan nyer, továbbmegy a legjobb nyolcba. Még csak azt sem mondhatni, hogy a lettek bekkelésre kényszerültek volna. Bár ahogy telt-múlt az idő, egyre kevesebbet birtokolták a korongot, de lövésekben és helyzetekben jobban álltak, mint az óriási siker kapujában megtorpanó vendéglátók. Az összképhez tartozik, hogy mindkét kapus nagyszerűen védett, Andersen és Merzlikins is kitett magáért, shutoutot azonban csak egyikük csinálhatott. A végén több mint két percig kapus nélkül mentek a hazaiak az egálért, mindhiába, maradt az 1-0.

Hiába verték meg a dánok a csoportelső finneket is korábban, és értek el nem kevesebb, mint 11 pontot, mindez nem bizonyult elegendőnek. Dánia utoljára 2016-ban járt a legjobb nyolc között, Lettország 2009-ben. Nyilván zsúfolt házas lett volna a svéd?dán negyeddöntő, de nem jött össze. Valószínű, hogy a svéd?lett iránt is lesz érdeklődés. Valamint a többiért is. A párosítás: Finnország?Svájc, Oroszország?Kanada, Egyesült Államok?Csehország. Egy nap szünet jön, folytatás csütörtökön.

A koppenhágai csoport állása:

1. Svédország 20 (7 mérkőzés)
2. Oroszország 16 pont (7)
3. Csehország 15 (7)
4. Svájc 12 (7)
5. Szlovákia 11 (7)
6. Franciaország 6 (7)
7. Ausztria 4 (7)
8. Fehéroroszország 0 (7)

A herningi csoport állása:

2. Finnország 16 (7 mérkőzés)
1. Egyesült Államok 16 (7)
3. Kanada 15 (7)
4. Lettország 13 (7)
5. Dánia 11 (7)
6. Németország 7 (7)
7. Norvégia 6 (7)
8. Dél-Korea 0 (7)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5 h.
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország 3-1
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország 3-2 h.
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország 4-3 h.
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada 0-5
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria 5-2
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia 3-0
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország 0-3
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea 13-1
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország 3-4 h.
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország 3-1
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország 4-0
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea 3-1
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc 4-3
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország 1-5
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország 0-6
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA 3-9
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország 3-5
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország 3-2 h.
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia 4-0
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia 0-3
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria 4-3
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország 2-1 h.
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország 5-1
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA 6-2
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 4-7
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország 3-0
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország 1-3
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia 1-0
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 16:15 negyeddöntő
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő Sport 2
2018. május 17., 20:15 negyeddöntő
2018. május 19., 15:15 elődöntő Sport 2
2018. május 19., 19:15 elődöntő Sport 2 (20:30)
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2 (18:15)
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN