finsui-vb

Finnország?Svájc 2-3

   

A svájciak a mérkőzés közepén 4 perc alatt 3 gólt lőttek, ez pedig elég volt számukra a csoportelsőként végzett finnek búcsúztatásához.

A két válogatott közül a finnek játszottak jobban a mérkőzés elején, de a svájciaknak is volt néhány jó cseréjük. Az első gól 7 perc után született meg, amikor Rantanen Koivistónak passzolt a palánk mellett, aki az akcióval fellépő hátvédnek, Nutivaarának centerezett, a bekk pedig kapásból vezetéshez juttatta Finnországot. A játékrész hátralévő részében is az északiak jégkorongoztak jobban. A középső húsz percre egy harapós Svájc érkezett, lendülete 6 percig tartott, ekkor emberhátrányba került. A kiegészülés után, a meccs felénél egyenlítettek a helvétek: egy formás akció végén, Niederreiter a kapu előtt érkező Fialának passzolt, de nem tudta kicselezni Saterit, majd a védés utáni kipattanóra Corvi ért oda a leggyorsabban. Három perccel később már vezetett Svájc, a finnek a saját harmadukban eladták a korongot, ezt a holland-magyar Vermin egy szép csel utáni góllal büntette. Alig több mint fél perc telt el, amikor egy svájci ellentámadás során Moser lövését még védte Sateri, a lecsorgóra pedig üresen érkezett Hofmann, aki nem hibázott. A 4 perc alatt bekapott 3 gól után Lauri Marjamaki időt kért, a finnek nem találtak azonnal magukra.

A harmadik játékrész áthúzódó finn előnnyel indult, az északiaknak jót tett a szünet, a svájci kiegészülés után is jobban haraptak. A 48. percben Fora 2+2 perces büntetést kapott magas bottal való játékért, az előny első felét Rantanen használta ki egy kiváló Savinainen-passz után, míg a második részében meddő maradt a finn nyomás. Fora visszatérése után is érett Finnország egyenlítése, ám a helyzetei kimaradtak és az idő Svájcnak dolgozott. sexlocals.ch

Svájc 3-2-re nyert, sikerével 2013 után jutott el újra a legjobb 4 közé, ahol Kanadával találkozik. Finnország hiába győzte le magabiztosan a csoportkörben Kanadát és az Egyesült Államokat is, az egyenes kieséses szakasz első körében búcsúzott.

finsui-vb

Fotó: IIHF

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2018. május 4., 16:15 Oroszország?Franciaország 7-0
2018. május 4., 16:15 USA?Kanada 5-4 b.
2018. május 4., 20:15 Svédország?Fehéroroszország 5-0
2018. május 4., 20:15 Németország?Dánia 2-3 b.
2018. május 5., 12:15 Svájc?Ausztria 3-2 h.
2018. május 5., 12:15 Norvégia?Lettország 2-3 h.
2018. május 5., 16:15 Franciaország?Fehéroroszország 6-2
2018. május 5., 16:15 Finnország?Dél-Korea 8-1
2018. május 5., 20:15 Csehország?Szlovákia 3-2 h.
2018. május 5., 20:15 Dánia?USA 0-4
2018. május 6., 12:15 Ausztria?Oroszország 0-7
2018. május 6., 12:15 Dél-Korea?Kanada 0-10
2018. május 6., 16:15 Svédország?Csehország 3-2
2018. május 6., 16:15 Németország?Norvégia 4-5 h.
2018. május 6., 20:15 Szlovákia?Svájc 0-2
2018. május 6., 20:15 Lettország?Finnország 1-8
2018. május 7., 16:15 Fehéroroszország?Oroszország 0-6
2018. május 7., 16:15 USA?Németország 3-0
2018. május 7., 20:15 Svédország?Franciaország 4-0
2018. május 7., 20:15 Kanada?Dánia 7-1
2018. május 8., 16:15 Ausztria?Szlovákia 2-4
2018. május 8., 16:15 Dél-Korea?Lettország 0-5
2018. május 8., 20:15 Csehország?Svájc 5-4 b.
2018. május 8., 20:15 Finnország?Norvégia 7-0
2018. május 9., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 5-2
2018. május 9., 16:15 Németország?Dél-Korea 6-1
2018. május 9., 20:15 Svédország?Ausztria 7-0
2018. május 9., 20:15 Finnország?Dánia 2-3
2018. május 10., 16:15 Szlovákia?Franciaország 3-1
2018. május 10., 16:15 USA?Lettország 3-2 h.
2018. május 10., 20:15 Csehország?Oroszország 4-3 h.
2018. május 10., 20:15 Norvégia?Kanada 0-5
2018. május 11., 16:15 Franciaország?Ausztria 5-2
2018. május 11., 16:15 Dánia?Norvégia 3-0
2018. május 11., 20:15 Fehéroroszország?Csehország 0-3
2018. május 11., 20:15 USA?Dél-Korea 13-1
2018. május 12., 12:15 Szlovákia?Svédország 3-4 h.
2018. május 12., 12:15 Lettország?Németország 3-1
2018. május 12., 16:15 Ausztria?Fehéroroszország 4-0
2018. május 12., 16:15 Dánia?Dél-Korea 3-1
2018. május 12., 20:15 Oroszország?Svájc 4-3
2018. május 12., 20:15 Kanada?Finnország 1-5
2018. május 13., 16:15 Franciaország?Csehország 0-6
2018. május 13., 16:15 Norvégia?USA 3-9
2018. május 13., 20:15 Svájc?Svédország 3-5
2018. május 13., 20:15 Németország?Finnország 3-2 h.
2018. május 14., 16:15 Oroszország?Szlovákia 4-0
2018. május 14., 16:15 Dél-Korea?Norvégia 0-3
2018. május 14., 20:15 Csehország?Ausztria 4-3
2018. május 14., 20:15 Kanada?Lettország 2-1 h.
2018. május 15., 12:15 Svájc?Franciaország 5-1
2018. május 15., 12:15 Finnország?USA 6-2
2018. május 15., 16:15 Fehéroroszország?Szlovákia 4-7
2018. május 15., 16:15 Kanada?Németország 3-0
2018. május 15., 20:15 Oroszország?Svédország 1-3
2018. május 15., 20:15 Lettország?Dánia 1-0
2018. május 17., 16:15 Oroszország?Kanada 4-5
2018. május 17., 16:15 USA?Csehország 3-2
2018. május 17., 20:15 Svédország?Lettország 3-2
2018. május 17., 20:15 Finnország?Svájc 2-3
2018. május 19., 15:15 Kanada?Svájc Sport 2
2018. május 19., 19:15 Svédország?USA Sport 2 (20:30)
2018. május 20., 15:45 bronzmérkőzés Sport 2 (18:15)
2018. május 20., 20:15 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN