


Wahlströmről már hat éve ír a Jégkorongblog
A 18 éves svéd?amerikai játékos ? akit a draft 11. helyén vitt el az Islanders ? igazi csodagyerek volt, és szerencsére nem kallódott el.
Oliver Wahlström már 9 évesen címlapra verekedte magát, félelmetes büntetőtechnikája bejárta az egész világot. Időről időre felbukkannak hozzá hasonló csodagyerekek, ő azonban abban különbözik tőlük, hogy azóta sem tűnt el a süllyesztőben, 18 évesen is korosztálya legjobbjai közé tartozik. Ez az igazán figyelemre méltó teljesítmény. Az elhivatottságon és a tehetségen túl minden bizonnyal nagy szerepet játszott ebben az is, hogy 16 évesen bekerült az amerikai utánpótlás-nevelési programba, ami az egyik legjobb a világon.
Erre korosztályuk legjobbjai pályázhatnak csak. A gyerekek 16 évesen elkerülnek a szülői házból, és azzal is meg kell küzdeniük, hogy bár odahaza ők voltak a legjobbak, az amerikai válogatottban a többiek sem kevésbé jók. Ezen felül természetesen a versenyeztetés is példa nélküli intenzitással zajlik, fiatalabb korukban főleg a USHL-ben játszanak, de viszonylag korán kapnak mérkőzéseket a egyetemi bajnokságban, az NCAA-ben, ahol 23 évesekkel is összemérhetik az erejüket.
Wahlström tehát fontos mérföldkőhöz érkezett, de a neheze még hátravan, a legnagyobb lépést ezt követően kell megtennie. További kitartással be kell verekednie magát az Islanders egyébként igen formás keretébe. Ez minden valószínűség szerint még nem a következő szezonban fog megtörténni, akkor elvileg az NCAA-s Boston College csapatát fogja erősíteni.
Nem ő az egyetlen az első körben draftoltak körül, aki már korán felhívta magára a figyelmet. A kanadai Joseph Veleno 2015-ben nyerte meg a QMJHL draftjának 1/1-es helyét. Ez azért keltett szenzációt, mert akkor még csak 15 éves volt, tehát a szabályok értelmében külön engedélyt kellett kérnie ahhoz, hogy az idősebbek között játszhasson. Veleno előtt ilyen engedélyre négy játékosnak volt szüksége: John Tavaresnek, Aaron Ekbladnak, Connor McDavidnek és Sean Daynek. Velenónak végül nem sikerült az első tíz környékére verekednie magát, 30.-ként vitte el a Detroit Red Wings, de amit Wahlström kapcsán mondtunk, az rá is igaz: az számít, felnőttként milyen játékos válik belőle.
További cikkek
- Történelmi sikert ért el a Seattle
- Hosszú sorozatot zárt le az Islanders
- Anders Sorensen a Chicago új edzője
- Igor Sesztyorkin lett a valaha volt legjobb fizetett kapus
- 10 év alatt a harmadik kapitányát cserélte el a Rangers
- 1300. mérkőzését játszotta Sidney Crosby
- A Tampa nyolc góllal szórta meg a San Josét
- Kihirdették a 4 Nemzet Tornájára a kereteket
- Győzelemmel ünneplte 700. mérkőzését Bruce Cassidy