hughes

Jack Hughes lehet a 2019-es draft legjobbja

 

Az USDP 17 éves centere összesen egy ponttal maradt el Auston Matthews rekordjától.

Még csak két nap telt el a 2018-as draft óta, de a a játékosmegfigyelők már most kezdik a felkészülést az egy év múlva esedékes válogatóra. 2019 júniusában Vancouverben gyűlnek majd össze a csapatok, ott tartják a következő draftot, amelynek első számú kiválasztottja jelen állás szerint Jack Hughes lehet.

A név azonnal ismerős lehet, hiszen a bátyját Quintint néhány nappal ezelőtt a Vancouver választotta ki a 7. helyen. Az 17 éves center oszlopos tagja az USA nemzeti jégkorongprogramjának, valamint az U17-es és az U18-as válogatottnak. Az elmúlt szezonban a két korosztályos szelekcióban összesen 116 pontot termelt, ami eggyel maradt el Auston Matthews 2015-ben felállított rekordjától. A gólpasszok tekintetében már övé a csúcs: 70 előkészítéssel az Arizona által draftolt Clayton Keller teljesítményét múlta felül. Az NHL-es játékosmegfigyelők igazgatója, Dan Marr így nyilatkozott róla: “Van egy jégkorongmondás, amit a azokra a kiemelkedő játékosokra szoktak alkalmazni, akik jobban csinálnak mindent a többieknél: elit. Hughes már 17 évesen kiérdemelte ezt a jelzőt, ami nagy szó. Amikor Jacket betették az U18-as válogatottba, nemcsak a pontjaival emelkedett ki a többiek közül, a jelenléte azonnal hatással volt az egész közösségre, a játéka mindenki teljesítményét felfelé húzta. Lenyűgöző volt.”

hughes

Marr utolsó mondatára kitűnő példa Oliver Wahlstrom esete. Az egyik legnagyobb tehetségként számon tartott játékos, akit most az Islanders választott ki a 11. helyen ? mi pedig külön cikkben méltattuk a múljára is tekintettel ?, 26 mérkőzésen 31 pontot szerzett Hughes érkezése előtt. Miután megérkezett az egy évvel fiatalabb center, és egy sorba került vele, Wahlstrom 28 mérkőzésen 52 pontot termelt, 8 találattal és 13 gólpasszal javultak a mutatói. Ezek után nem volt meglepő, hogy akárcsak Marr, Wahlstrom is elismerősen nyilatkozott Hughesról: “Egyszerűen nem tudom, mit mondjak róla! Világszínvonalú tehetség. Rengeteget tanultam tőle, és remélem, ő is tanult tőlem. Szobatársak voltunk, és tudom, hogy nagyon különleges játékos lesz, akit élmény lesz nézni.”

Jelenleg tehát Hughes a legjobb, de ez az erősorrend még változhat a következő egy évben.  Lehetséges, hogy nem ő lesz a legelső kiválasztott, de az nagy meglepetés lenne, ha az első háromba sem kerülne be.

Hogy kik azok, akik megszorongathatják? A WHL-ben (Western Hockey League) három kiemelkedő játékos van, akikre érdemes odafigyelni: a center Dylan Cozens, a balszélső Peyton Krebs és a balkezes hátvéd, Bowen Byram. A trióból főleg Krebs nevét kell megtanulni, aki a WHL draftján a legelső helyen kelt el, és újoncként 67 mérkőzésen 54 pontot szerzett. Az európai játékosok közül a finn Kaapp Kakko és a svájci Valentin Nussbaumer nevét kell kiemelni. Mindktten saját hazájukban játszanak, előbbi a TPS Turku, utóbbi a Biel-Bienne csapatában. Végül meg kell említeni a kapusok közül Spencer Knight nevét, akiről Al Jensen, az NHL egyik legjobb megfigyelője csak annyit mondott, hogy ő lehet az új Carey Price. Ez elég jó ajánlólevél lehet egy draftra.

A következő választásig még majdnem egy év hátravan. Addig is nagyon sok változó felboríthatja ezt a sorrendet, de érdemes ízlelgetni a neveket, mert minden bizonnyal köztük lesznek a jövő sztárjai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN