desharnais

Desharnais a Lokomotivban

 

A kanadai csatár a KHL-ben próbál szerencsét. Antyipin és Szlepisev hazatér Oroszországba.

Mint arról írtunk, az NHL-es játékospiac nyitása után újra felpezsdülnek a KHL-átigazolások is. A hétfő délutáni szerződéskötések közül David Desharnais érkezése a legnagyobb hír. A 31 éves kanadai csatár 2010 óta volt stabil NHL-játékos, a legutóbbi szezonban a New York Rangersben 71 mérkőzésen 6 gólt lőtt és 22 gólpasszt jegyzett, ősztől pedig a Lokomotivban gyűjtheti a pontokat.

Két orosz jégkorongozó is úgy döntött, hogy visszatér hazájába. Viktor Antyipin számára egyetlen NHL-szezon is elég volt, 47 buffalói mérkőzés után úgy döntött, újra a Metallurg hátvédje lesz. Anton Szlepisev 3 év után játszik újra a KHL-ben: az Edmontonban 114 találkozón jégre lépő csatár ősztől a CSZKA-ban jégkorongozik.

A Szocsi francia válogatott hátvédet igazolt. Yohann Auvitu a felnőtt pályafutása nagy részét Finnországban töltötte, majd 2016-ban aláírt a New Jerseyhez, ahol 25 meccset vívott, míg a legutóbbi idényt az Edmontonban töltötte, az Oilersben 33-szor kapott bizalmat.

A Barisz két kanadai játékossal erősítette meg keretét. Patrice Cormier és Curtis Valk egyaránt stabil AHL-játékosnak számított, előbbi U20-as arany- és ezüstéremmel is büszkélkedhet, valamint az elmúlt két szezonban a Manitoba Moose csapatkapitánya volt.

desharnais

Fotó: Twitter

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN