pacioretty vegas

Pacioretty négy évre a Vegasé

 

A Montreal volt kapitánya 28 milliós szerződést írt alá.

George McPhee nem Marc Bergevin. A Vegas GM-je tető alá hozta azt, ami kollégájának nem ment hónapok óta: meghosszabbította a balszélső szerződését. Néhány órával azután, hogy a két GM egymás tenyerébe csapott és lebonyolították a Pacioretty-cserét, McPhee asztalhoz ült a játékossal, hogy a folytatásról tárgyaljon. A felek hamar megkötötték az üzletet, köszönhetően annak, hogy mindkét félnek megvoltak a konkrét elképzelései, ezek pedig közel álltak egymáshoz. Pacioretty már a szezon közben áradozott a Vegast körülvevő légkörről és a hangulatról, míg McPheenek egy igazi góllövőre volt szüksége Karlsson mellett. A szakvezető és játékos végül négyéves, 28 millió dolláros szerződésben állapodott meg, ami évente 7 milliót jelent a játékos számára. A kontraktus 2019 nyarán lép életbe és 2023-ban jár majd le. A szerződés aláírása után McPhee elmondta, hogy Paciorettynek nem kell kapitánynak lennie, csak a játékra kell összpontosítania, ez a legfontosabb.

pacioretty vegas

Az üzletet azóta is sokan sokféleképpen értékelik. Abban nincs vita, hogy a Vegas jól járt, hiszen a nyáron a második sorból távozó James Neal és David Perron helyére minőségi cserék kerültek. Pacioretty 2011/12 óta 206 gólt szerzett, aminél többre csak nyolcan voltak képeseka a ligában. Mindezt úgy, hogy a Montréalnak Saku Koivu óta nincs első számú centere. Hát, most Vegasban megkapja a liga egyik legjobb játékmesterét maga mellé, Paul Stastny személyében. Ráadásul az üzlet keretében sikerült megszabadulni Tomás Tatar ötmillió dolláros szerződésétől. A másik oldalon a helyzet kissé komplikáltabb. Az általános igazgató Bergevin az elmúlt három évben két sztárjátékos és két hatalmas tehetséget veszített. Előbb P.K. Subbantől vált meg, aki máig nem érti, mi volt a baj vele, most Paciorettyt sikerült elüldözni. A kettő között pedig eladták a hátvéd Mihail Szergacsovot Jonathan Drouinért, Alex Galchenyukot pedig Max Domiért cserébe. Nem biztos, hogy ilyen mérleggel lenne még egy GM, aki a helyén maradhatott volna, de Bergevinben továbbra is bíznak. Még úgy is, hogy Paciorettyvel kapcsolatban szinte mindent elrontott, amit el lehetett: nem adta el tavaly szezon közben az átigazolási határidő előtt, pedig akkor sokkal többet kérhetett volna érte. A draft előtt sem tudott nyélbe ütni semmilyen bizniszt, majd a nyáron ő maga jelentette ki, hogy el akarja cserélni a kapitányt, amivel automatikusan lejjebb srófolta az árat. Ehhez képest tulajdonképpen nem is csinált rossz boltot, hiszen Nick Suzuki személyében egy nagyon értékes centerrel gazdagodott. Igaz, ő még csak ígéret, tehát egyáltalán nem biztos, hogy végül fel tud nőni a feladathoz, mindenesetre a klub utánpótlásában most már három olyan center is található, akikből az NHL szintjén is meghatározó játékos válhat, Jesperi Kotkaniemivel és Ryan Poehlinggel együtt. 1xbet ???? – ??? ??? ??, ???, ?? ??, ?? ?? ?? ? ?? 1xbet

Az idő majd választ ad arra a kérdésre, hogy kinek mekkora üzlet volt a hétfői cserebere.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN