Új korszak kezdődik Vancouverben

A Sedin ikrek visszavonultak, most már a feltörekvő fiataloké a főszerep, nekik kell bevinniük a csapatot a rájátszásba.

Jim Benning, a Vancouver GM-je néhány hete egy mondatban összefoglalta a fiatalok jövőjét: ?Most már minden róluk szól.? Ezzel aligha lehet vitatkozni, hiszen a húzóemberek közül Bo Horvat 23, Jake Virtanen 22, Brock Boeser 21 éves, és még ott van az NHL-ben eddig be sem mutatkozott, mindössze 19 esztendős Elias Pettersson, aki náluk is jobb lehet. A Vaxjö csatára a 2017-es draft ötödik választottja volt, és nem kevesebbet várnak tőle, mint hogy pótolja legalább az ikrek egyik felét. Az ajánlólevele megvan hozzá: a 2017/18-as évadban az SHL legjobbja volt 56 ponttal, amivel megdöntötte a legendás Kent Nilsson rekordját is: 20 év alatti játékos még sosem szerzett ennyi pontot a svéd első osztályban.

A center képességeit figyelembe véve akár a második sorban is helyet kaphat, ami alaposan megnövelné Travis Green vezetőedző variációs lehetőségeit. Erre azért lenne nagy szükség, mert a Canucks eléggé vegyes képet mutatott támadásban. A csapat összességében csupán a 26. volt a gólok tekintetében, ám emberelőnyben a top 10-ben végzett. Ebből látszik, hogy a Canucksnak 5 az 5 ellen kellene javulnia, itt kell Greennek leginkább kiaknáznia a svéd ifjú tehetségét. Sedinék nélkül persze fórban sem lesz könnyű hozni a top 10-es eredményt, de ez még mindig könnyebbnek ígérkezik, mint egyenlő létszám mellett.

Green mentségére legyen mondva, hogy a tavalyi szezonban példátlan sérüléshullám sújtotta a csapatot. A két Sedin összesen csak egy meccset mulasztott, de Boeser 20, Horvat 18 és Vanek 21 elmulasztott mérkőzése alaposan hozzájárult a Canucks rossz szerepléséhez. Főleg az első éves Boeser hiánya fájhatott a szurkolóknak, hiszen még így is ő lett a csapat pontkirálya, és ő volt az egyetlen, aki a sérüléséig tudta tartani a lépést a később az év újoncának választott Barzallal. Most azonban összeállhat a Boeser, Pettersson duó, ami a liga egyik legdinamikusabb és legveszélyesebb párosa lehet a következő években. Ami a csatársor többi részét illeti: az ikerpár mellett távozott Jussi Jokinen is, aki karrierje legrosszabb idényén van túl, miközben négy csapat mezében is jégre lépett egy szezon alatt. A három veteránt két rutinos rókával pótolta Benning: az egyikük Antoine Roussel, aki Dallasból érkezett, a másik a bajnok Jay Beagle, aki az amerikai fővárosból tette át a székhelyét Kanadába. Benning nem titkolt célja volt, hogy Horvaték mellé olyan játékosokat hozzon, akik dörzsöltek, és a kritikus időszakban nemcsak a játékukkal, a mentalitásukkal tudják motiválni a többieket, hosszú és rövid távon egyaránt.

Ahogy a vancouveri csatársor, úgy a védelem sem remekelt tavaly. Ennek az egyik oka az volt, hogy a legjobbakat itt is komoly sérülések sújtották, aminek köszönhetően Edler 12, Gudbransson 30, Tanev 40 találkozót hagyott ki. A sérüléshullám miatt a hátvédek nem tudták kellően támogatni a támadásokat, illetve Greennek több fiatalt kellett a mély vízbe dobnia, nagyrészt sikertelenül. A Vancouver végül a hatodik legtöbb gólt kapta, hátrányban a mezőny utolsó harmadában végzett, a védői pedig alig 122 pontot szereztek összesen, amivel csak a Buffalót előzték meg a teljes mezőnyben. Green szerencséje, hogy egyrészről most már mindhárom játékos teljesen egészséges, másrészről Olli Juolevi és Quinton Hughes személyében itt is van két olyan fiatal, akikhez bátran nyúlhat, előbbi 2016-ban, utóbbi 2018-ban volt top 10-es választás a drafton. Mindkét bekkre érdemes lesz figyelni: a finn tavaly otthagyta az OHL-t, hazament, és a playoff legponterősebb hátvédje lett, míg amerikai társa 18 évesen begyűjtött egy felnőtt-világbajnoki bronzot.

Összefoglalva nemhogy látszik a fény a vancouveri alagút végén, de úgy néz ki, hogy ki is értek onnan. Megvan a fiatal mag, amely letette a névjegyét, és bárkivel szemben képes felvenni a versenyt. Nyugodtan kijelenthető, hogy nyugaton a Canucks lehet az egyik kellemes meglepetés az előttünk álló szezonban.