macmajoross

Komoly teszt előtt áll a MAC a HK Orange ellen

   

Az újbudai Extraliga-csapat pocsék szériában van, de csütörtök este változtathat a tendencián.

A MAC Újbuda 12. a táblázaton, úgy, hogy lemaradása az előtte állókhoz képest nem kevesebb, mint 7 pont. Utolsó 8 mérkőzését elveszítette, és mindössze egyetlen pontot szerzett az előzetesen foghatónak vélt Liptószentmiklós, Zsolna, Gyetva triótól. Legutóbb vasárnap meccseltek Majoross Gergely tanítványai, és meglehetősen egyértelmű vereséget szenvedtek hazai jégen a HC 07 Detvától. A találkozót követően a vezetőedző azt mondta: “Sem az eredménnyel, sem a játékkal nem lehettünk és nem is vagyunk elégedettek. Nekünk extrém erőfeszítést és koncentrációt igényel, hogy meccsben tudjunk maradni a topcsapatokkal, és ez annyit kivesz belőlünk, hogy nem vagyunk egyelőre képesek ezt a fajta csúcsteljesítményt hetente háromszor produkálni. Ennek következménye, hogy a Gyetva nem is sikerült a legjobbunkat nyújtani. Újfent beigazolódott, hogy a legjobb teljesítményünk híján mi meccset nyerni nem fogunk. Javulnunk kell abban, hogy ezt a fajta sorozatterhelést el tudjuk viselni. Meg kell értenünk, hogy ebben a ligában, ezen a szinten azzal, ami nekünk van, csak akkor van esélyünk, ha maximumot tudunk nyújtani.”

Azóta eltelt néhány nap, kedden végre nem kellett jégre lépnie a MAC-nak, volt néhány napjuk, hogy rendezzék a sorokat. A csütörtök és a péntek viszont két nagy kihívást tartogat gyors egymásutánban. Először az egyelőre 0 pontos szlovák juniorválogatott érkezik a Tüskecsarnokba csütörtök este, majd pénteken máris jön a szezon első magyar–magyar rangadója. A HK Orange-ot muszáj legyőzni, ha zárkózni akar a MAC az előtte állókhoz, és ha pozitív impulzusokkal kíván beleállni a miskolci csúcsmeccsre a DVTK Jegesmedvékkel szemben.

A vezetőedző a csapat közösségi oldalán most így fogalmazott: “Nem vagyunk elégedettek néhány meccsünkel a közelmúltból, nem tudtunk elég kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. A játékunk legfontosabb alapköve a magas energiaszint és küzdőszellem, ezen a téren komoly kihívás előtt állunk ma. Az ellenfelünk játékosai néhány kiadó helyért küzdenek huszonöten a világbajnoki keretükben, minden meccsbe kőkeményen állnak bele. Kiváló teszt lesz ez most nekünk.”

A mérkőzés 19 órakor kezdődik a Tüskecsarnokban.

macmajoross

fotó: Koncsár Irma/MAC

MAC Újbuda–HK Orange 5-2

   

A fővárosiak az első harmadban lőtt három góljuknak köszönhetően behúzták a szlovák juniorok elleni találkozót.

Az Orange 20 bátor játékkal kezdte a mérkőzést, többször is veszélyeztették Rajna Miklós kapuját. Az első hazai gólra a 8. percig kellett várni, ekkor Keegan Dansereau középre tett korongját a jó ütemben érkező Tomás Klempa vágta be. A második gól a 16. percben jött, amikor újfent Klempa volt eredményes, ezúttal Jared Brown passzát tette be közelről. A játékrész utolsó percében egy korongjáratás végén Pozsgai Tamás lőtt takarásból. A második harmadot jól kezdte a MAC: a vendégek hiába lőtték ki a harmadukból a korongot, a magyar együttes egyből visszatámadott és Brown révén megszerezte a 4. gólját. A 27. percben Dansereau lökte palánkra ellenfelét a szlovák kapu mögött, a játékvezetők 2+10 perces büntetést adtak a szabálytalanságért. A szlovák fiatalok a 33. percben szépítettek: elhozták a bulit, Ján Nahálka egyből lőtt, Rajna tehetetlen volt. A záró játékrész sokáig eseménytelen volt, aztán az utolsó előtti percben a MAC megnyomott egy cserét, a korongot végül Brance Orban kotorta be közelről. Mégsem 5-1 lett a végeredmény, ugyanis Urbánek kiugratta Fafrákot, aki egy az egyben vezethette Rajnára a korongot, a fiatal szlovák nem hibázott.

A MAC 5-2-re nyert, ezzel megszerezte második rendes játékidős sikerét és immáron 9 ponttal áll. Pénteken a DVTK Jegesmedvékhez utaznak az újbudaiak.

mac

Fotó: Manases István (MAC)

Extraliga, 2018. okt. 11., csütörtök.
Rajna: 93,1% (Nagy Kristóf)
K
Sklenar: 83,3% (Ovecka)
Pozsgai, Macaulay, Klempa, Brown, Dansereau
1
Stefanka, Nahalka, Slavik, Kollár, Fafrak
Burt, Garát, Odnoga, Nagy Krisztián, Terbócs
2
Golian, Svec, Havrila, Köver, Urbanek
Vokla, Dudas, Orban, Langkow, Bodó
3
Boldizár, Romanak, Dzugan, Zahradník, Cenka
Kreisz, Fejes, Szigeti, Majoross, Pápa
4
Lavicka, Manak, Svitana, Giertl, Juscák
Majoross Gergely
E
Ernest Bokros
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:54 MÚB Klempa Dansereau Brown
2-0 15:09 MÚB Klempa Brown Dansereau
3-0 19:34 MÚB Pozsgai Bodó Langkow
4-0 20:43 MÚB Brown Bodó Pozsgai
4-1 32:28 O20 Nahalka Svitana
5-1 58:15 MÚB Orban Langkow Bodó
5-2 59:38 O20 Fafrak Urbanek
30 Kapura lövések száma 29
22 Kiállításpercek 8

A MAC Újbuda–HK Orange góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN