181016_2071_DCS-mac

Acroni Jesenice?MAC Újbuda 4-3

 

Majoross Gergely csapata mind a 7 emberelőnyét kihagyta, ez pedig megbosszula magát a szlovén bajnok elleni mérkőzésen.

A MAC kapujában a pénteken bevetett Bálizs Bence pihenőt kapott, váltótársa, Rajna Miklós állt a vasak között. Az első harmadban négyszer is 5 a 4 ellen játszhatott a magyar együttes, mégis a Jesenice szerezte meg a vezetést: Gasper Glavic a 8. percben betalált Rajnának. A második játékrész elején gyorsan egyenlített a MAC Jared Brown révén, aztán kivédekezett egy emberhátrányt. A 27. percben páros büntetést osztottak ki a játékvezetők, a 4 a 4 elleni helyzetből a szlovének jöttek ki jobban, Blaz Tomazevic góljával újra náluk volt az előny. Ezt követően bár két előnyt kihagyott a MAC, a 36. percben Keegan Dansereau egalizált. Két perc sem telt el, amikor Szabad Kevint kiküldték bottal akasztásért, a fórt 20 másodperc alatt gólra váltotta a Jesenice, Urban Sodja volt eredményes. A záró húsz perc első fele egy kivédekezett MAC-hátrányt hozott. Az 54. percben Sodja meglőtte önmaga 2., csapata 4. gólját. A mérkőzés hajrájában megint kimaradt egy magyar előny, de 18 másodperccel a kiegészülés után, 57:57-nél Brance Orban egygólosra csökkentette a különbséget. A végjátékban Majoross nem hozta le Rajnát.

A MAC Újbuda 4-3-as vereséget szenvedett. Ha a Crvena Zveda nem szerez pontot a hátralévő két meccsén, akkor a záró találkozón a MAC-nak legalább 3 góllal kell vernie a Rittent ahhoz, hogy megnyerje a csoportot és továbbjusson.

181016_2071_DCS-mac

Fotó: Dömötör Csaba (MAC Újbuda)

Kontinentális Kupa B csoportjának menetrendje:

2018. október 19., péntek, 16:00: MAC Újbuda?Crvena Zvezda 8-0
2018. október 19., péntek, 20:00: Acroni Jesenice?Ritten 1-6
2018. október 20., szombat, 16:00: MAC Újbuda?Acroni Jesenice 3-4
2018. október 20., szombat, 20:00: Ritten?Crvena Zvezda
2018. október 21., vasárnap, 16:00: Crvena Zvezda?Acroni Jesenice
2018. október 21., vasárnap, 20:00: Ritten?MAC Újbuda

Kontinentális Kupa-mérkőzések a 2018/19-es idényben:

1. forduló (szeptember 28?30.):

A csoport (Szófia): HC Bat-Yam (Izrael), Irbis-Skate Szófia (Bulgária), Skautafélag Akureyri (Izland), Zeytinburnu Istanbul (Törökország)

2. forduló (október 19?21.)

B csoport (Ritten): Crvena Zvezda (Szerbia), HDD Jesenice (Szlovénia), MAC Budapest, SV Ritten (Olaszország)

C csoport (Riga): Donbassz Donyeck (Ukrajna), Kurbads Riga (Lettország), Txuri Urdin San Sebastian (Spanyolország), Skautafélag Akureyri (Izland)

3. forduló (november 16?18.):

D csoport (Lyon): Arlan Koksetau (Kazahsztán), HK Gomel (Fehéroroszország), Lions de Lyon (Franciaország) és a C csoport győztese

E csoport (Belfast): Belfast Giants (Nagy-Britannia), KH GKS Katowice (Lengyelország), Medvescak Zagreb (Horvátország) és a B csoport győztese

Döntő (2019. január 11?13.): A D és az E csoport első két helyezettje

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN