Hogy lehetnek ennyire jók a fiatalok az NHL-ben?

VEZETŐ IS LEHET

Sokat írtunk már arról, hogy sorra robbannak be a fiatalok a világ legjobb bajnokságába, és azonnal maradandót alkotnak. Mi lehet emögött?

Annyi bizonyos, hogy a szakírókká vagy televíziós riporterekké lett egykori játékosok véleménye megegyezik abban, hogy ők gondolni sem mertek olyan megoldásokra, amilyeneket a maiak bármikor képesek elővezetni. Ennek okait Justin Bourne szedte össze a The Athletic hasábjain. Rögtön nézzünk egy példát, ahogy David Pastrnak átfűzi magát az Edmonton védelmén:

De láthatunk hasonlókat nap mint nap, olyan 19-22 éves játékosoktól, mint Nikolaj Ehlers, Patrik Laine, Mitch Marner, Jack Eichel, Elias Pettersson, Connor McDavid vagy Auston Matthews. Bourne szerint az elsődleges ok a játékstílus változása. A nyolcvanas évekig a támadó szellemű csapatok voltak sikeresek, a kilencvenes évektől azonban a legtöbben defenzívebb játékra váltottak. A nagyjából másfél évtizedet felölelő periódus “a halott korong időszaka”, amikor fizikailag jól felépített játékosok uralták a ligát, miközben a kreatívaknak nem sok terük nyílt. A közelmúltban azonban néhány csapat stratégiát váltott, és a verőembereket megkerülni képes jégkorongozókat kezdtek alkalmazni. A nehézfiúk partner nélkül maradtak, a kellően gyorsak és fantáziadúsak előtt viszont rengeteg tér nyílt.

A másik tényező a technikai fejlődés. A mai felszerelések és különösen az ütők az űrkorszakot képviselik pár évtizeddel ezelőtti társaikhoz képest. Ezek bevezetése fokozatosan történt, de a mostani fiataloké az első nemzedék, amelyik már legifjabb korában is ilyenekkel játszott, nem is ismernek mást. Olyan szinten urai az ütőknek, amiről egy 30 éves is csak álmodhat. Mindig tudják, hogy hozzák ki a lehető legtöbbet belőlük, valóságos fegyverekké válnak a kezükben.

A felszerelésekhez hasonló fejlődésen ment keresztül az edzéselmélet is. A táplálkozás előtérbe kerülése szimbolizálja a legjobban ezt a változást. Korábban a játékosok futottak és súlyokat emeltek, míg ma már nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyorsaság, illetve a hokiban legfontosabb izmok speciális fejlesztésére, amit kardió és egyénre szabott étrend egészít ki. A korcsolyázási technikát is hatékonyabban oktatják. De általában is igaz, hogy a videótechnika fejlődésével és a verseny növekedésével ma a legjobbak játékának minden négyzetcentiméterét és pillanatát alaposan kielemzik, és bármilyen apróság versenyelőnyt jelenthet.

Bourne szerint az is fontos, hogy nem egy-két sztárról van szó, hanem tehetséges fiatalok garmadájáról. Azaz a fejlődés hatása exponenciális. Nem kell figyelni, hogy játék közben válogassunk a passzpartnerek között aszerint, ki képes megoldani a feladatot, mert szinte minden társ rendkívülien bánik a koronggal.

Az biztos, hogy mi, nézők ennek csak örülhetünk. Szerencsés korban élünk. Mert vajon kik mondhatják el magukról, hogy látták játszani két egymást követő generáció legalább négy világraszólóan tehetséges hokisát? Mi pedig továbbra is kedvünkre találgathatjuk, hogy Sidney Crosby vagy Alekszandr Ovecskin a jobb, figyelemmel követhetjük az új kihívóikkal folytatott meccseiket, és várhatjuk, hogy a következő évtized legizgalmasabb párharcát Connor McDavid vagy Auston Matthews nyeri-e.