Keresztury gólpasszt adott Sonthofenben

 

A német harmadosztályú bajnokságban játszó csatárunk a győztes találatnál jegyzett assszisztot.

A Schwenningen Bartalis István nélkül utazott Düsseldorfba. Az első két harmad nem hozott gólt, aztán a harmadik játékrészben négyszer is betaláltak a hazaiak, így a Wild Wings 4-0-s vereséget szenvedett. A Schwenningen továbbra is a DEL utolsó helyén áll.

Kevin Wehrs és a Tölzer Löwen a DEL2 utolsó helyén álló Bayreuth otthonába látogatott. A vendégek hiába szerezték meg a vezetést, a hazaiak az első harmad második felében 6 perc alatt 3 gólt lőttek, amivel megalapozták sikerüket. A Bad Tölz-iek 4-2-re kikaptak, Wehrs nem szerzett pontot.

Keresztury Erikék az utolsó előtti Sonthofen vendégeként léptek jégre a német harmadosztályban. A találkozó hajrájához 2-2-es állással értek oda a csapatok, végül egy 55. percben szerzett emberhátrányos góllal dőlt el a meccs. A Regensburg 4-2-re nyert, a győztes találatnál a magyar csatár gólpasszt adott, majd az üres kapus találatnál is jégen volt.

A Kiss Zsomborral felálló Chaux-de-Fonds a 7 meccs óta veretlen Vispet fogadta. A hazaiak az első harmad után 3-0-ra vezettek, előnyüket megőrizték, végül 5-3-ra diadalmaskodtak, sikerükkel újra átvették a vezetést a Swiss League-ben. Kiss Zsombor neve mellé 1 blokkolt lövést jegyeztek fel.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2018/19:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 14. (14) 10 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. (17) 9 2 2 4
Galló Vilmos Timra IK SHL (SWE-1.) 8. (14) 12 1 2 3
Gőz Balázs Norfolk Admirals ECHL 3. (14) 4 0 0 0
Horváth Bálint Rögle BK SHL (SWE-1.) 14. (14) 1 0 0 0
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 2. (12) 10 2 2 4
Kiss Zsombor La Chaux-de-Fonds Swiss League (SUI-2.) 1. (11) 10 0 1 1
Svájci Kupa ? 2 0 0 0
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 12. (15) 18 1 4 5
Kevin Wehrs Tölzer Löwen DEL2 (GER-2.) 11. (14) 15 4 8 12

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN