szabod

Szabó Dániel: Érezzük az elvárást, de a támogatást is

 

Remekül kezdte az EBEL-idényt Szabó Dániel, akinek hátvéd létére a másik kapu előtt sem remeg meg a keze.

Harmadik teljes szezonját tölti a Fehérvár AV19 csapatában Szabó Dániel, akinek igazán jól sikerült az évkezdete. Két hónap és 16 mérkőzés alatt már most annyi pontja van az alapszakaszban ? egészen pontosan hét: 3 gól és 4 assziszt ?, mint az előző két szezonban összesen. Minden jel arra utal, hogy a 23 éves hátvéd most nőtt bele igazán a EBEL-be. ?Én is úgy érzem, hogy ebben az évben tudtam igazán felvenni a bajnokság sebességét, a technikám is sokat fejlődött az elmúlt két évben, és el kell ismernem, hogy a taktikai utasításokat is jobban betartom, mint korábban. Ebben nagy szerepet játszik, hogy Hannu Järvenpää vezetőedző folyamatosan bizalmat szavaz nemcsak nekem, hanem a többi fiatal játékosnak is. Érezzük az elvárást, de a támogatást is, és ez minden hokisnak fontos. Jól sikerült a nyári felkészülésem, sérülés sem hátráltatott, mint az előző szezonokban, és bízom benne, hogy ez csak egyre jobb lesz, ahogy haladunk előre az időben.?

szabod2

Az már most látható, hogy bekk létére Szabó Dánielnek sokkal jobban megy a góllövés, mint az előző években, hiszen az első két EBEL-szezonjában egy-egy találatot szerzett, most már háromnál jár. ?A góljaim leginkább az emberelőnyökhöz kötődnek, de ez érdekes történet. A felkészülés ideje alatt még nem voltak fix előnyös sorok, az edzőnk kereste mindenki helyét a csapatban és a speciális helyzetekben. Az én soromban a többiek kitalálták, hogy ha öt a négyben támadunk, álljak én a kapus elé. Ez nem volt szokatlan szerep számomra, hiszen valamikor csatárt játszottam. Az edzőnknek valószínűleg tetszett az ott nyújtott teljesítményem, így bekerültem az előnyös sorok egyikébe, így több lehetőségem nyílt a góllövésre, és tudtam ezekkel élni.?

A fiatal hátvéd másféle erényeket is megcsillantott az elmúlt hetekben. Elég csak különleges szólógóljára gondolni a Vienna Capitals ellen, hazai pályán. Nem túl gyakori, hogy egy bekk egyáltalán ilyen helyzetbe kerüljön, az meg végképp, hogy ilyen higgadt és látványos megoldást válasszon. ?Nagyon erősen kell gondolkodnom, ha fel akarom idézni, mikor lőttem hasonló szólógólt. Az EBEL-ben és az Erste Ligában biztosan nem, talán évekkel ezelőtt még valamelyik utánpótlás-mérkőzésen, amikor támadóként vetettek be. Az a gól nekem is nagy élmény volt. Remek ütemben kaptam a passzt Kóger Dánieltől, volt sebességem is, tudtam, hogy a védő lemaradt. Volt tehát egy kis időm, megnéztem a kapus mozgását, és csak ezután döntöttem el, mit fogok csinálni. Bejött, és nagyon örülök neki.?

A Fehérvár AV19 az idén kicsit kétarcú teljesítményt nyújt. Míg hazai pályán jónak mondható 58,3 százalékkal húzzák be a pontokat ? javítani persze mindig lehet ?, addig idegenben mindössze 18,5 százalék ez a mutató. ?A hazai mérkőzéseken sokkal könnyebb játszani, ott van veled az a több ezer szurkoló, aki űz-hajt, és tényleg rengeteg erőt ad. Idegenben ez mind az ellenkezőjébe fordul, de tény, hogy jobban kellene teljesítenünk, ha elhagyjuk a Raktár utcát. Én azt látom, hogy ezeken a találkozókon leginkább az első harmaddal vannak gondjaink. Az ellenfelek akkor szereznek olyan előnyt, amelyből már nem tudunk felállni. Ha ezen sikerülne javítani, jobb lenne a mérlegünk.?

A Fehérvár már legalább egyszer játszott minden ellenfelével, így ha halványan is, de kirajzolódnak az erőviszonyok. Hol lehet a kék-fehér alakulat helye a végelszámolásnál? ?Természetesen nem lehet más a célunk, mint a rájátszás elérése. Ha kicsit jobban összeérik a csapat, és a hazai találkozók mellett idegenből is jobban hazahordjuk a pontokat, akkor a playoff nem lehet túlzott elvárás velünk szemben. Talán kicsit túl optimista vagyok, de úgy látom, akár az első hat sem lenne elérhetetlen. Ehhez persze stabilizálni kell a teljesítményünket, de ezért dolgozunk minden nap.?

szabod3

A hátvéd bemutatkozott már a felnőttválogatottban is, világbajnokságra azonban még nem vitték el. ?Három évvel ezelőtt nem volt nálam boldogabb ember, amikor először hívtak meg a nemzeti csapatba. Tényleg fantasztikus érzés magadra húzni a címeres mezt, és én ezt szeretném minél többször átélni. Az elmúlt években ? úgy érzem ? folyamatosan fejlődtem, és a mostani szezon is azt mutatja, hogy jó irányba haladok. Minden erőmmel azon leszek, hogy a válogatott stábjának bebizonyítsam: nekem igenis ott a helyem, és keményen fogok küzdeni a vb-helyért is.?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN