kazita2

Kazahsztán?Olaszország 3-2

   

Pontveszteség nélkül nyerte meg a Roland Divatház Négy Nemzet Tornát a kazah válogatott.

A gyakorlatilag U25-ös csapattal érkezett közép-ázsiaiak gyors és kombinatív hokijával szemben az olaszok sem találták meg az ellenszert. Igaz ugyan, hogy a vezetést megszerezték a 10. percben, ám a kazahok még az első harmadban egyenlítettek emberelőnyben, egy nagy lövést követő kipattanó után pontos passzt kapott Grenc, csak a tátongó kapuba kellett továbbítania a pakkot. A második felvonásban egyértelműen az Universiadéra készülő gárda dominált, főként a rengeteg korcsolyázásnak köszönhetően, ám az újabb gólra a 40. percig kellett várni, ismét a Barisz Asztana harmadik-negyedik soros hokisa volt eredményes, 2-1. Az utolsó játékrészben igyekeztek mindent megtenni az egyenlítésért az olaszok, és ez úgy is összejött nekik, hogy igazi fölényre nem bírtak szert tenni: Lacedelli bombája utat talált Bojarkin kapujába a 45. percben. Ezt követően a kazahok voltak veszélyesebbek, és egy megpattanó lövésnek köszönhetően vissza is vették az előnyt, 3-2 az 55. percben. Újabb gól nem született, hiába hozták le hálóőrüket az olaszok, ennek csupán egy üres kapura elért kazah vas lett az eredménye.

Kazahsztán válogatottja ha ezúttal szűken is, de nyert, és 3 meccsből 9 ponttal megszerezte a tornagyőzelmet. Két nap alatt kiderült, hogy nem egyszeri fellángolás következménye volt az ellenünk aratott szerdai sikerük. ?Az most a célunk, hogy ütőképes csapatot építsünk a 2019. márciusi krasznojarszki Universiadéra ? mondta a torna előtt Jurij Mihajlisz, a kazah bajnokságban szereplő Nomad Asztana vezetőedzője, aki ezt a válogatottat is irányította most. ? Az egyetemisták világjátékán az 1994-es születésű és annál fiatalabb korosztályok játszhatnak, így a budapesti keretet is erre figyelve állítottuk össze. Mindeközben az U20-asok most nem jöhetnek számításba, hiszen készülnek a saját világbajnokságukra. Ezzel együtt természetesen minden mérkőzésen győzni szeretnénk Budapesten.? Nos: némi meglepetésre talán, de sikerült nekik. Mindenképp érdekes volt szembesülni azzal, hogy mekkora a mélysége a kazah jégkorongnak és az utánpótlásnak.

Olaszország egyelőre 3 ponttal áll a tornán, Magyarország és Dél-Korea 0-val, reméljük, hogy késő estére mi leszünk azok, akik felzárkózunk a kékekre.

kazita2

fotó: Polyák Attila/MJSZ

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN