hunitahete

Ez a nemzeti válogatott, és minden meccs fontos

 

Nyilatkozatok a szenzációs ? 7-1-es győzelemmel végert ért ? magyar?olasz összecsapás után.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány, Magyarország: ?Most sokkal jobbak voltunk, mint szerdán, ezt mindenki láthatta. Talán túl sok információt kaptak egyszerre az első meccsre a játékosok. Az olaszok ellen nem volt gondunk a helyzetek kialakításával. Hét gól egy válogatott mérkőzésen kiemelkedő, nem minden nap történik ilyen. Büszkék lehetünk a fiúkra. Ezek a srácok együtt nőttek fel, elég jól ismerik egymást, ezért mindegy, hogy milyen sorokkal vagy variációkkal játszunk. Néhányan kérdeztek a pénteken történtekről. Egyszer láttam ilyet Kanadában, sok-sok évvel ezelőtt. Nem volt ez jó sem a szurkolóknak, sem a koreai csapatnak, de ilyen az élet, néha történnek ilyen dolgok.?

Clayton Beddoes szövetségi kapitány, Olaszország: ?Az első harmad után vezetnünk kellett volna, de kihagytuk a lehetőségeinket. A magyar kapus remekül védett, a botos bravúrja elképesztő volt. Az volt a fordulópont. Úgy gondolom, mindkét csapat leginkább a támadásokon dolgozott. Ugyanezt láttam a magyaroktól tavasszal, és nekünk is ezt kell tennünk, hogy minél több helyzetet teremtsünk, de most ebben jobbak voltak. Amikor így játszol, ezt gyakorlod, akkor kinyílik a védelmed. Mindkét csapatnak sok helyzete volt, így izgalmas mérkőzést láthattunk. Mindkét csapat támadó felfogású volt, elég sok játékost bevontak az akciókba, beleértve a védőket is. A magyarok boldogok lehetnek az eredménnyel, és bizonyos szempontból én is elégedett voltam néhány dologgal, amit láttam. Szeretek itt lenni Magyarországon. Tavasszal a világbajnokság fantasztikus volt, különösen amikor a magyarokkal játszottunk, és jó meccsünk volt most is. A szurkolók elképesztőek. Hangosak, lelkesek, biztos vagyok benne, hogy a csapategységet is erősítik. A torna jól szervezett volt. Sajnálatos és váratlan, ami pénteken történt, senki sem számíthatott rá. Kétszer vagy háromszor láttam ilyet karrierem során. Meg kellett hozniuk azt a döntést, nem tehettek mást. Ettől függetlenül minden rendben volt, ahogy az lenni is szokott Magyarországon.?

Vas János csapatkapitány: ?Ezen a meccsen élesebbek voltunk, mindenki odatette magát úgy, ahogy ez elvárható egy válogatottban. A mérkőzés előtt azt mondtuk az öltözőben, hogy lélekben jobban jelen kell lennünk. Ez mégiscsak a nemzeti válogatott, és minden meccs fontos nekünk. Pont ezért úgy játszottunk, hogy tényleg büszkék lehessünk a mezre, amit felveszünk. De nemcsak mi, akik a jégen vagyunk, hanem a szurkolók is azok lehessenek.?

Galló Vilmos: ?Az elmaradt meccs ellenére szerencsére elég jó volt a hangulat a mérkőzés előtt az öltözőben. Egy olyan szakaszában vagyunk az évnek, amikor az összhangot kell építenünk, illetve főleg a saját játékunkkal kell foglalkozunk, függetlenül az ellenféltől. Próbáltuk ugyanazokat a dolgokat megvalósítani ezen a meccsen is, amit már a kazahok ellen elterveztünk. Ez most sokkal jobban működött.?

Hári János: ?Sokkal energikusabbnak éreztem a csapatot ezen a mérkőzésen. A kazahok ellen kicsit feszülten játszottunk. Próbáltunk egy-egy dolgot megvalósítani az új taktikából, és nem működött igazán a játékunk. Most sokkal felszabadultabban, keményebben mentünk. Hetényi Zolótán nagyon jól védett az első harmadban, kétszer is gyorsan betaláltunk, megtörtük az ellenfél energiáját, onnantól a kezünkben tartottuk a meccset. Ilyen játékra, amit mutattunk, lehet építkezni a jövőben.?

Kóger Dániel: ?Mindent megtettünk, hogy győzelemmel zárjuk a tornát, a csapat ki szerette volna szolgálni a remek szurkolókat, kicsit vissza akartunk adni abból, ami elmaradt pénteken. Mindig jó nyerni a magyar válogatott színeiben, függetlenül az ellenféltől. Most mindenki odatette magát, és külön örülhetünk annak, hogy egy ilyen gólgazdag meccsel sikerült kárpótolni a szurkolókat némiképp.?

hunitahete

fotó: Mudra László/MJSZ

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN