


Bodó: Mindig jó a legnagyobb riválissal játszani
A MAC kanadai?magyar csatára szinte észrevétlenül top 10-es játékos lett az Extraligában. El kellett beszélgetnünk vele ebből az alkalomból.
Két Chrisre volt szükség ahhoz, hogy az újbudai csapat végre egy közvetlen szlovákiai riválisa ellen is győzelmet arasson. Chris Langkow szerda esti 2+2-jét talán inkább észrevette a közönség, ám ugyanígy 4 pontot ért el Chris Bodó is, aki 1 találata mellett 3 asszisztot is kiosztott a Gyetva elleni 5-4-es idegenbeli siker alkalmából. A Brance Orbannal teljes támadótrió 4 gólban volt benne ? az ötödiket, vagyis sorrendben a másodikat Nagy Krisztián és Terbócs István hozta össze ?, a három hokis összességében 11 pontot írhatott fel magának. A maga négyesével Bodó immár 7+14-gyel áll 22 mérkőzésen, ami egyrészt majdnem pont/meccses átlagot jelent, másrészt holtversenyes hatodik helyet ér a szlovák bajnokság kanadai táblázatán. Úgy, hogy csupán egy magyar játékos van előtte, mégpedig a 7+19-nél tartó Vas János a DVTK Jegesmedvéktől.
?Fantasztikus érzés, hogy képes vagyok tenni a csapatért, gólokat l?ni, pontokat szerezni ? válaszolta megkeresésünkre a támadó. ? De a jégkorong természetesen csapatsport, a mellettem lév? társaknak is nagy a szerepük abban, hogy eredményes vagyok. Amikor a sor- és a csapattársaim jól játszanak, szintén betalálnak, az az én dolgomat is megkönnyíti, számomra is pontokat jelent. Az, hogy ebben a ligában most éppen a top 10-ben lehetek, büszkeség nekem, de sok van még hátra, amíg elérjük a céljainkat. Ez a történet arról szól, hogy az egész szezonban egyenletesen magas színvonalon kell teljesítenünk.?
fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19
Chris Bodó, mint köztudomású, évek óta Magyarországon játszik, még 2015 nyarán érkezett a Fehérvár AV19 MOL ligás farmcsapatához, nem mellesleg Brance Orbannal együtt. A magyar bázisú bajnokságban olyan jól mentek mindketten, hogy menet közben a kissé gyengélkedő “nagy” Volánban találták magukat. Bodó aztán a következő idényt teljes egészében az EBEL-ben töltötte, ahol is 53 találkozón 10+19-ig jutott. ?Azt gondolom, az EBEL és az Extraliga is nagyszerű bajnokság, sok a hasonlóság ? mondta a csatár, amikor arra kértük, vesse össe a két ligát. ? A játék szintje itt is, ott is egyenletesen magas, nehéz lenne megmondani, melyik az er?sebb. Szerintem Ausztriában és Szlovákiában is nagyon gyors és technikás a hoki.?
A magyar származású, de kanadai születésű hokisnak már azelőtt megvolt az állampolgársága, hogy megérkezett volna hazánkba, így lényegében nem számít honosítottnak. A válogatottban a 2016/17-es idényben mutatkozott be, de abban a szezonban a világbajnokságon még nem vehetett részt. Idén tavasszal ellenben már ott volt a csapatban a budapesti divízió 1/A csoportos tornán, ahol 5 mérkőzésen 1 gólt ért el összesen. Az extraligás MAC-ban mutatott jó formájának köszönhetően a Tüskecsarnok-beli novemberi EIHC-tornára is megkapta a behívót, ám betegsége miatt csak az egyik mérkőzésünkön léphetett jégre. Ilyen módon a kazahok elleni vereségnek részese volt, az olaszok 7-1-es legyalulásának ellenben nem.
fotó: Mudra László/MJSZ
?Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a nemzeti csapat tagja lehetek, nagyon boldog vagyok, hogy Magyarországért játszhatok ? mondta erről. ? Balszerencsés voltam, hogy lebetegedtem. De nincs veszve semmi, rengeteg meccs vár még a válogatottra ebben a szezonban is, én pedig továbbra is meg fogok tenni mindent annak érdekében, hogy a soron következő tornákon számoljanak velem. Az olaszok elleni gy?zelem nagyszerű módja volt annak, hogy megmutassuk a hokivilágnak: er?s csapatunk van. Nagyon örültem, hogy ekkora lendülettel és önbizalommal játszó magyar csapatot láthattam.?
Chris Bodó két fehérvári szezonját követően a DEL2-es Lausitzer Füchséhez szerződött, de ott csak 11 mérkőzést játszott 2017 őszén, majd a MAC Újbuda keretében bukkant fel. Melynek színeiben azonmód meg is nyerte az Erste Ligát, az alapszakaszban 30, a playoff 12 meccsén 6+6 ponttal segítve csapatát. A döntőben azt a DVTK Jegesmedvéket győzték le, amely előzőleg kétszer is felülmúlta őket a liga döntőjében, és amellyel első Extraliga-szezonjukban immár másodszor találkoznak. Elsőre a MAC nyert idegenben 3-2-re, míg pénteken a Tüskecsarnokban csatázhatnak. Természetesen Bodó is igencsak várja az összecsapást: ?Mindenki nagyon izgatott a Miskolc elleni meccs miatt. Mindig nagyon jó a legnagyobb riválissal játszani, egy ilyen meccs tele van érzelmekkel és energiákkal, ami még szórakoztatóbbá, érdekesebbé teszi ezt az egész történetet.?
A MAC Újbuda?DVTK Jegesmedvék presztízsrangadó pénteken 18 órakor kezdődik a Tüskecsarnokban, és a Digi Sport élőben közvetíti.
fotó: Dömötör Csaba/MAC
További cikkek
- Henrik Nilsson két meccsen két gólpasszt osztott ki
- Galló Vilmos 1+1 pontot gyűjtött Varga Balázs csapata ellen
- Horváth Bálint két góllal és győztes büntetővel vezette sikerre a Gapot
- Bálizs Bence 36 védéssel vezette sikerre a Spartát
- Péter Donát gólt lőtt, Galló Vilmos gólpasszt adott
- Vay Ádám-shutouttal győztek a poprádiak
- Péter Donát három gólpasszt is kiosztott
- Galló Vilmos három gólpasszt is kiosztott a ligaelső HIFK ellen
- Horváth Bálinték győztek Marseille-ben