


Sorra verik az U16-osok a svéd elitcsapatokat
A magyar válogatott három vereséggel kezdte a Modo Kupát, ám utána négy győzelem következett, így szombaton elődöntőzhetnek a mieink.
“Most megtudhatjuk, mire képes egy U16-os magyar topjátékos egy olyan svéddel szemben, akit lehet, hogy egy-két év múlva már az NHL-be draftolnak” ? mondta Mayer Péter vezetőedző blogunknak azt követően, hogy kijelölte az U16-os válogatott Svédországba utazó keretét. Mint arról előzetesen már írtunk, serdülőink a rendkívül rangos ? Daniel és Henrik Sedin nevével fémjelzett ? Modo Kupán vesznek részt Örnsköldsvikben ezekben a napokban, ahol a világ egyik legjobb utánpótlásországának kiemelkedő csapataival mérhetik össze erejüket. A tornán ez ideig három játék napra került sor, és a legelső időszakban nem volt könnyű felvenniük a tempót a fiúknak. A rendezvény sajátossága, hogy kétszer húsz perces összecsapásokra kerül sor, így egy nap több megméretés is lezajlik.
A magyar gárda két vereséget szenvedett az első játéknapon, a Wings HC-tól 4-0-ra, a Leksandtól 6-3-ra kapott ki. Mayer Péter ezt követően így nyilatkozott a szövetség honlapjának: ?Megilletődött volt a csapat, sok volt az inger, újoncnak néztünk ki az első meccs elején. Mindenki a biztonságra törekedett, nem mertek bátran vállalkozni, és erre rá is ment a játék sebessége és tüze. Jó volt az ellenfél, de tapogatózó volt a játék, és a kapura lövések száma, minősége és a hit nem volt azon a szinten, amire büszkék lehetnénk. Ha hibáztunk, azért nagy árat fizettünk a másik meccsen is, míg a mi góljainkért sokat kellett melózni. Az ellenfelek a tornán különböző stílusokban játszanak, ez jó tapasztalat.?
A második nap sokkal jobban sikerült. Az első meccs ugyan elment ? 3-6 az Almtunával szemben ?, ám a következő kettőt megnyerték Varga Balázsék, 6-1-re a Vasteras és 2-1-re a házigazda Modo ellen. Ezt a kört így látta a vezetőedző: ?Az első meccsen is volt jele annak, hogy jó dolgokat csináltunk, de az ellenfél bedarált minket. 25 perc után lassultunk, az ellenfélnek egyre több helyzete lett, és ezeket ki is használta. A második találkozón a némileg gyengébb ellenfél álmosan kezdett, mi pedig erősen, csak a jó dolgokat mentettük át a korábbi meccsről, és többgólos előnybe kerültünk az elején. Ötgólos vezetésünknél megroggyantak lelkileg. Amire különösen büszkék lehetünk, az a házigazdák elleni meccs. Vérrel, verejtékkel, a legszebb magyar hagyományokat ötvözve nyertünk. Küzdöttünk, hajtottunk, többet dolgoztunk, és voltak villanások is.?
Szombaton első nekifutásra 2-1-re nyert a magyar válogatott a Taby HC ellen, majd következhetett a negyeddöntő a másik csoportot 100 százalékos teljesítménnyel nyerő Huddingével szemben, amelyen 1-0 arányban sikerült diadalmaskodni. Ennek köszönhetően U16-osaink a legjobb négy közé jutottak ebben a félelmetes mezőnyben, és vasárnap reggel elődöntőzhetnek azzal az Almtunával, amelytől pénteken még kikaptak. Akármi is következik a foytatásban, annyi már elmondható, hogy a magyar serdülők az elődöntőzéssel szenzációs eredményt értek el a Modo Kupán.
További részleteket a tornáról ide kattintva találnak.
fotó: MJSZ
A magyar válogatott mérkőzései
december 27., 13:20: Magyarország?Wings HC 0-4
december 27., 16:20: Magyarország?Leksands IF 3-6
december 28., 09:20: Magyarország?Almtuna IS 3-6
december 28., 12:00: Magyarország?Vasteras IK 6-1
december 28., 18:30: Magyarország?Modo 2-1
december 29. 9:50: Magyarország?Taby HC 2-1
negyeddöntő
december 29. 15:10 Magyarország?Huddinge IK 1-0
elődöntő
december 30. 8:50 Magyarország?Almtuna IS
A magyar U16-os válogatott kerete az örnsköldsviki tornára:
Név |
Klub |
Kapusok |
|
Antek Tamás | IF Troja/Ljungby (SWE) |
Oláh Dávid | MAC |
Hátvédek |
|
Deák Márton | Ifj. Ocskay Gábor JA |
Fülöp Bence | MAC |
Horváth Donát | MAC |
Molnár Gergő | Ifj. Ocskay Gábor JA |
Révász Botond | UTE |
Sándor Bence | Debreceni HK |
Szabó Kornél | Debreceni HK |
Csatárok |
|
Alapi Márton | Ifj. Ocskay Gábor JA |
Bartók András | Debreceni HK |
Dobos Mihály Bendegúz | Pesterzsébeti HC |
Fekete Alex | Ifj. Ocskay Gábor JA |
Jábor Bendegúz | Ifj. Ocskay Gábor JA |
Lászlóffy Botond | UTE |
Nyergesi Dominik | MAC |
Tamási László | Viikingit Helsinki (FIN) |
Tóth Tamás | DVTK Jegesmedvék |
Varga Balázs | PoKLi Kouvola (FIN) |
Az U16-os válogatott stábja:
Szövetségi edző: Mayer Péter
Edzők: Ondrejcík Rastislav, Revák Zoltán
Kapusedző: Máthé Csaba
Felszerelésmenedzser: Balázsi László
Fizioterapeuta: Orosz Dávid
Csapatvezető: Kramer Ádám