Papp Kristóf meglőtte ötödik USHL-gólját is

 

Péter Donát továbbra is szorgosan termeli a pontokat a DNL-ben. Heti körképünk utánpólásban szereplő légiósainkról.

Két fontos győzelmet aratott a svájci Elite A-ban az SCL Young Tigers. Kovács Dávid együttese a Bielt 3-1-re, a Gottéront 2-1-re verte saját pályáján. Kovács Dávid mindkét meccset végigvédte, 120 perc alatt csupán kétszer kapitulált, gólátlagát 2,50-re javította. A másik magyar érdekeltségű csapat, a GCK Lions otthon 3-2-re verte a Zugot, de az Ambri-Piotta otthonában 2-1-re kikapott. Falus Ádám játszott, pontot nem szerzett, Révész Marcell továbbra is sérüléséből lábadozik. Az SCL Young Tigers átvette a vezetést, a GCK Lions jelenleg a 8. helyen áll, ám a kilencedik Lugano vészesen közelít.

Az Ortenszky Tamással felálló Biel 4-2-es vereséget szenvedett a Gottérontól a Novizen Elite ligában. A magyar bekk pontot nem szerzett, a Biel tartja hatodik helyét. A német DNL-ben a magyar játékosokat foglalkoztató két klub egymással mérkőzött: az Augsburg az Eisbären Berlint fogadta. Az összecsapás az utolsó előtti másodpercben dőlt el, a Berlin ekkor szerezte meg a győztes gólt (3-4). A hazaiaknál Péter Donát két gólpasszt adott, Szűcs Ádám egyet, a vendégeknél Kánya Tamás nem szerzett pontot. Az Augsburg másnap javított, amikor 8-4-re verte a Regensburgot: Péter 1+3-mal, Szűcs 1+1-gyel zárt. A Berlin negyedik, az Augsburg felkapaszkodott az ötödik helyre.

Sárdi Máté az elmúlt hetet a Dukla Trencín juniorcsapatánál töltötte. A szlovák ifjúsági ligában pont/meccs körül átlagoló csatár szeptemberben már kapott két meccset az idősebbeknél, és ezúttal ismét felhívta a szakvezetés. A Poprádot hosszabbításban 3-2-re gyűrték le a Trencsén, a Kassát magabiztosan verték 7-4-re. Sárdi a Kassa ellen egy gólpasszt tett a közösbe, ez volt a második pontja a juniorligában.

A svéd SuperElit alsóházában a Rögle 5-2-re győzött a Timra otthonában, majd Skellefteában 5-3-as vereséget szenvedett. Horváth Bálint a vesztes mérkőzés végeredményét állította be, az alsóházban 7 meccsen 7 pontot gyűjtött, a Rögle ötödik a tabellán.

AZ U20 Elit keleti régiójában a Wings büntetőket követően 3-2-re felülmúlta az Almtunát, majd 3-1-es vereséget szenvedett a Nackától. Kemény Patrik az első találkozón volt asszisztos, ő csapatának harmadik legponterősebb játékosa. A Wings hetedik, a Vallentuna (Galló Olivér nem játszott) kilencedik.

Az U20 déli divíziójában a Boräs 4-3-as vereséget szenvedett a Mölndal otthonában. Kozma Dávid feljátszott az ifjúsági csapatból, a 49. percben vezetéshez juttatta csapatát, ám 3 percen belül fordítottak a hazaiak. A Boräs nyolcadik. Az ifjúsági csapat a Tingsrydet fogadta (2-3), majd a listavezető Rögléhez látogatott (3-0). A Rögle elleni három gólból kettőt Kozma vállalt magára, a harmadik találat üres kapura esett. Kozma az ifjúsági alsóházban 5 meccsen 5 pontnál jár. A Boräs negyedik.

Az U18 Elit keleti alsóházában a Jarács Rolanddal felálló SDE két győzelmet aratott, a Tabyt 1-0-ra, a Huddingét 3-2-re verték. A Flemingsberg?Wings meccsen (1-3) két magyar játékos küzdött egymás ellen, Fajcsák Tamás a hazaiak negyedik sorában, Kónya a vendégek második támadótriójában kapott szerepet, pontot egyikük sem szerzett. A Wings később fogadta a Tabyt, és begyűjtötte a három pontot (4-1). A hazaiak második gólját Kónya ütötte, ez volt az első találata az alsóházban. A hétcsapatos tabellát az SDE vezeti, a Wings a negyedik, a Flemingsberg az ötödik helyen áll.

Papp Kristóf ismét gólt lőtt az amerikai USHL-ben. A Madison Capitls a Dubuque Fightning Saintset látta vendégül, és bukott el hosszabbításban 3-2-re. Papp a 44. percben egyenlített, ez volt az ötödik gólja a világ egyik legerősebb juniorbajnokságában. A Madison egy nappal később a Sioux Falls Stampedetől is kikapott (2-3), és jelenleg utolsó a keleti konferenciában.

Törzsök Hunor betalált a BCHL-ben. A Nanaimo Clippers a Vernon Viperst fogadta, és sima 4-1-es vereséget szenvedett. Az egyetlen hazai gól Törzsök nevéhez fűződik, akinek a 20. meccsén ez volt a negyedik pontja. A Clippers harmadik ötcsapatos divíziójában.

Az osztrák EBYSL-ben az Okanagan a Linzet fogadta. A több magyar játékost is felvonultató mérkőzést a hazaiak nyerték 4-2-re. Az Okanagannél sem Mesterházy Bálint, sem Komáromy Botond nem szerzett pontot, a vendégek kapuját Halász Béni védte. Az Okanagan a “magyaros” rangadó előtt az Innsbruckot fogadta, és 6-3-ra kikapott. A B jelű kvalifikációs csoport másodikja a Linz, harmadikja az Okanagan.

A finn Novizen Eliteben a TPS Akadémia otthon szenvedett 3-1-es vereséget a Bluestól, majd 3-0-ra verte a Hokkit. Sem Farkas Márton, sem Nagy Zoltán nem szerzett pontot. A Diskos is a Blueszal mérkőzött, idegenben hosszabbításban maradt alul 5-4-re. A Diskos első gólját Daadou Ádám lőtte, a középszakaszban 6 meccsen 5 pontnál jár. A TPS a nyolcadik, a Diskos a kilencedik a tabellán.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN