Magyarország?Fehéroroszország 2-1

   

A Jánosi Csaba vezette magyar U17-es válogatott hátrányból fordítva verte a fehérorosz fiatalokat.

Ukrajna elleni vereséggel kezdett a Tüskecsarnok-beli három nemzet tornán csütörtökön a jórészt első éves ifistákból álló magyar csapat, majd a pénteki játéknapon győzelemmel folytatta. Magyarország úgy szerezte meg első sikerét a három 15 perces harmadból álló találkozón, hogy a vezetést a vendégek szerezték meg, ám ennek csupán 1 percig és 1 másodpercig örülhettek, mivel Bartók Csaba egyenlített Ortenszky Tamás passzából. A győztes találatot Mattyasovszky Gergely vitte be a 32. percben, Galajda Zsombor asszisztálása mellett, a végeredmény ezzel 2-1 lett. Ebben a pillanatban teljes a körbeverés a tornán, hiszen a fehéroroszok a nyitó találkozón felülmúlták az ukránokat. Az első nap videó-összefoglalóit egyébként itt megtekinthetik.

Pénteken még sor kerül egy fehérorosz?ukrán visszavágóra is, majd a szombati zárónapon Magyarország mind a két ellenfelével megmérkőzik még egyszer.

Az U17-es válogatott programja:

Február 7., csütörtök, 19:00: Magyarország?Ukrajna 3-6
Február 8., péntek, 11:00: Magyarország?Fehéroroszország 2-1
Február 9., szombat, 9:30: Magyarország?Ukrajna
Február 9., szombat, 16:00: Magyarország?Fehéroroszország

Az U17-es válogatott februári kerete:

Név

Klub

Kapusok

Monostori Tamás UTE
Orosz Gergely Győr
Pesti József Ifj. Ocskay Gábor JA
Hátvédek
Dobmayer Dominik Ifj. Ocskay Gábor JA
Fazakas Erik DVTK Jegesmedvék
Gruff Kevin Vasas
Kárpáti Levente MAC
Ortenszky Tamás Biel (SUI)
Révász Botond UTE
Szélig Marcell MAC
Tornyai Mátyás MAC
Ujj Zalán DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Banga Nándor UTE
Bartók András Debreceni HK
Borbát Márk Debreceni HK
Csölle Dániel Ifj. Ocskay Gábor JA
Farkas István Ifj. Ocskay Gábor JA
Fekete Alex Ifj. Ocskay Gábor JA
Gál Zsombor Vasas
Galajda Zsombor DVTK Jegesmedvék
Mattyasovszky Gergely DVTK Jegesmedvék
Németh Attila MAC
Németh Kristóf Ifj. Ocskay Gábor JA
Szalmás Bence MAC

Az U17-es válogatott stábja:

Szövetségi edző: Jánosi Csaba
Edző: Gröschl Tamás
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Orvos: Dr. Király András
Fizioterapeuta: Áfra György
Felszerelésmenedzser: Keresztes Zsolt
Csapatvezető: Végh Boldizsár

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN