


Itt az ideje, hogy egy kicsit felrázódjon a csapat
Ezt Sárpátki Tamás mondta a Fehérvár AV19 nyolcadik középszakasz-mérkőzése előtt. A magyar EBEL-csapat a Bolzanót fogadja kedden.
Hannu Järvenpää fiai egyelőre nem úgy teljesítenek ebben a periódusban, ahogy azt az alapszakasz decemberében-januárjában látottak alapján várhattuk. A felsőházba jutás és az automatikus negyeddöntő kivívása után mintha eltűnt volna egy árnyalat a játékukból. Vannak időszakok a mérkőzéseken, amikor nagyon jól mennek, de hatvan percig tartó konzisztencia nem nagyon észrevételezhető a hokijukban. Ennek következményeként 7 találkozóból 6-ot elveszített a Volán, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban ráadásul még egy pontot sem sikerült szereznie. Ezen lehetne és kellene változtatni a mai napon, amikor a szintén nem túl fényes produkciót nyújtó címvédő érkezik a Raktár utcába. A Bolzano 2 győzelme és 5 veresége 7 pontot ért eddig, ezzel ötödikek a dél-tiroliak. Ők az az ellenfél, amelyet még utolérhet a 3 pontos Fehérvár.
De nem is a helyezés fontos már, hanem az, hogy újra formába lendüljenek Háriék. Egyrészt, hogy az egyre közelgő ellenfélválasztáskor ne könnyítsék meg a favoritok dolgát. Másrészt, hogy amikor elkezdődik a bajnokság legélesebb szakasza, a playoff, okot adjanak rá, hogy a rájuk bökő csapatnak oka legyen később megbánni a választását.
Mint az a hivatalos klubhonlapról kiderül, továbbra sem játszhat Andrew Sarauer és Anze Kuralt, Sofron István és Tuomas Vänttinen viszont rendelkezésre áll. Ami a felek szezonbeli mérlegét illeti, háromszor nyert a Bolzano, kétszer a Fehérvár, nem verhetetlen ellenfélről van tehát szó. A középszakaszban 5-2-re nyert hazai pályán a Foxes. A visszavágót élőben közvetíti a Digi Sport.
Fehérvár AV19–HC Bolzano 4-2
0-2-ről fordított szívós munkával és figyelemre méltó második-harmadik harmaddal a magyar EBEL-csapat.
A szezon egészében komoly terhelést kapó Mac Carruth ezúttal pihenhetett, Kornakker Dániel vette át a helyét a kapuban. Erdélyé volt az első próbálkozás, felvágódó lövése a védőhálóban kötött ki, majd Koskiranta maradt le kicsivel Luttinen passzáról. Az első lövés után az első kiállítás is a fehérváriaké volt. Az emberhátrányt könnyedén kivédekezték Hartyék, igaz, a tiroli támadók nem állították őket komoly feladatok elé. A nyitó tíz perc nem a kapusokról szólt, főként a mezőnyben gyűrték egymást a felek. Luttinen szólója után megélénkült a játék. Hiába szabálytalankodtak vele szemben, lövésig vitte az akciót. Következett az emberelőny, ami a harmad addigi legproduktívabb két percét hozta. Melandék körbelőtték a kaput, a vezetést azonban nem sikerült megszerezniük. A 15. percben a vendégek kerültek emberelőnybe, bár Sofron vitatta az ítéletet. Ezt a fórt kihasználták az olaszok, egy kipattanót Brace pofozott a kapuba (0-1). Stipsicz unta meg a támadók totojázását, ígéretes egyéni akció után kis híján egyenlített. Az ellentámadásból azonban újabb gólt szerzett a Bolzano; Catenacci maradt üresen, bombája a kapuvasról vágódott a hálóba (0-2). A könnyen feledhető játékrészt Carozza Erdély elleni szabálytalansága zárta.
Az áthúzódó emberelőnyt sikerült gyorsan kihasználni: Vänttinen pontosan az ütőjére kapta a pakkot, és a kapuba zúdította azt (1-2). Ez volt a támadó első találata a Volánban. A szépítő gól lendületet is hozott, a Fehérvár néhány perc alatt több helyzetet alakított ki Irving ketrece előtt, mint a teljes első harmadban. A letámadásnak és az agresszív harcmodornak hála minden korong Háriéké lett, akik beszorították ellenfelüket. A harmad felére kissé kifogyott a szuflából a Järvenpää-csapat, áttevődött a játék Kornakker kapuja elé. A hajrára aztán ismét változott a kép, sorra jöttek a hazai helyzetek. Sofron nemes egyszerűséggel megkerülte körülményes védőjét, a lövése éppcsak elkerülte a kaput. A fölény újabb emberelőnyt kamatozott, ami meghozta az egyenlítést; a 36. percben Luttinen bombázott a hálóba Hári remek passzából (2-2). A dél-tiroliak képtelenek voltak reagálni a legalább két fokozattal feljebb kapcsoló fehérváriak játékára, és csak a szerencséjüknek, no meg a kapuvasnak köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba.
A záró harmad elején kisebb fölényt alakított ki a Bolzano. Közben a feszültség is egyre többször kitört a játékosokból, gyakoriak lettek az összekapaszkodások. A 45. percben Stipsicz korongszerzése után Erdély alapvonal mögüli passzát Hári tűzte rá, Irving bravúrral védett. Kornakker sem maradt el kapustársától, ő is magabiztosan tette a dolgát. A csapatok komoly energiát fektettek a harmadik gól megszerzésébe, az oda-vissza hoki elfeledtette, milyen lassú tempóban is indult a mérkőzés. Luttinen közelije következett, továbbra is kapusa tartotta meccsben a Bolzanót. A hajrát Volán-emberelőny vezette fel, és bár volt ziccer bőven, a vezető gólt nem sikerült begyötörni. Egyenlő létszámban Hári veszélyeztetett. Az 58. percben végre beérett a munka, Harty érkezett jókor egy kipattanóra, Sárpátki dolgozott előtte nagyot (3-2). Az utolsó percben Irving lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen támadtak az olaszok, Stipsicz azonban korongot szerzett és bekorcsolyázott vele a kapuba, végleg lezárva a mérkőzést az utolsó másodpercben (4-2). A nehezen belelendülő Fehérvár megérdemelten szerezte meg első középszakaszbeli győzelmét az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban – összességében pedig a másodikat –, és életben tartotta matematikai esélyét a playoff-pályaelőnyre.
fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19
Az első harmadról ne is beszéljünk, pocsék volt
Így látták a vezetőedzők a Fehérvár AV19–Bolzano EBEL-mérkőzést.
EBEL, 1983 néző. Játékvezetők: Baluska, Piragic, Hribar, Nagy. |
Kornakker: 91,7% (Gyenes) | K |
Irving: 88,0% (Smith) |
Szabó D., Harty, Sárpátki, Hári, Erdély | 1 |
Marchetti, Nordlund, Micelli, Bernard, Frigo |
Wishart, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen | 2 |
Campbell, Carozza, Petan, Blunden, Brace |
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Vanttinen, Meland | 3 |
Tauferer, Glira, Insam, Catenacci, Deluca |
Szita, Reisz | 4 |
Frank, Kuparinen |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 15:32 | HCB | PP | Brace | Nordlund | Petan |
0-2 | 17:08 | HCB | Catenacci | Deluca | ||
1-2 | 21:10 | FHA | PP | Vanttinen | Meland | Hári |
2-2 | 35:37 | FHA | PP | Luttinen | Wishart | Hári |
3-2 | 57:38 | FHA | Harty | Szabó D. | Hári | |
4-2 | 59:59 | FHA | EN | Stipsicz |
24 | Kapura lövések száma | 24 |
4 | Kiállításpercek | 8 |
Így győzte le a Fehérvár AV19 a HC Bolzanót
További cikkek
- Kár, hogy nem tudtuk a három pontot megtartani
- Hydro Fehérvár AV19–Asiago 4-3
- Az Asiago ellen nőhet négymeccsesre a fehérvári diadalszéria
- A Fehérvár ismét az ICEHL tabellájának az élén
- Így hozta el a Fehérvár Grazból a pontokat
- Sokkal inkább a saját játékunkra koncentráltunk
- Graz–Hydro Fehérvár AV19 2-6
- A Fehérvár két hét alatt másodszor játszik a Grazcal
- Nyert az első négy az ICEHL-ben