


Kicserélődött lengyel válogatott vár a magyarokra
Mindössze hárman maradtak a tavalyi budapesti világbajnokságon látott csapatból.
Néhány helyen változott az előre megadotthoz képest a lengyel válogatott keret összetétele. Nem érkezett meg Miskolcra három rutinos hátvéd, Marcin Kolusz, Damian Tomasik és Jakub Wanacki, jött viszont Robert Mrugała, a Nowy Targ 27 éves, abszolút újonc hátvédje, valamint klubtársa, a válogatott törzstagjának számító 30 éves Patryk Wajda. A csatárok közül Dziubiński hiányzik, az ő helyére viszont nem hívtak be senkit. Így a két miskolci mérkőzésen 3 kapus, 7 hátvéd és 13 csatár áll a Tuomas Valtonen, Tommi Satosaari edzőpáros rendelkezésére. A lemondások után mindössze hárman, Łyszczarczyk, Malasiński és Neupauer maradtak a tavaly a világbajnokságon ellenünk látott 22 hokisból.
Jubileumi, tizedik válogatott mérkőzését játssza a magyar A-csapat Miskolcon. Hat és fél év után tért vissza tavaly áprilisban a városba a csapat, és az újrakezdés jegyében hosszabbításban 3-2-re legyőzte Japánt. 2007 április 11-én történt a debütálás a népkerti jégcsarnokban, mégpedig egy 6-1-es vereséggel Norvégia ellen. Az akkori csapatból csak Benk András lehet ott szerdán is a jégen. Rajta kívül is már csak egy játékos volt aktív a most véget érő idényben, a Feldkirchben játszó Fekete Dániel. Az első miskolci győzelem 2007 decemberében Ukrajna ellen érkezett, a 9 meccsen eddig 2 rendes játékidős és 1 hosszabbításos siker, 1 hosszabbításos és 5 hatvan percen belüli vereség a mérleg. A miskolci fellépések csúcstartója Benk András, aki a Finnország ellenit kivéve minden egyes ottani összecsapáson magára ölthette a nemzeti mezt.
Ami a lengyel válogatottat illeti, az Romániát és Dániát követve a harmadik leggyakoribb ellenfelünk. Eddig 58 alkalommal játszottunk velük, a mérleg 19 győzelem, 1 hosszabbításos győzelem, 6 döntetlen, 1 hosszabbításos vereség és 31 vereség. 123 gólt lőttünk nekik, és 189-et kaptunk. A találkozások a két válogatott között 1998-at követően szaporodtak meg, nagyjából akkorra tehető, hogy az erőviszonyok kezdtek kiegyenlítődni. A győzelmek zöme, a 20-ból tizenhét 2006 óta született, előtte minden apró pontocskának is örülnünk kellett. Akkortól viszont fordult a kocka, a 17 magyar győzelemre csak 9 lengyel következett, az utolsó 2017 novemberében, ekkor EIHC-tornán szenvedtünk 4-1-es vereséget Budapesten. Az azóta lejátszott két mérkőzésen egyaránt 3-2-es magyar siker született. Legutóbb a tavalyi budapesti világbajnokságon játszottunk, a torna negyedik fordulójában. A körbeverések miatt még mindenki fel is juthatott és ki is eshetett volna ekkor, így túlzás nélkül sorsdöntő volt az a találkozó, amelyet a Sebők, Hári duó villanása döntött el. Az eredmény azt jelentette, hogy mi a feljutásért játszhattunk a britekkel az utolsó játéknapon, a lengyelek pedig a kiesés elkerülése ellen küzdöttek a kazahok ellen. Egyik csapatnak sem sikerült elérnie a célját.
fotó: Mudra László/MJSZ
A lengyel válogatott kerete:
kapusok:
Sebastian Lipiński (2000, KS Unia Oświęcim)
Ondrej Raszka (1990, JKH GKS Jastrzębie)
David Zabolotny (1994, EV Lindau/GER-3)
hátvédek:
Oskar Jaśkiewicz (1996, Tatryski Podhale Nowy Targ)
Robert Mrugała (1991, Tatryski Podhale Nowy Targ)
Arkadiusz Kostek (1994, JKH GKS Jastrzębie)
Oskar Krawczyk (1995, Tauron KH GKS Katowice)
Patryk Wajda (1988, Tatryski Podhale Nowy Targ)
Jakub Michałowski (1998, JKH GKS Jastrzębie)
Thomas Ziółkowski (1989, Hannover Indians/GER-3)
csatárok:
Alan Łyszczarczyk (1998, Mississauga Steelheads/OHL-Kanada)
Tomasz Malasiński (1986, Tauron KH GKS Katowice)
Szymon Marzec (1991, MH Automatyka Gdańsk)
Mateusz Michalski (1992, Tatryski Podhale Nowy Targ)
Łukasz Nalewajka (1993, JKH GKS Jastrzębie)
Radosław Nalewajka (1993, JKH GKS Jastrzębie)
Bartłomiej Neupauer (1991, Tatryski Podhale Nowy Targ)
Dominik Paś (1999, JKH GKS Jastrzębie)
Martin Przygodzki (1991, KS Unia Oświęcim)
Filip Starzyński (1993, Tauron KH GKS Katowice)
Jan Sołtys (2000, JKH GKS Jastrzębie)
Kamil Wałęga (2000, JKH GKS Jastrzębie)
Patryk Wronka (1995, Tauron KH GKS Katowice)
A magyar válogatott eddigi mérkőzései Miskolcon:
2007. április 11.: Magyarország?Norvégia 1-6 (0-5, 1-0, 0-1)
2007. december 14.: Magyarország?Ukrajna 2-1 (2-0, 0-0, 0-1)
2007. december 15.: Magyarország?Lengyelország 4-3 (0-0, 1-1, 3-2)
2007. december 16.: Magyarország?Japán 1-2 (0-0, 0-1, 1-1)
2009. április 3. : Magyarország?Finnország 0-6 (0-0, 0-3, 0-3)
2011. november 11.: Magyarország?Japán 3-5 (0-0, 2-3, 1-2)
2011. november 12.: Magyarország?Olaszország 2-3 hu. (0-0, 2-1, 0-1, 0-1)
2011. november 13.: Magyarország?Ausztria 1-4 (0-2, 1-2, 0-0)
2018. április 13.: Magyarország?Japán 3-2 hu. (0-0, 0-1, 2-1, 1-0)
További cikkek
- A tavaly bronzérmes dánok ellen kezdünk az U20-as vébén
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Dániában lesz az olimpiai selejtező főpróbája
- Norvégiába utaznak az U18-asok
- Németh Zalán: Az éremszerzés idén nagy bravúr lenne
- Olaszország ellen duplázik a férfiválogatott
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- A bohócozástól a C-betűs mezig
- Itthon az előszobában is mindig gólt akart ütni