


Svédország kiesett az A csoportból
A japánok meglepték az egyre gyengébb skandinávokat, akik történetük során először búcsúztak a legjobbak mezőnyétől.
Kedden hatalmas meglepetés született a finnországi női A csoportos világbajnokságon. A Svédország?Japán mérkőzés tétje nem volt kisebb, mint hogy a vesztes búcsúzni kényszerül az A csoporttól. A csata meglepő végeredményt hozott: a svédek hiába vezettek kétszer is, a japánok egyenlítettek, sőt az utolsó előtti percben kihasználtak egy emberelőnyt, aminek köszönhetően 3-2-re nyertek. Az újonc Franciaország mellett így a női világbajnokságok 1990 óta íródó története során eddig végig a legjobbak között szereplő Svédország esett ki a divízió 1/A-ba, lényegében az ő helyüket foglalhatná el Magyarország, amennyiben sikerülne kiharcolnia a feljutást a Budapesten zajló világbajnokságon. A háromkoronások az elmúlt években egyre rosszabb eredményeket értek el, 2011 óta egyszer sem jutottak be az elődöntőbe, míg a 2018-as olimpián az 5-8. helyért vívott csatában kikaptak Japántól, és csak Koreát tudták megelőzni.
A csoportkör utolsó játéknapján, az alsóházi ötös másik meccsén Csehország 2-0-ra nyert Németország ellen. A felsőházban az Egyesült Államok 10-0-ra átgázolt Oroszországon, míg Kanada 6-1-re verte a házigazda Finnországot. A csütörtöki negyeddöntőkben USA?Japán, Kanada?Németország, Finnország?Csehország és Oroszország?Svájc mérkőzéseket rendeznek.
Fotó: IIHF
További cikkek
- Az osztrákok elleni meccs után keretet hirdettek Ladányi Balázsék
- Harminckét játékos reménykedhet a bledi vb-szereplésben
- Ausztria ismét elviszi Bécsbe a kanadai válogatottat
- Megvan a 2025-ös női vb programja
- Magyarország a csehekkel rendezne A csoportos vb-t
- Van remény az A csoportos vb megrendezésére
- #Kisles S06E04 Ezt akartátok? Tessék...
- Magyarország hoki-vb-t rendezne? A szlovákok bejelentkeztek a 2029-es tornára
- Németország ellen kezdjük a herningi világbajnokságot