VAS-900

Szalma Zsolt az Újpesttől a Vasashoz igazolt

   

Vele tartott Sági Máté, a lilák 18 éves kapusa is. A Erste ligás Schiller-Vasas HC-nak már majdnem egy teljes csapatnyi játékosa van.

Három hét pihenőre vonult a Schiller-Vasas, amelynek máris 18 játékosa van az új idényre ? olvashattuk a klub közösségi oldalán. Eddig egy távozó van, Pápa Márton, aki Szuper Levente szakosztály-igazgató elmondása szerint jövőre magasabb szinten folytatja pályafutását. Noha néven nem nevezték, a klubja bizonyára a MAC lesz, ahol Pápa az előző idény jelentős részét is töltötte. Két érkező is van máris, mindketten Újpestről igazoltak a piros-kékekhez. Az 1999-es születésű Szalma Zsolt most öregedett ki az utánpótláskorból. Másodéves ifjúsági korosztályú játékosként mutatkozott be az Erste Ligában, már három felnőtt szezon és 110 felnőtt bajnoki mérkőzés van a háta mögött, ezeken 10 gólt és 8 gólpasszt szerzett. Sági Máté egy évvel fiatalabb, a 2017/18-as idényben három meccsen védte a lilák kapuját. Mindketten azt remélik, több lehetőséghez tudnak jutni a fiatal csapatban.

Az érkezőkön és a távozókon kívül 16 játékosnak van szerződése a következő idényre is a klubnál. A névsoruk: Tóth Károly Balázs (kapus), Bukor Rajmund, Tornyai Gábor, Kováts Máté, Surányi Zsolt és Inglis Ákos (hátvédek), Bödök Bence, Belényesi Gábor, Czakó Barna, Csiki Attila, Gágyor Péter, Schmál Kristóf, Turbucz Martin, Fliszár Zalán, Szlama Dániel és Székely-Mádai Gergő (csatárok). كازينو العملات المشفرة

“Biztatóan alakul a jövő évi keretünk ? idézi Szuper Leventét a cikk. ? A koncepció ugyanaz, amivel indultunk, nem térünk el attól, lépésről lépésre haladunk. A tavalyi szereplés csak megerősítette a szakmai stábban is, hogy az út, amit járunk, jó és eredményes. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a tavaly még nálunk játszó és kezdő Pápa Márton jövőre magasabb szinten folytatja a pályafutását.”

VAS-900

fotó: Schiller-Vasas HC

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN