Ukrajna?Japán rangadóval indul a divízió 1/B

A harmadvonalbeli világbajnokság végkimenetele sem kevésbé kiszámíthatatlan, mint a divízió 1/A csoportosé.

Vasárnap Tallinnban megkezdődik a divízió 1/B csoportos vb. Lengyelország, Ukrajna, Japán, Észtország, Románia és Hollandia válogatottja csatázik a pontokért, a divízió 1/A-ba jutásért, illetve a kiesés elkerüléséért.

A hatos mezőnyben legalább három olyan válogatott van, amely egyértelműen magasabb polcon képzeli el magát. Lengyelország egy éve Budapesten esett ki a második vonalból, Ukrajna két éve tette ezt hazai jégen, míg Japán három éve, Katowicében zuhant vissza. Árnyalja a képet, hogy egy évvel ezelőtt, az ukránok és a japánok jelenlétében mégis egy nevető harmadik, a csoport törzstagjának számító Litvánia jutott fel. Tőlük ezt kevésbé vártuk. A lengyelek a tavalyi világbajnokságot leszámítva évek óta azzal a céllal indultak a divízió 1/A csoportjában, hogy kivívják a feljutást az elitbe. Ehhez képest keserű csalódás volt számukra a budapesti szereplés, és nem kérdés, hogy az első lehetséges alkalommal javítani szeretnének. Japánnak van talán a legjobb bajnoksága az összes induló ország közül. Sokáig mesterségesen tartották bent őket az elitben, de az a generáció, amelynek még van tapasztalata a nagyokkal szemben, már kiöregedett. Fokozatosan csúsztak vissza, Szapporóban még a feljutásra esélyesek közé számítottak, aztán már csak a divízió 1/A-ban veszélyes középcsapat státuszra futotta tőlük, igaz, 2014-ben Dél-Koreában csak a tökéletesen büntetőző Vas Mártonon múlt, hogy nem kóstolhattak bele az A csoportba mégis. Amióta kiestek a másodosztályból, csak dobogóig jutottak eggyel lejjebb, az aranyérem elmaradt. Az ukrán jégkorong mellett mintha elszaladt volna az idő, amit ők nem vettek észre. A szovjet hokin nevelkedett generáció kiöregedett, az újak fejlődését pedig behatárolja, hogy az országban évek hosszú sora óta képtelenek egy színvonalas bajnokság megrendezésére . Sok egyénileg képzett játékosuk van, akik klubjaikban bizonyítanak is, de soha nem lehetett rajtuk érezni, hogy igazi csapatot alkotnának. Márpedig a jégkorong csapatsport.

Bár három feljutásra esélyes vagy azt kimondva-kimondatlanul célul kitűző országot említettünk, badarság lenne nem tudomást venni a többiekről. A házigazda Észtország éppúgy stabil tagja a csoportnak, ahogy a litvánok is azok voltak. Kiesési gondjai nem nagyon szoktak lenni, fel sem jutott még soha, de ahhoz éppen elég erős ? számos igazán jó helyen játszó légiósával ?, hogy összekavarja a dolgokat a csoportban. Tavaly is ezt tette, ott volt a végelszámolásnál. Románia válogatottja ? amelynél mindig az a kérdés, hogy a székely játékosok közül kik azok, akik vállalják a szereplést a megerőltető klubszezon után ? általában liftezik a harmadik és a negyedik vonal között, tavaly viszont a horvátok kárára sikerült bent maradnia. Hozzá hasonlóan a hollandok is ingázni szoktak. A narancsmezeseket leginkább az sújtja, hogy legjobb klubcsapatuk, a Tilburg Trappers évek óta a német harmadosztályban játszik. Itt az élmezőnybe tartoznak, és ha a döntőt túl későn játsszák, a világbajnokságot pedig túl korán, akkor kieshetnek, ahogy ez történt velük 2017-ben is, amikor még egy komplett keretet sem tudtak benevezni, 17 mezőnyjátékossal jelentek meg a vb-n. Ha viszont a tilburgiak tudnak jönni, akkor minőségileg más csapatuk van.

A mérkőzéseknek az észt főváros hárompályás ultramodern csarnoka, az 5840 férőhelyes Tondiraba ad otthont. Az első napon máris Japán?Ukrajnával kezdenek kora délután, majd az észtek Romániával meccselnek, végül a lengyelek a feljutó hollandokkal csapnak össze.