olimpija

Az Olimpija Ljubljana vissza akar térni az EBEL-be

   

A bajnokságból dicstelenül távozott szlovén klub vezetése azon dolgozik, hogy minél hamarabb, akár már az idén visszatérhessenek.

Hosszú agónia végén hagyta el két évvel ezelőtt az EBEL-t az Olimpija Ljubljana. A szlovén csapat válsága rendszeresen adott témát blogunknak is. A felelőtlen gazdálkodás nyomán kifizetetlen játékosok, a szezon második felére rendszeresen versenyképtelen csapat és üres lelátók előtti mérkőzések jellemezték a szlovénokat. A klub hosszú éveken keresztül szórakozott a ligával és az ellenfelekkel, mígnem 2017 tavaszára sikerült meggyőzni őket, hogy ennek így nincs sok értelme, mindenki jobban jár, ha visszalépnek az EBEL-től, és egy kevésbé költséges bajnokságban szerepelve rendezik a sorokat.

A 2017/18-as idény ennek megfelelően már az Alpesi Ligában találta az Olimpiját, ahol negyeddöntőig jutottak, a szlovén bajnokságban és kupában ezüstérmet szereztek. Mindhárom párharcban az EBEL-t korábban hasonló körülmények között elhagyó Jesenice bizonyult jobbnak a zöld-fehéreknél. A 2018/19-es szezon viszont az Olimpijáé lett, amely az olasz uralmat megtörve nyert az Alpesi Ligában, és visszaszerezte a szlovén bajnoki címet és a kupát is.

A sikeres év dacára az alpesi ligás szereplés nem teszi kellőképpen vonzóvá a csapatot a fiatal tehetségek számára. Legutóbb a nur-szultani világbajnokságon is járt Miha Zajc írt alá szerződést az Innsbruckkal, nem titkoltan azért, mert a tiroliak az EBEL-ben játszanak. Ha nem akarnak több jó játékost veszíteni, akkor előre kell lépni ? adták ki a vezényszót Ljubljanában. Ennek érdekében több megbeszélést is folytattak az EBEL menedzsmentjével ? adja hírül a Siol portál. “Mindig is az volt a célunk, hogy ismét csatlakozhassunk az EBEL-hez, ezt akarjuk ? fogalmazott erről Miha Butara, a klub elnöke. ? De ha csatlakozunk, akkor meg kell legyenek a megfelelő anyagi erőforrásaink, hogy a játékoskeretet megerősíthessük és versenyképesek legyünk. Nem akarunk fejjel a falnak menni.”

Eddig öt megbeszélésen vannak túl a ljubljanaiak a liga vezetésével, és a döntés, hogy újra az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságban indulhassanak, a legfrissebb hírek szerint legkésőbb június közepéig megszületik. Nem arról van szó, hogy majd valamikor térnének vissza, már a 2019/20-as idény is napirenden van. Annál inkább, hogy a Medvescak Zagreb kiesésével illetve azzal, hogy a Znojmo végül mégis maradt, jelen állás szerint 11 csapatos lenne a liga. Volt már példa hasonlóra, de a páratlan létszám nem mondható ideálisnak. Írtunk arról is, hogy a Feldkirch bejelentkezett az EBEL-nél, ám klub csak 2020-tól szeretne csatlakozni.

“A csapatok a Ljubljana jelentkezése kapcsán még nem kaptak semmilyen tájékoztatást a liga vezetőségétől ? reagált megkeresésünkre Szélig Viktor, a Fehérvár AV19, a magyar EBEL-csapat általános igazgatója. ? Ugyanakkor elképzelhető, hogy a június közepén esedéke közgyűlés témái közé ezt is felveszik. Az biztos, hogy a jelenlegi 11 csapatos liga nem ideális megoldás. Tudunk róla, hogy a menedzsment próbálkozott kiegészíteni a létszámot, és ennek érdekében többfelé is tapogatózott. Meglátjuk, milyen javaslattal állnak elő a közgyűlésen.”

olimpija

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN